Fontos

Eredmények megjelenítése 2521-től 2540-ig 2939 találatból.

Nemzetközi együttműködés a tiszta ivóvízért

Fontos - 2009-10-13

Közel 340 millió forint pályázati támogatás áll a vízzáró rétegek és talajvizek szennyeződéseinek eltávolítására létrehozott, a Debreceni Egyetem szakemberei által vezetett nemzetközi kutatócsoport rendelkezésére, amelynek tanácsadó testülete az október 10-ei hétvégén tartotta alakuló ülését Debrecenben.

Az ESS nemzeti tanácsa a debreceni neutronkutató mellett

Fontos - 2009-10-06

Az ESS nemzeti tanácsának elnöksége arra kéri a kormányt, tartsa fenn a debreceni pályázatot az Európai Neutronkutató Központ (ESS) létesítésére – közölte az ESS nemzeti tanácsának elnöksége kedden. A közlemény szerint a „magyar intellektuális erőfeszítések” és az eddigi tudományos eredmények is azt kívánják meg, hogy az ESS megvalósításáért kibontakozó európai együttműködésben Magyarország vezető szerepet játsszon.

Troli útvonalváltozás

Fontos - 2009-10-01
A Kassai úti csatornázási munkálatok miatt, 2009. október 2-án üzemkezdettől, előreláthatólag 2009. október 10-én üzemzárásig megváltozik a 2-es trolibuszok közlekedési rendje.

The Wall Street Journal:  Oszkó a Dow Jones-nak

Fontos - 2009-09-22

Oszkó Péter pénzügyminiszter a Dow Jones-nak nyilatkozva elmondta: az ország javuló pénzügyi helyzete lehetővé teszi, hogy az IMF jelenlegi kölcsönének jövő októberi lejárta után ne kelljen újabb hiteleket felvenni a szervezettől. A magyar fiskális és monetáris politikáról szóló fejtegetéseit a Wall Street Journal idézi.

Magyarország részt vesz a guantanamói fogolytábor bezárását elősegítő programban

Fontos - 2009-09-17
Magyarország elkötelezett az emberi jogok, az emberi méltóság és a szabadság megvédésében, ezért támogatja aktívan a szabad világ, a transzatlanti közösség küzdelmét a terrorizmus ellen, de ezért támogatja a transzatlanti szövetség hitelét csorbító guantanamói fogolytábor bezárását célzó programot is.

Sólyom László köztársasági elnök beszéde Berlinben, a határnyitás 20. évfordulója alkalmából

Fontos - 2009-09-10

Tisztelt Szövetségi Elnök Úr!

Excellenciás Hölgyek és Urak!

Hölgyeim és Uraim!

Idén egymást követő jubileumi ünnepségekből rekonstruáljuk 1989. történetét. Milyen közel vannak egymáshoz a sorsdöntő dátumok!

A bevándorlók képzésének támogatására indul mentorképzés

Fontos - 2009-09-08

Az Artemisszió Alapítvány mentorképzést szervez a bevándorlók integrációjával kapcsolatos feladatokat ellátó szakemberek illetve leendő szakemberek számára, akik valamilyen formában már gyakorolják, vagy a jövőben gyakorolni szeretnék a mentori tevékenységet. A kétszer kétnapos képzést bentlakásos formában rendezik meg egy Budapesthez közeli helyszínen szeptember 17-18-án és szeptember 24-25-én.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének tanévnyitó beszéde

Fontos - 2009-09-03

"Az erkölcs minden polgártestnek lelke...

Mi hát, ami a magyart emelheti? Valóban nem más, mint az ész s az erkölcs."

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Tisztelt Rektor Úr!

Tisztelt Hallgatók és Oktatók! Kedves Vendégek!

Szeptember 10-én találkozik Bajnai Gordon Robert Ficoval

Fontos - 2009-09-01

Bajnai Gordon miniszterelnök üdvözölte a Szlovák Alkotmány napját, jókívánságait küldve a szlovák népnek a nemzeti ünnep alkalmából.

A kormányfő bejelentette, hogy Robert Fico miniszterelnököt szeptember 10-e, csütörtök délutánra hívta meg munkatalálkozóra. A találkozó helyszíne a magyar-szlovák határ közelében lesz.

A kormányfő Matos Zoltánt nevezi ki a Magyar Energia Hivatal élére

Fontos - 2009-08-31
Bajnai Gordon miniszterelnök szeptember 1-jével Matos Zoltánt nevezi ki a Magyar Energia Hivatal elnökének. A Hivatal korábbi elnökének nyugdíjba vonulása miatt megüresedő posztra kiírt pályázat alapján kinevezett új elnök megbízatása – a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény rendelkezéseinek megfelelően – hat évre szól.

