Gazdaság

Eredmények megjelenítése 501-től 520-ig 4646 találatból.

AM: rekordhozamot ért el a napraforgó az idén

Gazdaság - 2019-11-05

Történelmi rekorddal, hektáronként 3,01 tonnás hozammal fejeződött be a napraforgó betakarítása október végén - közölte az Agrárminisztérium kedden.

Nem bocsát el a győri Audi, de csökkenti a határozott idejű munkaszerződéssel dolgozók számát

Gazdaság - 2019-10-31

Az Audi Hungaria Zrt. nem bocsátja el munkavállalóit, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket - ahogy korábban is - korlátozott számban hosszabbítja meg a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően.

Kína kereskedelmi főtárgyalója megerősítette egy részleges kereskedelmi megállapodás előkészítésének hírét

Gazdaság - 2019-10-20

- Kína és az Egyesült Államok jelentős előrelépést tett egy részleges megállapodás aláírásának előkészítésében a kereskedelmi tárgyalások legutóbbi fordulóján - jelentette ki Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes a Hszinhua kínai állami hírügynökség szerint.

A Kína kereskedelmi főtárgyalójának szerepét betöltő miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a kereskedelmi háború további elmérgesedésének megelőzése mind Kína, mind az Egyesült Államok, mind pedig a világ többi része szempontjából előnyös, a termelők és a fogyasztók egyaránt ebben a fejleményben reménykednek.

Kavosz: a Széchenyi Kártya Program gazdaságstratégiai és megtérülő vállalkozástámogatás

Gazdaság - 2019-10-20

A kis- és középvállalkozásokat kedvező feltételű és rövid átfutási idővel igényelhető hitelekkel finanszírozó Széchenyi Kártya Program nemcsak gazdaságstratégiailag fontos termék, hanem az államnak megtérülő vállalkozástámogatási eszköz is - nyilatkozta a program eredményeit értékelve Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója.

Egy eddig szinte ismeretlen inváziós fűfaj terjed Magyarországon

Gazdaság - 2019-10-15

Egy új, veszélyes észak-amerikai inváziós faj, a homoki prérifű egyre jelentősebb hazai elterjedését vizsgálják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Debreceni Egyetem (DE) Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. két szerző művei között.

Még 2017-ben Magyarország mésztelen és meszes homokterületein is kimutatták az Észak-Amerikában őshonos homoki prérifű (Sporobolus cryptandrus) jelenlétét, melyet a nemzetség más fajai nyomán özönfűnek is neveznek. Az MTA és a DE kutatói már akkor valószínűsítették, hogy a faj jelentősebb terjedési és megtelepedési kapacitással rendelkezik - közölte az MTA kedden.

Schanda Tamás: tíz év alatt 36 milliárd döntő részben elektromos buszokra

Gazdaság - 2019-10-12

A kormány a tervek szerint 2022-től kizárólag az elektromos autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését fogja támogatni, a nemzeti buszstratégia keretében az elkövetkező tíz évben pedig 36 milliárd forintot fordítanak döntően elektromos buszok vásárlására - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton Debrecenben.

Schanda Tamás az ITK Holding Zrt. új buszgyártó csarnokának alapkőletételén a kormány kiemelt céljának nevezte, hogy a hazai közösségi közlekedést főként hazai gyártásból tudják megoldani. A vállalat által bemutatott iskolabusszal kapcsolatban elmondta: a nemzetközileg elismert, külföldi cég által megalkotott alapra, magyar tervezők ötleteinek és magyar szakemberek munkájának köszönhetően készül el a biztonságos jármű. Kiemelte, hogy ez az iskolabusz is egy magas hazai hozzáadott értékkel bíró termék.

Negyven százalékkal nőtt a kínai cégek márkaértéke egy év alatt

Gazdaság - 2019-10-11

Egy év alatt negyven százalékkal nőtt a kínai vállalatok márkaértéke az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek közepette is.

