Nemzetközi iskola: álomból valóság

Helyi - 2019-09-15

Aki néhány éve nyomon követte a Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának grandiózus munkálatait, majd pedig az elmúlt hónapokban érdeklődéssel figyelte a Debreceni Nemzetközi Iskola életre hívását, okkal gondolhatta azt, hogy a HUNÉP Universal Zrt. vezetői mintha csak keresnék a bajt. Hiszen (szólt a sommás népítélet) ilyen rövid idő alatt képtelenség ilyen komoly létesítményeket felépíteni. Aztán kiderült, hogy mégis lehet; ráadásul nem is akármilyen nívón…

Ki van találva

A nemzetközi iskola megtervezésére kiírt építészeti tervpályázaton a BORD Építész Stúdió egy olyan koncepcióval nyert, mely a szimbolikus jelentést hordozó kör formát írja le. Ez az egyszerű alakzat a védelmet, az egységet és a közösséget jelképezi, miközben finoman beleolvad a Nagyerdőbe.

Ez a projekt végig extra szervezést igényelt a kivitelezőtől.

A közösségi terek, az adminisztráció, a színházterem és az étterem az alsó szinten kaptak helyet, míg az emelet a zavartalan tanulás színtere. Az épület tömege védelmezőn öleli körbe a külső közösségi tereket és sportpályákat. A tantermek szintjéről hidak vezetnek az épület födémére tervezett kosárlabdapályára, a terepszinten ligetes belső udvar várja a diákokat, a tornaterem pedig félig a földbe süllyesztve kapott helyet.

Közös sikerük

Bakos Miklós, a HUNÉP Universal Zrt. vezérigazgatója azzal kezdte, hogy a nemzetközi iskola voltaz az első átadásra kerülő nagy projektjük, aminek a kivitelezését a korábbi menedzsment kezdte el, és (a generációváltás révén) az új menedzsment vezetésével fejezte be a cég. - Ez a projekt (legyen szó az épület speciális jellegéről, funkcionalitásáról, külső környezetéről, vagy a rövid átfutási idejéről) végig extra szervezést igényelt a kivitelezőtől. Az épületegyüttes a 7.200 négyzetméternyi nettó alapterületével és különleges építészeti megoldásaival (a terepszint felett „lebegő” kosárlabdapályával, a félig földbe süllyesztett tornateremmel, tagolt homlokzatával, jókora üvegfelületeivel, a hatalmas parkosított és térburkolatokkal átszőtt területeivel) önmagában is kihívást jelentett. Ráadásul a téli munkavégzés után a befejező szakipari munkák zöme tavaszra maradt, így nagyon előrelátóan kellett organizálni a feladatokat, amelyeket kollégáink - Hegymegi Tamás termelési igazgató és Zsíros János projektvezető főmérnök irányításával - sikeresen valósítottak meg. Sikerült a szakemberhiány okozta nehézségeket is kezelni, amely egyébként az építőiparra napjainkban oly jellemző probléma. Úgy gondolom, cégünk az elvárásoknak megfelelően teljesített és az eredmény (reményeink szerint) magáért beszél – fogalmazott a vezérigazgató.

Bakos Miklós még elmondta, hogy több átadásuk van jelenleg is folyamatban. Az élet viszont nem áll meg ezek után sem, sőt, indulnak a Continental gyárcsarnok befejező munkái, folyik a Trans-Sped csarnok kivitelezése, több másik feladat mellett pedig az egyik kiemelt beruházásként kezelik a debreceni strandfürdő rekonstrukcióját, mely az év hátra lévő időszakának egyik legnagyobb kihívása a vállalat számára.