Guller Zoltán: 42 milliárdnyi turisztikai fejlesztés Hajdú-Biharban

Gazdaság - 2018-03-22

Hajdú-Bihar megyébe 42 milliárd forint áramlott az elmúlt hét évben turisztikai fejlesztésekre, ami a kínálatbővítés mellett a helyben lakók életminőségének javulásához is hozzájárult - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.

Guller Zoltán kiemelte: tavaly 518 ezer vendég 1,5 millió vendégéjszakát töltött el a megye kereskedelmi szálláshelyein, a vendégforgalom 50 százalékkal nőtt 2010-hez képest

A belföldi turisták száma 43 százalékkal, a külföldieké 66 százalékkal nőtt a térségben, a szálláshelyek árbevétele tavaly elérte a 9,3 milliárd forintot, ami hét év alatt 80 százalékos bővülést jelent. Hajdúszoboszlón 5,5 milliárd forint, Debrecenben 3,5 milliárd forint volt a szálláshelyek árbevétele 2017-ben - ismertette Guller Zoltán.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a kormány új fejlesztési koncepciója turisztikai térségekben, desztinációkban gondolkodik. Ilyen kiemelt turisztikai térség a Debrecen-Hajdúszoboszló és a Hortobágy-Tisza-tó desztináció.

Felsorolása szerint a debreceni Nagyerdő komplex fejlesztési programja 20 milliárd forintból valósul meg, a "négy évszakos városközpont" kialakítására 3,5 milliárdot, Hajdúszoboszlón a gyógy-park és a promenád kialakítására 5 milliárdot fordíthatnak, a Település- és területfejlesztési operatív programban (Top) pedig a hajdú-bihari települések 7 milliárd forintból fejleszthetnek.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a helyi fejlesztések közül a nagyerdei strand 6 milliárdos beruházását, illetve a repülőtér járatfejlesztési terveit emelte ki.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: a tavalyi 320 ezres utasforgalmat a tervek szerint 2021-re megduplázzák, de a beutazó turizmus növekedése igényli a helyi szálláshelybővítést is, amire a Kisfaludy-program keretében pályázhatnak majd a szállásadók.

Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a turisztikai ágazat fejlesztésének eredményeként megnőtt a nyelveket beszélő fiatalok munkalehetősége a térségben. "Magyarország kormányának komoly, erős, határozott szándéka a turisztikai ágazat fejlesztése" - tette hozzá az államtitkár.