Sólyom László köztársasági elnök beszéde Berlinben, a határnyitás 20. évfordulója alkalmából

Milyen gyorsan folyt, hatalmas lépésekkel rohant a történelem az év elején még nem is sejtett végkifejlet felé! És milyen különböző jellegűek voltak azok az állomások, az események csomópontjai, amelyekre ma emlékezünk!

Június végén a vasfüggöny 20 évvel ezelőtti lebontását ünnepeltük meg a magyar-osztrák határon – voltaképpen egy protokolláris média-eseményt, amelynek feladata az volt, hogy tudassa a világgal: e két ország között megszűnt a szögesdrót-akadály és a műszaki zár. Az Európát 40 évig elválasztó vasfüggönyből az osztrák-magyar szakaszon normális, civilizált, Európában szokásos határ lett. Augusztus 19-én a Páneurópai Piknikre emlékeztünk. A történelem itt leckét adott abból, hogyan válik történelemformálóvá sokféle véletlen, helyes szándék és bátor emberi helytállás konstellációja – amely akkor 700 NDK-s polgárnak meghozta a szabadságot. Ennél szebb példája nem lehetne annak, mit jelent, hogy megnyílik a „window of opportunity”.

Ma annak a napnak a 20. évfordulója van, amikor a magyar kormány megnyitotta a határt a keletnémet állampolgárok előtt, akik Ausztria felé elhagyhatták az országot. Ezzel nemcsak a Magyarországon várakozó keletnémetek tízezrei előtt nyílt meg az út az NSZK felé. A határ nyitva maradt, s ezzel az NDK bezártságra épülő politikája értelmetlenné és tarthatatlanná vált. Maga a rendszer léket kapott – és két hónapra rá leomlott a berlini fal is.

Visszanézve logikus láncot alkotnak az események a végkifejlet felé, amelyet a fenti sor folytatásában Németország újraegyesülése koronázott meg. Valójában mindezek mögött a már évek óta tartó világpolitikai változások, és 1989-ben különösen a lengyel és magyar rendszerváltás szintén egész évben zajló eseményei rajzolják ki a korszak trendjét: a szabadság és demokrácia térnyerését Közép-Európában. Egyedülálló és történelmi év volt 1989, valódi annus mirabilis.

1989 nyarán minden nap személyesen találkoztam a német kérdéssel. Késő este, a Kerekasztal-tárgyalásokról hazafelé a csillebérci úttörőtábor mellett vitt az utam – ebben a svábhegyi táborban NDK-sok sokasága zsúfolódott össze. A közelben laktunk. Ama bizonyos estén, szeptember 9-én, behallatszott az üdvrivalgás; s láttuk a buszkaravánok indulását, tele örvendező emberekkel.

Ezt az örömöt kell felidéznünk és ünnepelnünk ma. Minden egyes ember örömét, megkönnyebbült boldogságát, akiknek álma teljesült, akik elindultak a mindig is várt szabadság felé. Sok-sok ember, akiknek megújult az életük, akik előtt megnyílt az a jövő, amelyre reálisan addig nem számíthattak. Ezek az emberek ugyanannak a nemzetnek a fiai voltak. Ezért méltán ünnepeljük már ma a német nemzet egyesülését is.

Számomra öröm, hogy az emberek és Németország egyesülésében Magyarország lényeges szerepet játszott. Mint az ünnepség-sorozatból is kitetszik, része volt ebben bátor civileknek, bátor kormánynak, és az akkori politikai rendszerváltás szereplőinek. Bizonyosan része volt benne a két nép kölcsönös szimpátiájának is. Mindig büszkék lehetünk Németh Miklós miniszterelnök válaszára, aki Kohl kancellár érdeklődésére, mi lenne az ára a keletnémetek kiengedésének, szinte megbántva azt felelte: Magyarország nem ad el embereket.

Az ünnep nem egyszerűen visszatekintés, hanem az események megjelenítése. Valóban jó lenne ma, az immár mindnyájunk által élvezett szabadság megelégedettségében is előhívni az akkori lelkületet! Felidézni az akkori önzetlenséget, segíteni akarást, az empátiát, amellyel magunkénak éreztük a németek vágyát a szabadságra és a nemzettársaikkal való egységre. Felidézni a közös örömöt! Erre a lelkületre és az empátiára ma is szükség van, amikor az egyesült Németország mellett Magyarország és az egykori vasfüggöny keleti oldalán fekvő országok is tagjai az Európai Uniónak, és amikor a schengeni egyezmény eltüntette még a határátkelőket is. Az Unió nemcsak államok gazdasági és politikai szövetsége, hanem az uniós polgárok szabadságjogait valló értékközösség is. A húsz évvel ezelőtti szellemben vigyáznunk kell arra, hogy az egyesült és határok nélküli Európában ne emelkedhessenek új határok, például az anyanyelv szabad használata előtt. Hiszen az Európai Unió, ahová az 1989-es eseményektől elérkeztünk, sokféle közösségből épül fel. Hivatása, hogy az európai polgárok valamennyi közösségének uniója legyen, nemcsak az államoké, hanem a régiók és az etnikai-nyelvi-kulturális közösségek uniója is.

Hölgyeim és Uraim!

Biztos vagyok benne, hogy az a szolidaritás, amely húsz évvel ezelőtt népeink között olyan szépen, és egyben történelemformáló erővel megnyilvánult, jellemezni fogja jövőnket is. Kívánom, hogy ez az emberség és értékközösség legyen mindig jelen, történelmünk hétköznapjaiban is.