A következő tanévben 1,895 milliárd forint pályázati forrásból, a tervezett rekonstrukció első lépéseként új laboratóriumok épülnek a Debreceni Egyetem (DE) műszaki karán, javítva ezzel az elméleti és gyakorlati oktatás-képzés színvonalát - közölte Fábián István, a DE rektora szerdán az alapkőletétellel egybekötött projektindító sajtótájékoztatón.
A rektor szerint a fejlesztés összhangban van a kormány oktatáspolitikájával, amely kiemelten kezeli a műszaki képzést.
Fábián István elmondta azt is, hogy az idén az országban műszaki képzésre jelentkező hallgatók 23 százaléka a Debreceni Egyetemre jelentkezett, miközben az államilag finanszírozott helyeknek csak alig 7 százalékát kapta a DE ezen a szakterületen.
Szűcs Edit, a műszaki kar dékánja a beruházásról elmondta: a projekt alapvető célja a műszaki képzés feltételeinek fejlesztése a gépészmérnök, a mechatronikai mérnök, az építőmérnök, az építészmérnök, a környezetmérnök és a műszaki menedzser szakok elavult laborjainak felújításával, bővítésével.
A munkálatok során 1530 négyzetméter könnyűlabor, és 1258 négyzetméter úgynevezett nehézlabor, valamint 1000 négyzetméter multifunkcionális előadóterem épül több mint 1,895 milliárd forint költséggel - fűzte hozzá megjegyezve, hogy a projekt során létrehozott modern laborok felszereltsége hozzájárul a végzett mérnökök versenyképességének javításához.
A műszaki kar 45 éves épületén a lapos tető vízszigetelésén kívül szinte semmilyen építészeti, épületszerkezeti vagy gépészeti jellegű beavatkozás nem történt. A megnövekedett hallgatói létszám miatt a nappali és levelező képzés kurzusai nagy létszámúak, többségük 80 fő feletti. A három jelenlegi és a három tervezett előadó lehetőséget ad a képzés racionalizálására, az oktatói terek optimális kihasználására, hogy a hallgatók az aktuális kutatási-fejlesztési elvárásoknak megfelelő modern laborokban folytassák gyakorlati képzésüket, hogy az itt végzett mérnökök biztosítani tudják a cégek versenyképességét a régióban és az Európai Unióban - ismertette a részleteket Szűcs Edit, hozzátéve: a fejlesztések révén a műszaki kar regionális műszaki tudásközponttá válik, és így hozzájárul a régió egészének fejlődéséhez.