Gazdaság

Eredmények megjelenítése 2041-től 2060-ig 4718 találatból.

3 milliárd forinttal emelkedik a kkv-k munkahelyteremtő beruházásának támogatása

Gazdaság - 2014-07-30

A jelentős igény miatt a kormány 3 milliárd forinttal megemelte a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) beruházásának támogatására az év elején 13 milliárd forinttal indított program forrását. A többletből további 371 pályázó kaphat támogatást, amelynek köszönhetően 1600 új munkahely jöhet létre - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerő-piaci és képzési államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Trafik - A fejlesztési tárca kiadja a pályázati anyagokat a DK-nak

Gazdaság - 2014-07-30

Pénteken átadja a fejlesztési tárca a dohánykoncessziós pályázati anyagokat a DK-nak, eleget téve annak a jogerős ítéletnek, amely a párt által, közérdekű adatok kiadása miatt indított perben született - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán.Tudatták: a dohánykoncessziós pályázatokat elbírálók nevét a tárca a Fővárosi Ítélőtábla által korábban előírt határidőn belül átadták Molnár Csabának, a DK alelnökének.

A gázolaj ára emelkedett, a benziné csökkent

Gazdaság - 2014-07-30

A gázolaj nagykereskedelmi literenkénti árát bruttó 2 forinttal emelte, a benzinét 2 forinttal csökkentette szerdán a Mol Nyrt. Az intézkedéssel a gázolaj literenkénti átlagára 421-422 forintra nőtt, a benziné 415-416 forintra mérséklődött.  A Mol legutóbb múlt szerdán változtatott az árakon, akkor bruttó 3 forinttal csökkentette a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajé nem változott.

Mol-INA-ügy - Mol: eredménytelen tárgyalások INA-ügyben a horvát kormánnyal

Gazdaság - 2014-07-25

A Mol szerint nem sikerült előrehaladást elérni a horvát kormánnyal folytatott pénteki tárgyalásokon az INA horvát energiaügyi csoport jövőjéről.  A horvát kormány és a Mol képviselői közötti ötödik tárgyalási fordulót követően kiadott közleményben a Mol hangsúlyozta, hogy válasz nélkül maradtak azok a kérdések, amelyek miatt Zágrábba utaztak, de továbbra is nyitottak a tárgyalások folytatására.

Adócsaló munkaerő-közvetítőket fogtak el a NAV nyomozói

Gazdaság - 2014-07-25
Adócsaló munkaerő-közvetítőket fogtak el az adóhatóság nyomozói Közép-Dunántúlon, a bűnszervezet több mint 160 millió forint adót csalt el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken .

MKB - Varga: nő a bankrendszerben a magyar tulajdon aránya

Gazdaság - 2014-07-24

 Az MKB megvétele az első lépés a magyar bankrendszer konszolidációjában, amellyel a kormány célja, hogy olyan működőképes, erős, hitelezésben aktív bankrendszer jöjjön létre, amelyben a hazai tulajdon aránya fokozatosan nőhet - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a kormányzati portálon megjelent interjúban.

A MÉDOSZ elutasítja az agrártámogatási rendszer és a birtokpolitika átalakítását

Gazdaság - 2014-07-24
A Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (MÉDOSZ) megdöbbenéssel fogadta a kormány döntését az agrártámogatási rendszer átalakításáról, és a mezőgazdaságot érintő teljes támogatási rendszer megismertetését sürgeti - áll a szakszervezet sajtónyilatkozatában.

Az MNB újraszabályozta a panaszkezelés rendszerét a pénzügyi szervezeteknél

Gazdaság - 2014-07-24

- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke módosította a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokat.A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendelet egységesíti és központosítja a panaszkezelési szabályokat, biztosítva azt is, hogy a panaszok kezelésében igazolható, dokumentálható legyen a beérkezés és a kezelés egyes fázisainak időpontja, tartalma.

Devizahitelek - A Raiffeisen Bank Zrt. vesztesége 120-160 millió euró lehet

Gazdaság - 2014-07-24
A Raiffeisen Bank Zrt. vesztesége 120-160 millió euró (36,87-49,16 milliárd forint) lehet a  fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó jogegységi határozattal kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény következtében. A bank megteszi a lehetséges lépéseket az egyoldalú szerződésmódosítások nyomán esetleg induló perekkel kapcsolatban.

MOSZ: károkat okoz a mezőgazdaságban a bejelentett kormánydöntés

Gazdaság - 2014-07-22

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint hosszú távú, visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen és katasztrofális károkat okoz a mezőgazdaságban a kormány hétfőn bejelentett döntése, amely szerint az 1200 hektár feletti területen gazdálkodókat "megfosztják" az uniós támogatásoktól.

