Több mint négyszázmillió forintos áfacsalást akadályozott meg a NAV

Fontos - 2017-11-15

Fiktív számlákkal több mint négyszázmillió forint áfát akart visszaigényelni egy dél-alföldi férfi - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága szerdán.

A bűncselekményhez egy számlagyár biztosította a hamis számlákat, de a NAV Bács-Kiskun megyei revizorai és dél-alföldi pénzügyi nyomozói leleplezték a csalást. A férfi a fiktív iratok szerint napelemparkokhoz való napelemekkel és geotextíliával kereskedett, magyar cégektől vásárolt és cseh társaságoknak adott el.

A bűnszervezet a számlázáshoz használt, de később szükségtelenné vált cseh cégeket román embereknek "passzolta el". A bizonyítékok szerint elkérték a budapesti Széll Kálmán téren munkát kereső román állampolgárok adatait, majd munkaszerződést színlelve cégek eladásához szükséges iratokat írattak alá velük. A román munkások munkát nem kaptak, viszont a korábban bűnözéshez használt cégek a nevükre kerültek.

A pénzügyi nyomozók különösen nagy értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt hallgatták ki a dél-alföldi férfit, majd társával együtt őrizetbe vették.

Annak a bűnszervezetnek a vezetője, amely a bűncselekményhez a számlázó cégeket biztosította, egy tavaly leleplezett számlagyár miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban van.