Ünnepi közgyűlést tartott Debrecen önkormányzata

Helyi - 2017-10-23

Október 23., az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 61., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 28. évfordulója tiszteletére Debrecen önkormányzata ünnepi közgyűlést tartott 2017. október 23-án a Kölcsey Központban. Ünnepi beszédét követően Papp László polgármester adta át a város idei Csokonai-, Hatvani-, Hajós Alfréd- és Boncz László-díjait, valamint most tudta átvenni elismerését az év egyik Pro Urbe díjasa is.

A hagyományok szerint a város október 23-án azon polgárait köszönti, akik kimagasló értékeket hoztak létre a tudomány, a művészet, a környezetvédelem és idegenforgalom, az egészségügy, a szociális tevékenység, a sport vagy az építészet, valamint a gyermekvédelem, gyermekjólét, családsegítés, idősgondozás és a fogyatékos személyek ellátása, valamint az egészségügyi alap- és szakellátás, az egészségmegőrzés területén.


Bogsch Erik a Richter Gedeon Nyrt. Széchenyi-díjas vezérigazgatója.

Debrecen város érdekében kifejtett jelentős tevékenység elismeréseként Pro Urbe kitüntető díj adományozható azon személynek, közösségnek, aki, illetve amely éveken keresztül munkálkodott a helyi társadalom javára az élet bármely területén. Debrecen közgyűlése 2017 tavaszán ítélte oda ezt a díjat Bogsch Erik Széchenyi-díjas vegyészmérnöknek, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatójának, aki a város napján, április 11-én nem tudta átvenni az elismerést. Erre most nyílt alkalom

Bogsch Erik a Richter Gedeon Nyrt. Széchenyi-díjas vezérigazgatója. Az idén 70 éves Bogsch Erik 1992 óta vezeti az ország egyik legnagyobb gyógyszeripari vállalatát. A magyarországi központú, innovációra épülő, specializált gyógyszercég – mely kiváló példája annak, hogyan lehet kiemelkedő eredményeket elérni magyar erőforrásokra alapozva – legfőbb célja, hogy folyamatosan korszerű készítményekkel álljon a lakosság gyógyításának szolgálatában.

A nagyvállalat több mint 200 főnek munkát adó biotechnológiai üzemét négy éve Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében avatták fel Debrecenben. A bővítés alatt álló üzemben jelenleg kétszázan dolgoznak, de az építkezés befejezését követően újabb 125, magasan kvalifikált szakembernek nyújtanak biztos megélhetést. Ahogyan a város, úgy a gyógyszeróriás filozófiájában is meghatározó az innováció, a kutatás-fejlesztés, a tehetséges szakemberek megtartása, a munkahelyteremtés, mely mind Debrecen fejlődését, hírnevének öregbítését szolgálja.

A cég készítményei fejlesztésén és forgalmazásán túl fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást. Vallják, hogy ezen keresztül is hozzájárulhatnak az emberek egészségmegőrzéséhez, környezetünk fenntartható fejlődéséhez. Évente körülbelül félmilliárd forintot fordítanak különböző egészségügyi intézmények, klinikák, egyetemek támogatására. A hazánk 35. legbefolyásosabb személyének tartott vezérigazgató több magas állami kitüntetés birtokosa, 2016-ban a Figyelő című hetilap Az Év Embere díjat neki ítélte oda.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza