2010-re új szennyvíztisztító és csatornahálózat épül Hortobágyon

Gazdaság - 2009-12-10
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Alföldi Operatív Program rendszeréhez benyújtott  pályázatával 243.495.320.- forintos EU támogatást nyert Hortobágy Község Önkormányzata a község korszerű szennyvíztisztító telepének kiépítésére, és csatornahálózatának bővítésére. A projekt kivitelezési munkájára vonatkozó közbeszerzési eljárás első körben sikertelenül zárult, ezért 2010. január elején Hortobágy Község Önkormányzata újra kiírja a közbeszerzési pályázatot.

A kiviteli munka előreláthatóan 2010. márciusában veszi kezdetét Hortobágyon.

 

Hortobágy, 2009. december 10. – Hortobágy Község Önkormányzata már közel 10 éve tervezi egy korszerű szennyvíztisztító és csatornahálózat megvalósítását, azonban forráshiány miatt mindeddig sikertelenül. A jelenleg elnyert EU támogatásnak köszönhetően előreláthatóan 2010. márciusában  Hortobágyon kezdetét veheti a beruházás. A projekt összesen 270.550.356.- forintból valósul meg, ebből a támogatás összege 243.495.320.- forint, a további 27.055.036.- forint önrészt pedig Hortobágy Község Önkormányzata biztosítja.

A kiviteli munkára kiírt közbeszerzés első körben sikertelenül zárult, mert nem volt értékelhető ajánlat. Így 2010. január első felében újra kiírásra kerül a közbeszerzési eljárás, amelyre a kiírástól számított 25 napig lehet majd pályázni. A közbeszerzési eljárásra vonatkozó pontos időpontok és részletek 2010. január elejétől Hortobágy Község Önkormányzatának honlapján is elérhetőek lesznek. (www.hortobagy.hu)

 

Hortobágy község Hajdú-Bihar megyében, a világörökség része címet viselő Hortobágyi Nemzeti Park területén helyezkedik el. A felszín alatti víz állapota szempontjából fokozottan kényes területen, az érzékeny természeti területekre vonatkozó besorolás szerint pedig kiemelten fontos érzékeny természetvédelmi területen (ÉTT) található. Hortobágy kiemelkedő infrastruktúrával és egy jól működő humánszolgáltató intézményrendszerrel rendelkező település. A központi településrész korszerű víz - és szennyvízhálózattal rendelkezik, az ivóvízhálózatra kapcsolt lakások aránya 93%, míg a szennyvízhálózatra kapcsolt lakásoké megközelíti a 90%- ot. (Az adatok nem tartalmazzák a külterületi lakásokat.) A településen található jelenlegi szennyvíztisztító azonban már elavult és korszerűtlen technológiával üzemel, amely nem elégíti ki sem a magyarországi, sem az Uniós normákkal szembeni követelményeket.

 

A projekt célja kettős, egyrészt egy új, korszerű, a hatósági elvárásoknak eleget tevő szennyvíztisztító telep megvalósítása, másrészt a község központi részén, a szennyvízcsatorna hálózat teljes kiépítése. A projekt jól meghatározott közvetlen célcsoportja a Hortobágy község központi részén élők csoportja (a becsatornázott házak), a csatlakozni kívánó háztartások csoportja, illetve a csatornarendszert használó intézmények. A közvetett célcsoportok közzé sorolhatók a turisták akik időszakosan fogják használni a beruházást, illetve nem szabad elfeledkezni a beruházás hatásai során érintett célcsoportról, amely magába foglalja Hortobágy község szomszédságában élő flórát és faunát, mely ezáltal jelentős környezeti terheléstől mentesül.

A Hortobágy folyó, mint másodlagos befogadó, halfaunisztikai értékei, valamint a szennyvíztisztító telep szomszédságában lévő Borsósi tározó a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület kezelésében lévő vizes élőhely, mely számtalan védett és fokozottan védett madárfaj költő és táplálkozó helye.

 

A korszerű szennyvízkezelés rövid- és hosszútávon is nagyon kedvező befektetés gazdasági-, környezeti- és társadalmi szempontból is, mivel a projekt eredményeképpen olyan közvetett hasznok realizálódnak, amelyeket más módon nem lehet elérni. A beruházás során a régi szennyvíztisztító 1000 méteres védőkörzete lecsökken 150 méterre, amely jelentős turisztikai vonzerőt fog növelni a környéken. A korszerű technológiának köszönhetően csökken a felszín alatti vizek és a földtani közeg szennyezése, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén lévő növények, állatok veszélyeztetettsége is. A csatornahálózaton elvezetett és kezelt szennyvíz mennyisége a tisztítási lehetőség megteremtődésével tíz éven belül közel megduplázódik. A projekt lakosságra vonatkozó előnye pedig, hogy kiépül a csatornahálózat a község központi belterületén teljes mértékben.

A község központi részén megvalósuló csatornahálózat műszakilag továbbfejleszthető, azaz bővíthető, így a község belterületének részét képező Máta településrész csatornázása esetén Máta szennyvizeit fogadni és továbbítani tudja a szennyvíztisztító telepre.