Mintegy másfélmillió forintos kárt okozott a Nyírerdő Zrt.-nek egy Debrecen melletti tűzeset, amikor már letermelt területen levő rönkfák kaptak lángra. Mivel a társaság erdeiben több hasonló eset történt az elmúlt hetekben, arra gyanakszanak, hogy szándékosság van a háttérben.
Mindössze néhány rönk és a feketére égett föld maradt annak a majdnem 150 köbméter fatörzsnek a helyén, amely csütörtökön délután gyulladt meg a Debreceni Erdészetben. A területen hetek óta semmilyen munka nem folyt, sőt a már eladott rönköket éppen a napokban szállították volna el innen. A kerület erdésze alig két órával azt megelőzően volt ott, hogy egy arrajáró bejelentette: füstöt lát a környéken. A társaság arra gyanakszik, hogy szándékos gyújtogatás áll a háttérben: két hónap alatt ugyanis hasonló tüzek voltak Nyírlugos, Baktalórántháza és Hajdúhadház erdőségeiben. Mindenütt a már kitermelt fatörzsek kaptak lángra, többmilliós károkat okozva a Nyírerdőnek, a szakemberek szerint a gondatlanul eldobott cigarettacsikkek pedig legfeljebb avartüzekkel járhatnának. Az erdészek arra kérik a turistákat, hogy fokozottan figyeljenek a tűzveszélyre, mert így megóvhatják az erdőket a pusztulástól. A Debrecen melletti tűzkár ügyében rendőrségi feljelentés is született.