Beszámolt a  Debreceni Rendőrkapitányság

Helyi - 2012-05-31

A Debreceni Rendőrkapitányság illetékességi területén 2011. évben ismertté vált bűncselekmények 96 %-át Debrecen város közigazgatási területén követték el. Debrecen város bűnügyi helyzetét jelentősen befolyásolja területi elhelyezkedése, a lakosság összetétele, gazdasági és kulturális jellege, valamint az államhatár közelsége.

Az önkormányzat napirendjén a rendőrség munkája

Dr. Uzonyi Attila r. ezredes a kapitányság vezetője szóbeli kiegészitőjében, az önkormányzat május 31.-i ülésén elmondta, hogy a  városban elkövetett bűncselekmények megoszlása a lakóterület jellegéhez igazodik. Míg a családi házas övezetekre és a kertségi részekre a családi- és hétvégi ház feltörések a jellemzőek,addig a lakótelepi részeken a gépjármű-, pince- és lakásfeltörések vannak többségben, és a szórakozóhelyekkel bővelkedő belvárosi övezetben az erőszakos, garázda jellegű bűncselekményeké a vezető szerep.

A Debreceni Rendőrkapitányság illetékességi területén – a tisztított statisztikai adatokat alapul véve - az állapítható meg, hogy míg az ismertté vált bűncselekmények száma 2010-ig a 10.500-11.500-as határ között mozgott, addig 2011. évben több volt ,mint 12 500.

A rendőrkapitányság nyomozási eredményessége az előző évhez képest 28 %-kal javult. Az előző évben igen kedvezőtlenül hatott a statisztikai adatokra az a tény, hogy zseblopás, gépkocsifeltörés esetén az elkövető által megszerzett összes vagyoni érték mellett a táskában lévő minden eltulajdonított személyes okirat tekintetében is regisztrálni kell a bűncselekményt.

2011-ben a jogsértések 47,6 %-át a gazdasági bűncselekmények, 31,7 %-át a vagyon elleni bűncselekmények tették ki.A regisztrált bűncselekményekkel 2011. évben az elkövetők összesen 1.316.083.780 Ft kárt okoztak, mely 7 %-kal kevesebb az előző évinél, azonban a megtérült kár összege az előző évhez viszonyítottan 48 %-kal nőtt. A vagyonfelderítés érdekében foganatosított intézkedéseknek köszönhetően az okozott kárhoz viszonyítottan a megtérülés mértéke 2 %-kal emelkedett.

2011. évben a rendőrkapitányság kiemelt célként tűzte ki a betöréses lopások számának visszaszorítását, a megelőzésre helyezve a hangot, illetve ezen ügyek felderítési eredményességének javítását.  Minden erőfeszítés ellenére a betöréses lopások száma 14,38 %-kal emelkedett.(2010: 1.522, 2011: 1.741)

A betöréses lopások közül ki kell emelni a lakásokkal- és családi házakkal kapcsolatos bűnelkövetéseket, mivel ezek az állampolgárok magánszféráját érintik. 2011. évben mind a lakás-,mind a családi házbetörések száma emelkedett. A családi ház betörések számában 28,6 %-os emelkedés figyelhető meg ( 2010: 269, 2011:346), míg a lakásbetörések száma 26 %-kal emelkedett.

Az emelkedés egyrészt annak köszönhető, hogy 2010. évben jogszabályi változás következtében ugrásszerűen megnőtt a dolog elleni erőszakkal elkövetett behatolások száma, mivel az un. roncsolásmentes nyitási módok is a dolog elleni módszer hatálya alá esnek.

Megjegyzést érdemel azonban az a tény is, hogy ezen kategóriába nemcsak kizárólag azon elkövetések  tartoznak bele, melyeknél a célpont a hagyományos értelemben vett belterületi lakóingatlan, avagy lakótelepi lakás volt, hanem a külterületen található, de lakóházként funkcionáló, zártkerti épületekbe való betörések is. Ezt támasztja alá az is, hogy az üdülő, hétvégi házak sérelmére elkövetett lopások száma tekintetében csökkenés figyelhető meg (2010: 384, 2011: 303).

A lakásokba leggyakrabban ajtóbetörés, ajtó-, ablak be-, illetve kifeszítés, hengerzártörés és un. zárfésülés módszerével jutottak be az elkövetők. Az ún. trükkös lopásokat továbbra is lakásokban, illetve családi házakban lakó, időskorúak sérelmére követik el, általában más megyéből érkező, átutazó elkövetők. Az időskorúak hiszékenységét, embertársaikba vetett túlzott bizalmát kihasználva az elkövetők ily módon alkalmanként  több százezer forinthoz jutottak.