Fiktív számlás műtrágya-kereskedő és textilgyáros bukott le a Dél-Alföldön

Gazdaság - 2014-07-22
Műtrágyával és fonallal üzletelő, fiktív számlákkal dolgozó bűnszervezetre csaptak le a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói; az ügyekben költségvetési csalás miatt hét embert vettek őrizetbe.  Barnáné Horváth Melinda, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte: a gyanú szerint egy Csongrád megyei férfi cége adófizetési kötelezettségét csaknem 400 millió forint áfatartalmú fiktív számlákkal próbálta csökkenteni.

Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint

Gazdaság - 2014-07-21

- Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint volt, az éves előirányzat 82,6 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.

 Ezen belül a központi költségvetés 965,9 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 114,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 37,7 milliárd forintos szufficittel zártak.

Mintegy 125 tonna illegális fémhulladékot foglaltak le Fejér megyében

Gazdaság - 2014-07-21

Mintegy 125 tonna illegális fémhulladékot foglaltak le egy Fejér megyei ingatlanon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte a NAV hétfőn.  A pénzügyőrök ellenőrzést végeztek az ingatlanon, és a tulajdonost felszólították az ott felhalmozott 125 tonnányi fémhulladék elszállítására. Miután ennek nem tett eleget, lefoglalták a fémkereskedelmiengedély-köteles anyagot.

Kínaiak adták a Christie′s első féléves bevételének negyedét

Gazdaság - 2014-07-18

Kína fontos tényező lett a világ műkincspiacán: erre utal az is, hogy a Christie′s aukciósház idei rekordösszegű első félévi bevételének egynegyedét tették ki kínai vásárlások. A Christie′s árverési ház több mint 12 százalékos emelkedéssel 4,6 milliárd dolláros forgalmat bonyolított az elmúlt fél évben. Az ázsiai vásárlók a profit csaknem egyharmadát hozták az aukciósháznak, Kína szárazföldi részéhez, Hongkonghoz és Tajvanhoz a bevétel 24 százaléka köthető.

GKI: van növekedési potenciál a személyi hitelezésben

Gazdaság - 2014-07-17

A szigorúbb állami szabályozás mellett is van növekedési potenciál a személyi hitelek piacán - derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzéséből.

    A hitelintézeti szektor eszközállománya az utóbbi 12-15 hónapban jelentősen, majdnem 20 százalékkal csökkent, azonban ezen belül a hitelintézeti fióktelepek eszközállománya, amelyekből Magyarországon 8-9 van, enyhén növekedni tudott – mondta el Horváth Gábor, a GKI kutatásvezetője.

Importvámot vet ki az EU a kukoricára, a rozsra és a cirokra

Gazdaság - 2014-07-17

 Tonnánként 5,32 euró, mintegy 1645 forint importvámot vet ki az Európai Unió a kukoricára, a rozsra és a cirokra. A brüsszeli testület piaci folyamatokkal indokolja a lépést, a növekvő kínálat miatt ugyanis esnek az árak.

  A lakosság kevesebb mint fele megy idén nyaralni

Gazdaság - 2014-07-17

A hazai internetezők körében végzett felmérés tanúsága szerint a lakosság mindössze 46 százaléka tervez üdülést idén, a vakációzók 79 százaléka júliusban vagy augusztusban utazik el, és átlagosan nyolc napot szán pihenésre - derül ki a Budapest Bank  felméréséből.

Együttműködési megállapodást köt az Apple és az IBM

Gazdaság - 2014-07-17

 Együttműködési megállapodást köt az amerikai Apple és az IBM, amelynek keretében az IBM üzleti cégeknek szánt applikációkat gyárt az Apple iPhone okostelefonjaira és iPad táblagépeire.A cégek közös közleménye szerint a partnerség keretében az IBM több mint 100 cégeknek szánt applikációt gyárt az Apple termékeire, és külön felhőalapú szolgáltatásokat is nyújt, többek között az adatelemzés és a mobilintegráció területein

GfK: tovább bővül az európai kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság - 2014-07-15

Európában 0,6 százalékkal bővülhet a kiskereskedelmi forgalom idén, Németországban azonban 1,0 százalékos csökkenésre számít a GfK Geomarketing - derül ki a piackutató vállalat kedden közölt tanulmányából.  A cég előrejelzése szerint a kiskereskedelmi forgalom növekedésében nagy szerep jut a 2013-ban legnagyobb fejlődést mutató Romániának, a Balti államoknak, illetve Törökországnak, ahol a tavalyi 1,4 százalékos növekedés után idén a kiskereskedelmi forgalom 9,5 százalékos emelkedése várható.

Kutató: túlértékelik magukat a wellness szállodák

Gazdaság - 2014-07-15

A wellness szállodák magasabbra értékelik saját minőségüket, mint vendégeik - derül ki Karakasné Morvay Klára, a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) adjunktusának kutatásából.

  A kérdőíves vizsgálat közel 50 wellness szálló mintegy 815 magyar szállóvendégével, valamint 23 szállodai szakember megkérdezésével készült - közölte a BGF.