Új közlekedésbiztonsági jelzések a vakok és gyengénlátók számára Debrecenben

Helyi - 2009-09-14

Debrecen önkormányzata és az érintett civil szervezetek több éve tartó együttműködése eredményeként az idén több, a vakok és gyengénlátók közlekedését segítő közlekedésbiztonsági jelzést épített ki a város közútjain.

Az egyik ilyen a gyalogos-átkelőhelyek előtti járdaszakaszon a süllyesztett útszegély mellett két sorban elhelyezett dombormintás vakvezető kövek. A 40x40 cm-es vakvezető lapok bütykös kialakításuk révén a gyalogos átkelőhely előtt olyan felületet alkotnak, amelyre rálépve cipőn keresztül is érezhető azok érdessége. Ilyen lapokat építettek be a Füredi út – Csapó utca közötti elválasztott gyalog- és kerékpárút zebrái mellett, mint például a Darabos-Hunyadi utcai csomópontban, de ezek beépítését az újonnan kialakítandó, vagy átépítendő útszakaszokon a jövőben már előírja a hivatal.

Ugyancsak vakvezető köveket építettek be a jelenleg még kivitelezés alatt lévő 47 buszmegálló felújításakor is.  Ott a dombormintás lapok a peronon az első (felszálló) ajtó előtti részre kerültek  azért, hogy a vakok és gyengénlátók a megfelelő helyen, biztonságosan  várhassák a buszt.

 

A másik biztonsági jelzés egy vakvezető burkolati jel, amely a járdafelületre vastag, domború kivitelben, többsoros csíkos alakzatban felfestve jelöli a vakok és gyengénlátók számára a gyalogos átkelőhely tengelyét, esetleg a buszmegálló peronján az első ajtó vonalát, de alkalmas fontosabb intézmények bejáratának jelzésére is. Ezzel a módszerrel jelölik a gyalogos-átkelőhelyet  a Kossuth utca és Sas utca sarkon, valamint a Kossuth utcai földhivatal előtti autóbuszmegállóban a felszállás helyét.

 

A 40x40-es vakvezető lapok beépítésének költsége – az adottságoktól függően – 15-20 ezer forint négyzetméterenként, míg a tartós burkolati jelek kialakítása 2,5-3 ezer forintba kerül méterenként.

 

Mindkét megoldást vakok és gyengénlátók tesztelték, kialakításukat a Látássérültek Északalföldi Regionális Egyesülete, valamint a Fehér Bot Alapítvány munkatársaival a helyszíneken egyeztették.