Helyi

Eredmények megjelenítése 901-től 920-ig 2577 találatból.

Új filmek a debreceni ködszínházban

Helyi - 2016-07-18

- Két új film látható hétfőn estétől a debreceni Nagyerdőben lévő ködszínházban: a filmek vetítését Papp László polgármester indítja el este kilenc órakor a Magyarországon egyedülálló multimédiás szökőkútnál.

  Az egykori nagyerdei csónakázó tó és környéke 2014-ben teljesen megújult, akkor alakítottak ki hazánkban egyedülálló fejlesztésként egy multimédiás szökőkutat, más néven ködszínházat.

Harminchat országból százötven hallgató vesz részt a debreceni nyári egyetemen

Helyi - 2016-07-18

Harminchat országból százötven diák vesz részt az idei debreceni nyári egyetem programjaiban - közölték a szervezők hétfőn, a nyári egyetem megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón.

 Szaffkó Péter, az ország legrégebbi és legnagyobb, a magyar nyelv oktatását és a magyar kultúra terjesztését szolgáló nyári egyetemének igazgatója elmondta: az ösztöndíjas helyekre minden korábbinál nagyobb, tizenötszörös volt a túljelentkezés az idén.

Elektromos hajtással a virágkarneválon

Helyi - 2016-07-18

- Először a virágkarnevál történetében környezetbarát, elektromos hajtású virágkocsi is felvonul augusztus 20-án Debrecenben - közölték hétfőn sajtótájékoztatón Debrecenben. Az elektromos autó villanymotorjához az energiát a mobiltelefonokban használthoz hasonló akkumulátorok biztosítják - mondta a Debreceni Egyetem (DE) fejlesztéséről Husi Géza, a felsőoktatási intézmény műszaki karának oktatási dékánhelyettese, a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék vezetője.

Portugál szakemberekkel erősít a Debreceni Labdarúgó Akadémia

Helyi - 2016-07-13

A Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) portugál szakemberekkel erősíti az utánpótlásnevelő munkát - jelentette be a város polgármestere a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a három portugál edzőt.

Papp László (Fidesz-KDNP) azt mondta, a DLA a megkezdett minőségi munkát magasabb szintre kívánja emelni, ezért határozták el, hogy portugál szakembereket szerződtetnek.

Ifjú zeneművészek nemzetközi nyári akadémiája kezdődik Debrecenben

Helyi - 2016-07-11

- Pénteken kezdődik az ifjú zeneművészek nemzetközi nyári akadémiája Debrecenben, a mesterkurzuson 16 országból több mint 200 résztvevőre számítanak a szervezők. Csernoch László, a Debreceni Egyetem (DE) tudományos rektorhelyettes a rendezvényről tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy az intézmény immár 16. alkalommal nyújt a fiatal zeneművészeknek lehetőséget arra, hogy egymásnak és Debrecen közönségének megmutathassák tehetségüket.

Halálos baleset történt Debrecen közelében, a 33-as főúton

Helyi - 2016-06-19

Egy ember meghalt, ketten megsérültek abban a balesetben, amely a Debrecenhez tartozó Kismacs közelében a 33-as főúton történt vasárnap kora délután.

A  főút 102-es kilométerénél két személyautó eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan ütközött. Egy ember már a helyszínen életét vesztette, a két sérültet a mentők kórházba vitték.

Nyolcvannyolc százalékkal több utasa volt a Debrecen Airportnak májusban

Helyi - 2016-06-03

Nyolcvannyolc százalékkal növelte utasforgalmát májusban a Debrecen Airport, az év első öt hónapjában 98 százalékos a forgalombővülés - közölte a repülőtér üzemeltetője pénteken .

Az adatok azt mutatják, hogy idén májusban 24 860-an fordultak meg a debreceni repülőtéren, míg egy évvel korábban 13 200 utast kezelt a személyzet.

Tűzoltóadomány Hargita megyei településeknek

Helyi - 2016-05-27

A Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) gépjárműfecskendőket adományozott a romániai, Hargita megyei rugonfalvai református egyházközségnek és a bögözi önkéntes tűzoltóságnak. A gépkocsikat Dobson Tibor dandártábornok, az MTSZ elnöke pénteken adta át Debrecenben.

 Debrecenben kezdődik a nemzeti parkok hete rendezvénysorozat

Helyi - 2016-05-10

Debrecenben kezdődik a nemzeti parkok hete természetvédelmi rendezvénysorozat: május 28-án és 29-én a Nagyerdőben színes programok várják az érdeklődőket - hangzott el az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón.  A Hortobágy házhoz jön - pusztai kínáló elnevezésű gasztrokulturális rendezvényen lesz állatmustra, kézműves foglalkozás, nemzeti parki védjegyes termékek árusítása, kézműves termékek vására, valamint bográcsos és egyéb pusztai ételek kóstolása - mondta el Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója.