Romagyilkosságok: őrizetbevételek Debrecenben

Fontos - 2009-08-23

A Nemzeti Nyomozó Iroda, nyomozást folytat kilenc helyszínhez köthető, összesen hat halálos áldozattal járó több emberen elkövetett emberölés bűntett miatt.

 Az iroda munkatársai mindenre kiterjedő nyomozás eredményeként 2009. augusztus 21-én a hajnali órákban összehangolt akcióban, Debrecenben egy szórakozóhelyen elfogtak hat személyt a bűncselekmény-sorozattal összefüggésben.  

Sólyom László köztársasági elnök beszéde a Páneurópai Piknik 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepi koncerten a Fertőrákosi Barlangszínházban

Fontos - 2009-08-20

Tisztelt Kancellár Asszony, tisztelt Ünneplő Közönség!

 

Sajátos szituáció ugyanazon alkalomból, ugyanannak a közönségnek, néhány óra leforgása alatt két beszédet mondani. Mégis mélységesen érzem a különbséget.

Virágkarneváli futás

Fontos - 2009-08-17

Augusztus 20-án a hagyományos karneváli futás elmarad, az idén virágdíszes kerékpáros felvonulás és kerékpárkorzó szerepel a programban. A szervezők tájékoztatása szerint a futóverseny a következő években megrendezésre kerül. Azt szeretnénk, hogy ne szakadjon meg a hagyomány, ezért lefutjuk a szokásos karneváli futóverseny távját.

Védekezés trükkös tolvajok ellen

Fontos - 2009-08-11

- Ne engedjenek be idegeneket a lakásukba!

- Ne adjanak el, illetve ne vásároljanak semmit alkalmi jelentkezőktől, házaló árusoktól!

- Ha valaki azért jelentkezik Önöknél, mert pénzt hozott Önöknek, ne engedjék be, hanem kérjék meg, hogy egy későbbi időpontban jöjjön vissza, mikor már nincsenek egyedül otthon (hívják át a megbeszélt időpontra legalább a szomszédjukat)! Aki jó úton jár, vissza fog jönni!

- Sose váltsanak fel idegennek pénzt!

Akár évente 54 milliót is hazavihetnek a rektorok?

Fontos - 2009-08-03

A professzori jövedelem akár ötszörösét viheti haza havonta egy egyetemi, főiskolai rektor, amit esetenként az éves jövedelem 80 százaléka egészíthet ki prémium formájában - olvashatók a Magyar Nemzetben Klinghammer István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) gazdasági tanácsának elnökének szavai. Eközben az adatvédelmi ombudsman az MTV Híradójának úgy nyilatkozott: közpénzről van szó, tehát nyilvánosságra kell hozni a rektori jövedelmeket - írja az Origo.

Bajnai Gordon miniszterelnök beszéde az IT Services Hungary Kft. irodaháza avatásakor

Fontos - 2009-07-29

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Miközben egyre-másra arról hallunk, hogy a világ válságban van, és benne Magyarország is válságban van, és nemcsak hallunk róla, hanem a bőrünkön is érezzük, aközben örömhír arról beszélni, hogy tavaly október óta, mióta a válság elérte Magyarországot, immár közel 14 ezer új munkahelyet is tudtunk teremteni a megszűnők mellett.

Tájékoztató a  Morgan Stanley felügyeleti vizsgálatának lezárásáról

Fontos - 2009-07-27

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) a Morgan Stanley and Co. International plc által (többek között) az OTP Bank Nyrt-ről 2008. november 5-én a megjelentetett elemzése kapcsán piacfelügyeleti eljárást folytatott, amely eljárását a vizsgálat eredményeként intézkedés alkalmazása nélkül megszüntette.

A  katonai egyenruha viselete sérti az Európai Parlament házszabályát

Fontos - 2009-07-17

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének Európai Parlamenti Képviselőcsoportja a többi demokratikus frakcióval együttműködve határozottan fellép a Jobbikkal szemben.

Veszélyes hibára figyelmeztet a Microsoft

Fontos - 2009-07-08

Egy kritikus veszélyességű hiba miatt az Internet Explorer felhasználói egyes esetekben teljesen kiszolgáltatottá válhatnak a webes támadásokkal szemben. Hat héten belül másodszor számolt be a Microsoft arról, hogy a DirectX, illetve az ahhoz tartozó egyes komponensek súlyos biztonsági hibát tartalmaznak.

Bajnai Gordon megbeszélést folytatott a Bundestag elnökével

Fontos - 2009-07-07

Július 6-án Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlamentben rövid megbeszélést folytatott Dr. Norbert Lammerttel, a Bundestag elnökével.Megbeszélésükön áttekintették a gazdasági válság kezelésének eddigi tapasztalatait, és egyetértettek abban, hogy a német cégek jelentős mértékű magyarországi jelenléte miatt a sikeres válságkezelés közös érdekünk.