A Brand Finance piackutató vállalat "Nation Brands 2019" kimutatása alapján az Egyesült Államok vállalatai rendelkeznek a legnagyobb márkaértékkel, 27,7 ezer milliárd dollárral, ami 7,1 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest.


PwC: a magyar Y és a Z generáció számára a legfontosabb a rugalmas munkarend

Gazdaság - 2019-10-08

A rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely választási tényezők a jövő munkavállalói számára - olvasható a PwC Magyarország felmérésében.

2019-ben több mint 37 ezer fiatalt kérdezett meg a PwC a munkavállalási preferenciákról; a felmérésben részt vevők 51 százaléka felsőoktatásban, míg 21 százalékuk középiskolában tanul, 27 százalékuk pedig dolgozik.

Thomas Cook-csőd - A brit utasok kétharmada már hazatért

Gazdaság - 2019-09-30

- A brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) hétfőn ismertetett legfrissebb adatai szerint az egy hete csődbe ment Thomas Cook utazási iroda brit utasainak több mint kétharmada már hazatért.

Hatmillió dolláros befektetést kap egy magyar startup

Gazdaság - 2019-09-30

A Spotify, Revolut és Zendesk befektetői 6 millió dollárral szállnak be a budapesti székhelyű Shapr3D startupba - közölte a cég hétfőn.

Jó minőségű szőlőre számítanak a szekszárdi borvidéken

Gazdaság - 2019-09-29

Jó minőségű szőlőre számítanak a szekszárdi borvidéken, ahol a végéhez közeledik a fehér szőlők szürete, a termés egyes ültetvényeken meghaladja a tavalyi mennyiséget.

A Mol poliol-üzeme az ország legnagyobb magyar hátterű beruházása

Gazdaság - 2019-09-27

A Mol poliol üzemének alapkőletételével elindult Magyarország legnagyobb hazai hátterű beruházása; a Mol csoport olyan magyar brandet képvisel, amely Európában és a világon is ismertté teszi a hazai ipart, és húzóhatást gyakorol a magyar gazdaság egészére - jelentette ki a pénzügyminiszter Tiszaújvárosban pénteken.

NAK: 150-200 ezer hektáron öntöznek Magyarországon

Gazdaság - 2019-09-24

- Magyarországon mintegy 150-200 ezer hektáron zajlik öntözéses gazdálkodás, ez uniós összehasonlításban és a magyar lehetőségekhez képest is kevés, mivel 400 ezer hektáron lenne igény az öntözésre - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elnök elmondta, a témában kutatást végeztek, mintegy 40 ezer gazdálkodót kérdeztek meg, és több mint egymillió hektárt vizsgáltak. Ebből kiderült, hogy a legnagyobb probléma az infrastruktúra hiánya.

Thomas Cook-csőd - Több százezer németországi utazó is érintett

Gazdaság - 2019-09-23

Több százezer német utazót is érint a Thomas Cook brit utazásszervező vállalatcsoport csődje. Az egyik németországi érdekeltség, a Condor légitársaság hétfőn kormányzati segítséget kért a működés fenntartásához.

Még a korábbi, pesszimista becslésnél is gyengébb lehet az idei almatermés

Gazdaság - 2019-09-23

Az idei almatermés 400 ezer tonna alatt lehet, ami még a korábbi, pesszimista becslésnél is gyengébb 15-20 százalékkal, a sokéves, 600 ezer tonna körüli átlagterméstől pedig akár 35 százalékkal is elmaradhat - derült ki a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján megjelent összeállításból.

Elkezdődött a cukorrépa-feldolgozási kampány Kaposváron

Gazdaság - 2019-09-20

- A mészkemence begyújtásával megkezdődött a 126. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron pénteken.

Kovács Gergely, a társaság igazgatósági tagja elmondta: az egyetlen magyarországi cukorgyár szeptember 25-től, várhatóan 100 napon át, átlagosan napi 7200 tonna cukorrépa feldolgozását tervezi, a munkát 235 állandó és 40-50 ideiglenes dolgozó három műszakos, négy csoportos munkarendben végzi. A gyár ellátásához tavasszal a tavalyinál 3 ezer hektárral kisebb területen, 11 ezer hektáron vetettek cukorrépát, ugyanakkor az érési kísérletek eredménye alapján az elmúlt öt év átlagát meghaladó, 65-70 tonna termés várható hektáronként - jegyezte meg.

A növekvő energiaigény miatt szükség van a Paks II.-re

Gazdaság - 2019-09-19

- A 2008-as válság óta folyamatosan nő a villamosenergia-igény Magyarországon, emellett az európai erőműpark öregedése is indokolja Paks II. megépítését - mondta az erőmű tervezéséért, kivitelezéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Dombóváron.

Süli János a Hungária Takarék vállalkozói fórumán hozzátette: az energiaigény tavaly 0,8 százalékkal nőtt, ráadásul idén történelmi csúcsot döntött a nyári villamosenergia-fogyasztás is 6633 megawatt rendszerterhelés mellett, a téli fogyasztási csúcs pedig 6926 megawatt volt.

Az OECD rontotta globális gazdasági növekedési előrejelzését

Gazdaság - 2019-09-19

Az OECD a 2008-2009. évi pénzügyi válság óta legalacsonyabb szintre rontotta a világgazdaság idei növekedésével kapcsolatos korábbi előrejelzését a kereskedelmi konfliktusok számának növekedése, és a feltörekvő piacok bizonytalansága miatt.

Nagy István: a magyar mezőgazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van

Gazdaság - 2019-09-05

A magyar mezőgazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van - mondta az agrárminiszter a 32. Bábolnai Gazdanapok csütörtöki megnyitóján.Nagy István hozzátette, az agrárvállalkozások akkor lehetnek versenyképesek, ha gyakorlatukba átültetik a legkorszerűbb módszereket, ezért a jövő a precíziós gazdálkodásé.

A miniszter kiemelte: az agrárgazdaság korszakváltását Magyarország digitális agrárstratégiája segíti, amely elsőként készült el Európában. Az adatok gyűjtésével, elemzésével és közreadásával, valamint a technológiai folyamatok automatizálásával növelhető a termelés és teljesíthetők a környezetvédelem feltételei.

A minisztérium a nemzedékváltásra is kiemelt figyelmet fordít, mivel a gazdatársadalomban az 55 év felettiek aránya meghaladja az 50 százalékot, míg a 35 évnél fiatalabbak aránya mindössze 6,1 százalék - mondta a tárca vezetője.Nagy István elmondta, a nemzedékváltó mezőgazdasági termelőket segítő Fiatal gazda programban több mint 40 milliárd forintos támogatásról született döntés 1040 gazdálkodó beruházásaihoz kapcsolódva.

Elkészült a Felső-Tisza hulladék-mentesítési beruházása

Gazdaság - 2019-09-03

Befejeződött az 1,3 milliárd forint értékű, költségvetési forrásból finanszírozott Felső-tiszai hulladék-mentesítési projekt, a beruházást Áder János köztársasági elnök és Pintér Sándor belügyminiszter adta át kedden Vásárosnaményban. Az átadási ünnepségén az államfő elmondta: elsőként a Tiszán vizsgázhat a nagyon sok magyar ötletből összerakott technológia, ami segít abban, hogy megtisztítsák a hulladéktól a folyót.

A Tiszai PET-kupa kitalálóinak lelkesedése és kitartása eredményeként már más is gyűjteni fogja a műanyag szemetet a folyóról, remélhetőleg nagyobb hatékonysággal és hosszabb időtartamban - fogalmazott a köztársasági elnök.

Áder János kifejtette, a vízügyi szakemberek másfél év alatt tervezték meg a hulladék-mentesítésben résztvevő gépláncot, valamint biztosították az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúrát.