A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnázium 7. évfolyama június 1-3 között emlékezetes tanulmányi kiránduláson vettek részt a Délvidéken, a HATÁRTALANUL!- program keretében.
A pályázatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hirdette meg abból a célból, hogy a hazai ifjúság élményszerűen ismerkedhessen meg a határon túl élő magyarság hagyományaival, mindennapjaival. A három osztályt dr.Korsós Bálint igazgató, az osztályfőnökök és helyetteseik kísérték.
Az autóbuszos kirándulás első állomása a többségében magyarok lakta, észak-bánsági Magyarkanizsa, Tolnai Lajos írónk szülővárosa volt.
A városnéző sétán a fiatalok megtekintették a művelődési házat, ahol alkalmuk nyílt kicsit belehallgatni a Gyöngyösbokréta-mozgalom éppen akkor tartó folklórfesztiváljába. Ezután a Tisza jobb partján elhelyezkedő vajdasági városba, a magyarok egyik kulturális központjába, Zentára utaztak, ahol. a Bolyai János Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium adott szálláshelyet.
A matematika és a képzőművészet terén nemzetközileg is jeleskedő iskola és annak programszervezője kényelmes körülményeket teremtett, így a Dóczys diákok a zentai városnézés során megcsodálhatták a Tűzoltóság szecessziós épületét, gyönyörködhettek a Tisza-part békés látványában, és számolgathatták a városháza tornyába vezető szűk, kanyargós csigalépcső fokait.
Zenta nevéhez fűződik egy sorsfordító világtörténelmi csata emléke. 1697. szeptember 11-én a Savoyai Jenő által vezetett egyesített hadak a város határában fölényes győzelmet arattak a törökök felett. Ezzel a diadallal szabadult fel majdnem egész Magyarország és Közép-Európa a török hódítás alól. A város emlékművet állított az esemény tiszteletére, melyre a debreceni diákok is elhelyezték az elismerés koszorúját.
Másnap Újvidék felé felé utazva, Adán Szarvas Gábor nyelvész szobránál a magyar nyelvművelés megteremtőjére emlékeztek. Óbecse főterén egy barokk stílusú pravoszláv templom festői ikonosztázában gyönyörködtek. Ebédre Bácsfeketehegyen várták a Dóczy diákjait és tanárait. Előtte meglátogatták a helyi Magyar Általános Iskolát és a református templomot, ahol Orosz Attila esperes úr fogadta a kirándulókat. Bácsfeketehegy ma a bácskai magyar református püspökség székhelye.
/folytatjuk/