Volt olasz államügyész: Olaszországot azért kerülték el a merényletek, hogy az embercsempészek nyugodtan tudjanak dolgozni

Fontos - 2017-09-24

- Olaszországot eddig azért kerülték el az európai államok nagy részét sújtó terrorista merényletek, mert az embercsempész-szervezeteknek az az érdeke, hogy Itáliában nyugodt maradjon a helyzet - magyarázta Vincenzo Macri volt olasz maffiaellenes államügyész vasárnap.

Macri a Corriere della Sera napilapnak adott interjúban az olaszországi partokra érkező migrációval indokolta azt, hogy Franciaországgal, Németországgal, Spanyolországgal vagy Nagy Britanniával ellentétben az iszlamista terroristák eddig nem követtek el merényletet Olaszországban.

A volt államügyész szerint ugyanis az embercsempész-szervezeteknek az az érdeke, hogy Olaszországban "nyugodt" maradjon a helyzet.

Hozzátette, hogy az észak-afrikai és az olaszországi szervezett bűnözés közötti együttműködés is "viszonylagos nyugalmat biztosít Olaszországnak a terrorista támadásokkal szemben". Elmondta, hogy az olaszországi bűnszervezetek mindig is jelen voltak Észak-Afrikában, és a migráció milliós bevételén osztoznak az afrikai társszervezetekkel. A migráció afrikai útvonalán, tehát Líbia tengerpartjáig, majd innen a Földközi-tengeri átkelés során szerzett összegek az afrikai embercsempész-szervezeteket gazdagítják. Az olasz maffia az olaszországi migránstáborokon keres, az ezek működtetésére szánt olasz állami valamint EU-s források eltulajdonításával. Ezen kívül az olaszországi bűnszervezetek "osztják szét" a migráns-munkaerőt egész Olaszországban: délen a földekre küldik napszámosnak a migránsokat, máshol a kábítószer-kereskedelemben alkalmazzák őket.

Az olasz ügyészségek az utóbbi években több vizsgálatot indítottak arról, miként szivárogtak be a szicíliai maffia és a calabriai 'ndrangheta klánjai a területekün felállított migránstáborok üzemeltetésébe. Fiktív egyesületeken és vállalkozásokon keresztül megpályázták és elnyerték több dél-olaszországi tábor fenntartási feladatait, mint például a menza-szolgáltatás, mosás vagy takarítás. Májusban a 'ndrangheta 68 tagját tartóztatták le, miután kiderült, hogy a bűnszervezet tartotta kézben Európa egyik legnagyobb migránstáborát, a calabriai Isola Capo Rizzutóban. A táborra 2006-2015 között szánt 100 millió euró EU-s forrásból 32 milliót az olasz bűnszervezet tett zsebre.

Olaszországot és a Vatikánt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyeveresei már több internetes videó-üzenetben terrorista támadással fenyegették. Elemzők szerint a terrorizmus eddig azért is elkerülte Itáliát, mivel az olasz csizma "folyosóként" szolgál az Európába való bejutáshoz és a meneküléshez is.

Mint kiderült, Salah Abdeslam a 2015-ös párizsi merényletek egyik elkövetője többször is Olaszországon keresztül tette meg az utat Belgium és Szíria között. A tunéziai Anis Amri a 2016-os berlini gázolásos merénylet elkövetője Olaszországon keresztül jutott el Berlinig, majd Olaszországon át próbált menekülni. A szeptemberi londoni metró-merénylet egyik elkövetője Ahmed Hassan is még kiskorúként 2015-ben Olaszországban lépett be Európába, majd innen Londonba került át.