Gazdaság

Eredmények megjelenítése 601-től 620-ig 4702 találatból.

Távozik a Budapest Airport több vezetője

Gazdaság - 2019-06-28

- Meghatározó menedzsmentpozíciókba, a fejlesztési, valamint a vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatóság élére nevezett ki új vezetőket a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport július elsejétől.

A kombinált fuvarozás fejlesztésével évente 50 ezerrel kevesebb kamion járna az utakon

Gazdaság - 2019-06-25

A vasúti, vízi és közúti fuvarozás hatékonyabb együttműködésével évi mintegy 50 ezer kamionnal közlekedhetne kevesebb a magyarországi közutakon - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége.

A szövetség szerint olyan ösztönző rendszert kellene kidolgozni, amely új forgalmakat generál a vasúti és vízi intermodális fuvarozási rendszerekre. Egyszerűbbé kell tenni és fel kell gyorsítani a vasúti határforgalmat, mert a tehervonatok esetenként akár kilenc órán át is egy-egy szomszédos ország határállomásán várakoznak. Szükség lenne egy olyan budapesti terminál megépítésére is, ahol a nem daruzható közúti pótkocsikat át lehetne rakni a vasútra - írták.

Eladta a Danubius a Gellért Hotelt

Gazdaság - 2019-06-21

Eladta a Danubius Hotels Group a Gellért Hotelt az ingatlanfejlesztő Indotek Groupnak, a több mint százéves Duna-parti szálloda értékesítéséről a napokban kötötték meg a megállapodást - jelentette be pénteken a Danubius és az Indotek.

A Gellért Hotel, amely Budapest egyik legpatinásabb szállodája, mostanra alaposan megérett a felújításra, néhány éven belül ötcsillagos szállodaként újulhat meg. Az épületet megvásárló Indotek Group teljes rekonstrukciót kíván végrehajtani a műemléki védelem alatt álló létesítményben az eredeti külső megtartásával, azzal a céllal, hogy a szálloda az eddiginél is színvonalasabb szolgáltatásokkal erősítse a minőségi turizmust Budapesten.

Agrárkamara: duplájára is nőhet a meggy ára

Gazdaság - 2019-06-17

A meggy ára a tavalyinak a duplájára is nőhet idén a tavaszi aszályok és a nagy hőmérséklet-ingadozások miatt - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti és beszállítói osztályának elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Mártonffy Béla hozzátette: a bő meggytermés miatt 2018-ban alacsonyak voltak az árak, de egyes területeken idén 30-40, esetenként 50 százalékkal is kevesebb meggy terem.

Idén így 50-60 ezer tonna meggyre lehet számítani, szemben a tavalyi 90-100 ezer tonna körüli országos terméshez képest - emlékeztetett.

Kamara: több csoportot is kedvezően érint az új közjegyzői díjszabás

Gazdaság - 2019-06-12

- A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetni - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerdán

Kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Praktiker tavaly

Gazdaság - 2019-06-06

A Praktiker 57,1 milliárd forintos nettó árbevételt ért el 2018-ban, mintegy 20 százalékkal többet az előző évinél, az adózás utáni nyereség meghaladta a 3 milliárd forintot az előző évi 2,8 milliárd után - mondta Karl-Heinz Keth, a barkácslánc ügyvezető igazgatója a vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kevesebb lesz idén a meggy, nőhet az ára

Gazdaság - 2019-06-05

A tavalyi rekord, 100 ezer tonnánál kevesebb lesz idén a meggytermés, várhatóan 60-70 ezer tonna. Az alacsonyabb termés és a lengyelországi ültetvények tavaszi fagykára miatt nő a kereslet, az árak pedig emelkednek - derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.

A NAK szerdai közleménye szerint a korai magyar meggy a piacokon és az üzletekben jövő héttől lesz kapható. Az idei tavasz hektikus időjárása, a száraz és hűvös napok váltakozása, az erős szél és a csapadékos idő miatt a megtermékenyülés nem volt olyan mértékű, mint az előző évben, illetve "megfáztak" a terméskezdemények.

Javította a GKI idei növekedési várakozását

Gazdaság - 2019-06-03

A GKI Gazdaságkutató 3,5-ről 4 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a kedvező negyedéves adat hatására, ugyanakkor úgy látja, hogy az első negyedévben csúcsára ért a magyar növekedés, az év hátralevő részében lassulás várható.

A GKI elemzésében felidézte: a magyar gazdaság az első negyedévben 5,3 százalékkal, rekordsebességgel nőtt. Ez az ütem az Európai Unióban - Máltával és Romániával együtt - messze a leggyorsabb, a többi tagállam még a 4 százalékot sem érte el. Az EU átlaga 1,5, az euróövezeté 1,2 százalék volt, azonos az előző negyedévivel.

FruitVeB: jelentős kárt tett az eső a szabadföldi szamócatermésben

Gazdaság - 2019-06-01

Jelentős kárt tett idén az eső és a csapadékos időben terjedő gombafertőzés a szabadföldi szamócatermésben is, ez és a görög import miatt akár 20-30 százalékkal is drágább lehet a termés - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Apáti Ferenc elmondta, hogy a fagyok és az aszály idén nem okozott érdemi kárt a szamócaültetvényekben, ugyanakkor az eső és a gombafertőzés miatt a mintegy 400 hektáros szabadföldi terület 20-30 százaléka is kieshet.

A magyarországi szamócatermő terület 40-50 százalékát teszi ki a szabadföldi termesztés, amelynek hektáronkénti termelési költsége évente 5-10 millió forint, míg hajtatott (fóliás) termesztés esetén akár 15-40 millió forint is lehet.

Az autópiaccal együtt bővülne a Skoda

Gazdaság - 2019-06-01

Stabil 9 százalékos részesedésének megtartásában, az összpiacival azonos bővülésben bízik az idén a Skoda a magyarországi újautó-piacon - mondta Németh János márkaigazgató, a magánvevői igényeket jobban megcélzó modellújdonságokra alapozva.

A Volkswagen konszernhez tartozó márka tavaly több mint 13 800 autót értékesített Magyarországon, ebből 11 842 belföldön forgalomba helyezett autó volt. A Datahouse adatai szerint az idén az első négy hónapban 3966 új Skodát helyeztek forgalomba a magyar újautó-piacon.

ITM helyettes államtitkár: 600 kilométer új út építése zajlik

Gazdaság - 2019-05-30

A jelenlegi európai uniós költségvetési időszakban 600 kilométer új út építése történik meg az országban, több mint 200 kilométernyi utat pedig bővítenek, felújítanak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Debrecenben.

Építőanyag szövetség: az építőipar növekedése 2019 végéig biztosan kitart, később ösztönzők kellenek

Gazdaság - 2019-05-29

Az építőipar bővülése 2019 végéig biztosan kitart, 2020-tól azonban már piaci ösztönzőkre lesz szükség a magasépítés növekedésének fenntartása érdekében,

A Kika eladta magyarországi és még három kelet-közép-európai országban működő üzlethálózatát

Gazdaság - 2019-05-24

- A Kika lakberendezési áruházlánc tulajdonosa, az osztrák Signa Csoport eladta magyarországi, csehországi, szlovákiai és romániai üzleteit az XXXLutz osztrák cégnek - jelentette a Die Presse című osztrák napilap pénteken.

Mercedes-Benz-gyár: nincs veszélyben a kecskeméti autógyár bővítése

Gazdaság - 2019-05-15

Nincs veszélyben az a korábban kitűzött cél, hogy bővítsék a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát - közölte az autógyár szerda kora délután.

KSH: 5,3 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye az első negyedévben

Gazdaság - 2019-05-15

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 5,3 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán Budapesten.

A GDP az előző negyedévhez viszonyítva 1,5 százalékkal bővült a kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A növekedéshez az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben - közölte a KSH.

Százmilliárd euró feletti forgalmat ért el a Lidl anyavállalata

Gazdaság - 2019-05-13

- Százmilliárd eurónál magasabb forgalmi rekordot ért el tavaly a Lidl áruházlánc anyavállalata, a Schwarz csoport.

A Lidl és Kaufland áruházláncok anyavállalata, a Schwarz csoport a hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint 104,3 milliárd euró, a 2017-es 96,9 milliárd eurónál 7,4 százalékkal magasabb értékesítési árbevételt ért el tavaly

Szakértők: átrajzolhatja a világpolitikát az északi sarkkör felmelegedése

Gazdaság - 2019-05-12

Az északi sarkkör felmelegedése új kereskedelmi útvonalakat és bányászati lehetőségeket nyit meg, átrajzolva ezzel a világpolitikát - hangsúlyozták elemzők az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Szennyezett kőolaj - Ukrajna újraindította az olajszállítást a Barátság vezetéken

Gazdaság - 2019-05-12

- Az ukrán Ukrtransznafta vállalat újra elindította a tranzitszállítást a Barátság kőolajvezetéken az európai felhasználók felé - számolt be a hétvégén a Facebookon az ukrán cég.

Orbán Viktor: a paksi fejlesztés Magyarország nemzeti érdeke

Gazdaság - 2019-05-12

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Karmelita kolostorban fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezérigazgatóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A megbeszélésen áttekintették a paksi atomerőmű-építési projekt állását, és tárgyaltak a további teendőkről.

Orbán Viktor szerint a két új atomerőművi blokk megépítése jelentősen növeli Magyarország energiabiztonságát, hozzájárul hazánk energiafüggetlenségéhez és a klímavédelmi célok eléréséhez is.

A vártnál jobban nőtt a Richter árbevétele és nyeresége az első negyedévben

Gazdaság - 2019-05-10

A Richter Gedeon Nyrt. 121,6 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el idén az első negyedévben, ami 6,7 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

Az adózott nyereség 52,0 százalékkal 21,6 milliárd forintra emelkedett az első negyedévben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint.

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus szerint az összes árbevétel 5,5 százalékkal 120,2 milliárd forintra emelkedhetett 2019 első negyedévében, az adózott nyereség pedig 26,6 százalékkal 18,4 milliárd forintra.