Londoni iparági elemzők szerint valószínűtlen, hogy a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára az évtized hátralévő részében visszaemelkedik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre.
- Nőtt a foglalkoztatás decemberben az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta viszont nem változott - közölte kedden a washingtoni munkaügyi minisztérium. Decemberben 292 ezerrel nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, meghaladva a novemberi 211 ezerről 252 ezerre módosított növekedést és az elemzők által decemberre jelzett 200-210 ezres bővülést.
- Rekord mennyiségű repülőgépet adott át megrendelőinek az amerikai Boeing, 2015-ben 762 gép került az üzemeltetőkhöz, 39-cel több, mint egy évvel korábban.
Emellett 768 rendelés érkezett be a céghez új gépek gyártására, ennek értéke 112,4 milliárd dollár listaárakon számolva.
Az utasforgalom bővülésével zárták 2015-öt Európa legnagyobb diszkont légitársaságai, a Ryanair utasszáma átlépte a 100 milliót - derül ki a légitársaságok decemberi utasforgalmi statisztikáiból. A Ryanair decemberben 7,5 millió utast fuvarozott, amely 25 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért 6 milliót, a járatok kihasználtsága pedig 3 százalékponttal 91 százalékra javult.
Ukrajna 2015-ben kétszer annyi földgázt importált az Európai Unióból, mint az előző évben - közölte szerdán az Ukrtranszhaz állami gázszállító vállalat.
A közlemény szerint 2015-ben az unióból érkezett földgáz mennyisége elérte a 10,3 milliárd köbmétert. Ennek java részét, 9,7 milliárd köbmétert Kijev Szlovákiából importálta, Magyarországról félmilliárd, Lengyelországból pedig 0,1 milliárd köbmétert.
A Magyar Suzuki Zrt. tavaly 7500 autót adott el és ezzel közel tíz százalékra növelte részesedését a magyar személyautó-piacon.
A sport-szabadidő kategóriát közel húsz százalékos részesedéssel a március óta gyártott és forgalmazott Vitara vezeti. A modellből december 31-éig 3733-at helyeztek forgalomba.
A Ferrari részvényeinek bevezetése alkalmából tűzpirosba öltözött hétfőn a milánói tőzsde. A részvényeket egyenként valamivel több mint 43 eurós áron kezdték jegyezni, de a nemzetközi piacok esése miatt a jegyzést hamar fel kellett függeszteni.
A válságot követő időszak legeredményesebb ingatlanpiaci éve volt a 2015-ös a Duna House (DH) szerint, az ingatlan franchise hálózat saját becslése szerint tavaly 135 ezer ingatlan cserélt gazdát, ami 20 százalékkal meghaladta a 2014-es forgalmat.
A világgazdaság egészét az idei év végére robusztus ütemű növekedéshez segítheti az olcsó olaj, az olajárzuhanás ugyanakkor olyan súlyos pénzügyi gondokat okozhat egy vagy akár több feltörekvő gazdaságban, hogy ezek végül a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhatnak - vélekedtek 2016-ra szóló pénteki előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
Az Egyesült Államok óva intette az Európai Uniót Kína piacgazdasággá nyilvánításától, azzal az érvvel, hogy e jogállás megadása hátráltatná a fellépést az amerikai és az európai piacot méltánytalanul olcsó árukkal elöntő kínai vállalatokkal szemben - írta a keddi Financial Times.
Az év első tíz hónapjában a magyarországi szállodák bruttó forgalma 11,4 százalékkal haladta meg az előző évit, csaknem 280 milliárd forintot tett ki, a bruttó szobaár-bevétele pedig 14,0 százalékkal, 164 milliárd forintra nőtt - egyebek között ez derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb elemzéséből.
A termelési teljesítmény növekedésére, de stagnáló üzleti hangulatra számít jövőre a német gazdasági ágazatok többsége az IW (Institut der deutschen Wirtschaft Köln e.V.) gazdasági kutatóintézet felmérése szerint.
Az IW által megkérdezett 46 szakmai képviseleti szervezetből 29 számít saját ágazata teljesítményének növekedésére, hét pedig a csökkenésére. A beruházások növekedését 17 szervezet, csökkenését pedig öt jelezte előre.
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett, részletes adatokra alapozott második becslése szerint Nagy-Britanniában - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaságban - a hazai össztermék (GDP) július-szeptemberben 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. A harmadik negyedévről szóló, októberben közzétett első becslés még 0,5 százalékos negyedéves összevetésű növekedést valószínűsített.
- Eredményes évet zár az Alföldi Nyomda az idén: a cég saját termelésből származó árbevétele 5,2 milliárd forint körül alakul, 20 százalékkal haladta meg a tavalyi 4,3 milliárdos árbevételt - közölte a cég vezérigazgatója kedden.
Elkészült a háromszázezredik autó az Audi Hungaria Motor Kft.-nél, a viperazöld S3 Limousine-t az Egyesült Államokban rendelték meg.
2013 óta folyik az üzemben a teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyártás. Győrben készül az első karosszériaelemtől az utolsó csavarig az A3 Limousine, az A3 Cabriolet, a TT Coupé és a TT Roadster, mintegy 4300 munkatárs segítségével.
- A Világgazdaság csütörtöki cikke szerint jövőre sem drágulnak az új autók, amelyeknek árát alapvetően az árfolyam befolyásolja. Az ideinél jövőre sem kerülnek kevesebbe az új személyautók, de jelentős áremelésre sem kell számítaniuk azoknak, akik 2016-ban akarnak új kocsit vásárolni - mondta a Világgazdaságnak Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.
Az Országgyűlés kedden a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkentette az új építésű lakóingatlanok forgalmi adóját a 2016-2019 közötti négy évre.
A képviselők 154 igen szavazattal, 8 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatát.
Három év börtönre ítélt egy férfit a személyi jövedelemadó (szja) bevallásával összefüggő költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt a Székesfehérvári Járásbíróság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
A Fejér megyei férfi személyenként százezer forint alatti összegeket igényelt vissza jogosulatlanul mások nevében, adataikat felhasználva.
Elégedettek a lakásépítés áfájának csökkentésével építőipari szervezetek, amelyek 2017-ben már a piac jelentős bővülését várják az intézkedéstől, és további javaslatokat is tettek a kedvezményezetti kör és a hitellehetőségek bővítésére.
- A kormány azzal számol, hogy az új építésű lakóingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésével nő majd a lakásépítések száma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a kabinet a parlament elé terjesztette áfacsökkentési javaslatát.