Újragondolná brit beruházásainak jövőjét a Hitachi, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként kilépne az Európai Unióból - közölte kedden megjelent írásában a japán ipari konglomerátum elnöke.
Nem változtak az utasforgalomra vonatkozó szabályok a május 1-jén hatályba lépett új uniós vámkódex miatt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtófőnöke csütörtökön Röszkén.Suller György Attila a nyári szezon előtti sajtótájékoztatón elmondta, az unión belül utazók csupán szúrópróba szerű ellenőrzésekkel találkozhatnak. Csak bizonyos áruféleségek - mint a vadászfegyverek vagy gyógyszerek - szállítása engedélyhez kötött, illetve a jövedéki termékre vonatkoznak korlátozások.
Az elérhető leggyorsabb technológiánál 66 százalékkal is gyorsabb lehet a tartalomletöltés a jövőben annak eredményeként, hogy az LTE-hálózatokon is elérhetővé vált másodpercenkénti 1 gigabit (Gbps) adatátviteli sebesség - derül ki az Ericsson legfrissebb, egész világra kiterjedő mobilitási jelentéséből.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaszi akciója során az országszerte végzett több mint nyolcezer ellenőrzés felénél találtak valamilyen hiányosságot, és összesen 250 millió forint bírságot szabott ki az adóhatóság.
Mintegy 60 üzletet kellett 12 napra bezárni, három esetben a bezárást helyettesítő bírságot állapítottak meg.
A kedd délutáni viharos időjárást követően több mint 4 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kár becsült értéke 400 millió forint - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken.
A vihar elsősorban Budapesten, Pest megyében, a Dunántúlon, Bács-Kiskun megyében, Jászberény, Hatvan és Szolnok környékén okozott jelentősebb károkat
Növelte árbevételét és üzemi eredményét az előző évihez képest a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság a március 31-ével végződött pénzügyi évben.
A légitársaság cég árbevétele 16 százalékkal 1,4 milliárd euróra nőtt, adózott eredménye pedig 193 millió eurót tett ki, 5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kiegészítő bevételek 23 százalékkal, a jegyeladásból származó bevétel pedig 13 százalékkal nőtt.
Az előző havinál kissé derűlátóbban ítélik meg a gazdasági kilátásokat a német polgárok a GfK piackutató intézet szerdán közzétett, júniusra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe alapján.
A mintegy kétezer ember megkérdezése alapján számított mutató 9,8 pontra, tavaly szeptember óta a legmagasabb szintre emelkedett az előző havi 9,7 pontról. Elemzők azt várták, hogy az index 9,7 ponton marad.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően az első becsléssel megegyező mértékben bővült a német gazdaság az idei első negyedévben.A német statisztikai hivatal (Destatis) kedden közölte, hogy a második becslés szerint a március 31-ével zárult három hónapban szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,7 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest, amikor kisebb, 0,3 százalékos bővülést jegyeztek fel.
Több, Varga Zoltán milliárdos vállalkozóhoz köthető társaságban van vagy volt szerepe egy panamai offshore cégnek - írta pénteken az Origo.
A hírportál cikke szerint a Panama-papírok keltette ügynek egy újabb magyar érintettje van, Varga Zoltán milliárdos vállalkozó: a hozzá kapcsolódó cégháló több tagjában feltűnik egy Dorel Securities nevű, Panamavárosban bejegyzett cég.
Döntően az uniós támogatások elapadása miatt márciusban az építőipar termelése 33,9, az első negyedévben 27,6 százalékkal elmaradt a múlt év azonos időszakától. Márciusban az épületek építése 18,8, az egyéb építményeké 52,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbiról - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tartós műszaki cikkek értékesítése 1,2 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, az összforgalom 121,4 milliárd forint volt - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtökön.
A kutatás szerint a növekedés motorjai a szórakoztató elektronikai, a telekommunikációs eszközök és a háztartási nagygépek voltak, míg a leggyengébben, csaknem 16 százalékos csökkenéssel, az IT-termékek piaca teljesített.
- Vita robbant ki Oroszországban a személyiségi jogok és a vállalati érdekek védelmezői között, miután a Natalja Kaszperszkaja vezette, InfoWatch elnevezésű cég közölte: olyan rendszert dolgozott ki, amely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy hogy megfigyeljék és elemezzék alkalmazottjaiknak a munkahelyükön mobiltelefon lebonyolított telefonbeszélgetéseit.
- Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy tizenhat céget működtető, vagyonőri tevékenységgel foglalkozó baranyai bűnszervezet ügyében - közölte a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága kedden.
A gyanú szerint az elkövetők munkaerő-kölcsönzés címén manipuláltak a munkavállalóikkal, akik után nem fizettek járulékot, ezzel mintegy 800 millió forintot csaltak el - írták a közleményben.
A Déli pályaudvar vasúthálózatról történő leválasztása is szerepel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (NFM) a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó fejezeti indoklásában.
A parlament honlapján található dokumentum szerint 2017-ben ötmilliárd forintot fordítanának a Budai vasúti közlekedés fejlesztése cím alatt a pályaudvar leválasztására, a terület új vagyonkezelő részére történő átadásának előkészítésére és Kelenföld állomás kapacitásbővítő beruházásaira.
- A második bank ment csődbe az idén az Egyesült Államokban, - az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapjára felkerült adatok alapján - a Pennsylvania szövetségi államban bejegyzett First CornerStone Bank.
Tavaly nyolc bank ment csődbe az Egyesült Államokban, ahol 2014-ben még tizennyolc, egy évvel korábban pedig huszonnégy banknak kellett lehúznia a rolót.
Régóta nem tapasztalt fagykár érte az erdőket az április végi hideg időjárás - derül ki az erdo-mezo.hu szakmai portál körképéből. Kárpáti Béla, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács elnöke elmondta: mindössze kisebb térségek vannak, ahol nem jelentett problémát az április végi váratlan lehűlés. A tagjaik körében végzett felmérés szerint Somogy megyében hatalmas károk keletkeztek, míg a kiskunsági csemetekerteket nagyrészt elkerülte a fagy.
- A Magyar Telekom az idén is folytatja vezetékes hálózatának fejlesztését, a tervek szerint mintegy 530 ezer új háztartás számára teszi elérhetővé a szélessávú internetet - mondta el Szabó János, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.