Pro Urbe-díjakat adományozott a debreceni közgyűlés

Helyi - 2017-04-11

A város érdekében kifejtett jelentős tevékenység elismeréseként Pro Urbe kitüntető díj adományozható azon természetes és jogi személynek, közösségnek, aki, illetve amely éveken keresztül munkálkodott a helyi társadalom javára az emberi tevékenység bármely területén. Debrecen közgyűlése Pro Urbe-díjat adományozott Bogsch Eriknek, a Richter Gedeon Nyrt. Széchenyi-díjas vezérigazgatójának, Alexander MathewDavern-nek, a National Instruments Corporation elnök-vezérigazgatójának, valamint Derencsényi István református lelkésznek, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjének.


Alexander MathewDavern, a National Instruments Corporation elnök-vezérigazgatója. Közgazdaságtudományi és könyvelői diplomáját Dublinban szerezte. A ma már több mint egymilliárd dolláros forgalmat magáénak mondó és több mint hétezer munkatárssal rendelkező austini székhelyű National Instruments-nél pénzügyi kontrollerként kezdte, majd pénzügyi igazgató, később alelnök lett, és ez évtől elnök-vezérigazgató.

Kiemelkedő szerepet vállalt abban, hogy a cég az első tengerentúli, gyártással foglalkozó leányvállalatát Debrecenben hozta létre 2001-ben. A kezdeti hardvergyártás mellé idővel olyan globális és regionális központok kerültek városunkba, mint az informatikai fejlesztői részleg, a jogi és a pénzügyi csoportok, valamint a vevői megrendelések feldolgozásával foglalkozó egység. A folyamatos és dinamikus növekedés a munkavállalók számában is tetten érhető: a kezdeti 100 fős létszám az évek során több mint 1100 főre emelkedett. 2007-ben adták át második épületüket a cég Határ úti székhelyén. 2014-ben megépült a Science Park, melyben a nyitott laboratórium is helyet kapott.

Az innováció és a fenntartható növekedés elkötelezett támogatójaként a National Instruments debreceni leányvállalata az elmúlt másfél évtizedben Kelet-Magyarországon igazi tudásközponttá nőtte ki magát. Az elnök-vezérigazgatónak nagy szerepe volt abban, hogy közel 30 milliárd forint értékű csúcstechnológiát hoztak Debrecenbe, és a jövőben is több milliárd forintot kívánnak fordítani debreceni telephelyükön a kutatás-fejlesztésre, egy új, negyedik épület megépítésére, valamint a globális szolgáltatóközpont kapacitásának bővítésére.

Derencsényi István református lelkész, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője. Középiskolai tanulmányait Debrecenben, a Református Kollégium Gimnáziumában végezte kitűnő eredménnyel, majd a Debreceni Református Teológiai Akadémián református lelkészi oklevelet szerzett, szintén kiváló minősítéssel. Segédlelkész volt Átány-Hevesen, majd 1975 májusától beosztott lelkész a Debrecen Nagytemplom-Keleti Egyházközségnél.

1977-től egy tanévet Zürichben töltött ösztöndíjasként, ahol dogmatikai és szociáletikaitémakörrel foglalkozott.1979. január 15-től a Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség helyettes lelkésze, majd 1980 februárjától megválasztott lelkésze. Nevéhez fűződik, hogy 1992-93-ban a Veres templomot teljes körűen felújították. Áldásos munkája nyomán adományokból helyreállíttatta a templom orgonáját, újra működőképessé tette a fűtést, a II. világháborús belövéseket még magán viselő sérült ablakokat beüvegeztette, és a templombelső falképeit a nemrég elhunyt Szilágyi Elek festőművész munkája nyomán eredeti szépségében visszaállíttatta.

1991-ben a Debreceni Református Egyházmegye esperesévé, majd a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjévé választották. 2009-ben megjelent Isten szivárványíve alatt című könyve, melyet dr. Bölcskei Gusztáv akkori püspök ajánlott az olvasók figyelmébe, egyebek mellett a következő szavakkal: „... a szerző a református teológiát, a református egyházat, a református közéletet ismerő, művelő, komolyan vevő ember..., valós kérdésekre keresi a választ azzal a felelősséggel, amelyet mindenkinek vállalnia kell, aki Isten szolgálatába szegődik."