Török kormánypárt: az ország már nem tudja feltartóztatni a menekülőket

Fontos - 2020-02-28

Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket - jelentette ki Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője pénteken a CNN Türk hírtelevízió élő adásában arra a korábbi értesülésre reagálva, hogy az ország megnyitotta határait az Európába vágyó menekültek előtt.

Kifejtette: a Szíriában zajló támadások következtében "mozgolódás van" mind Törökországban az Európába, mind Szíriában a Törökországba tartók körében. A szóvivő emlékeztetett: Törökország már korábban közölte, hogy kapacitásai megteltek, nem bír el egy újabb menekülthullámot, és ezért a kialakuló nyomás már nem tartható a saját oldalán. Ankara menekültpolitikája nem változott, de már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartoztatni a menekülőket - mondta Celik.

Csütörtökön 33 katona meghalt, mintegy 30 pedig megsebesült egy légicsapásban a Törökországgal határos északnyugat-szíriai Idlíb tartományban