Házhoz megy a Zenede - Tanévzáró gálakoncert Debrecenben

Helyi - 2016-05-09

A Házhoz megy a Zenede országjáró turné tanévzáró gálakoncertjét mintegy ezer általános iskolás részvételével tartották meg hétfőn délben a debreceni Kölcsey központban.

 Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke a koncertet megelőző sajtótájékoztatón az élő zene iránti érdeklődés felkeltését nevezte a program legfontosabb céljának.

Megkezdte a munkatársak felvételét az amerikai Flowserve Debrecenben

Helyi - 2016-05-05

- Megkezdte munkatársainak felvételét az amerikai Flowserve Corporation; az ipari berendezések tervezésével és gyártásával foglalkozó cég június 6-án nyitja meg globális szolgáltató központját a hajdú-bihari megyeszékhelyen - közölte a vállalat pénzügyi igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón a cívisvárosban.

Csőtörés Debrecen belvárosában - még tartanak a helyreállítási munkák

Helyi - 2016-05-03

    Várhatóan még napokig nem indulhat meg a közlekedés a debreceni belváros egyik legforgalmasabb útszakaszán, amelyet csőtörés miatt hétfő reggel zártak le - közölte a városháza sajtószolgálata kedden, A debreceni Csapó utcában tört el egy vízcső, emiatt a Csapó utca-Hunyadi utca kereszteződése és az Árpád tér között az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik.

Megalakult a Szingularitás Egyeteme debreceni kirendeltsége

Helyi - 2016-04-29

- A helyi startup vállalkozások támogatására pénteken megalakult a Szingularitás Egyeteme debreceni kirendeltsége, a SingularityU Debrecen chapter - jelentette be Herdon István, a Singularity University nagykövete a cívisvárosban.

Debrecen polgármestere változtatást sürget a járműveken történő vízivás szabályozásában

Helyi - 2016-04-29

Papp László (Fidesz-KDNP)  közleményében azt írta: megérett a helyzet, hogy a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. felülvizsgálja a járműveken történő italfogyasztással kapcsolatos ellenőrzési és büntetési gyakorlatát.

    A városvezető azután foglalt állást a témában, hogy néhány nappal korábban Debrecenben háromezer forintra bírságoltak meg az ellenőrök egy utast, aki a nála lévő félliteres ásványvizes palackból két korty vizet ivott a villamoson.

Emberölés miatt tíz év börtönre ítélték egy volt debreceni egyetemista támadóját

Helyi - 2016-04-25
- Jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Ítélőtábla hétfőn egy férfit, aki 2004-ben olyan súlyosan bántalmazott egy debreceni egyetemistát, hogy az három nappal később belehalt sérüléseibe - közölte a táblabíróság szóvivője.

Elindult a hajdúsági üvegjárat

Helyi - 2016-04-25

A Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. kezdeményezésére elindult a hajdúsági üvegjárat, az újrahasznosítható üvegek összegyűjtése - jelentette be hétfőn Hajdúböszörményben, sajtótájékoztatón a cég ügyvezetője.

Kathy Zsigmond elmondta, napjainkban egyre hangsúlyosabb szerepet kap a szelektív hulladékgyűjtés, azon belül is az üvegek szelektív begyűjtése.

Debreceni polgármester: kétezer új munkahely jöhet létre a városban

Helyi - 2016-04-15

Az idén kétezer új munkahely létrehozását tűzte ki célul Debrecen, ebből az első negyedévben csaknem nyolcszázat már bejelentett a FAG Magyarország Ipari Kft, a National Instruments (NI) Hungary Kft. és a Richter Gyógyszergyár - közölte a város polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.

Elismerések a város napján

Helyi - 2016-04-11

Debrecen város napja alkalmából 2016. április 11-én ünnepi közgyűlést tartott Debrecen képviselő-testülete. Az eseményen díszpolgári címeket, Pro Urbe és Mecénás díjakat, Sajtódíjat, valamint Kölcsey Ferenc ösztöndíjat adott át Papp László polgármester.

 Ez a nap Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának évfordulója. A kiváltságlevelet I. Lipót magyar király 1693. április 11-én adományozta Debrecennek.

Elindult a Lufthansa első Debrecen-München járata

Helyi - 2016-04-11

Megérkezett a debreceni repülőtérre a Lufthansa első menetrend szerinti járata Münchenből hétfőn délelőtt, a járat ezentúl heti három alkalommal közlekedik a két város között.

   Az első járatot hagyományosan fogadták a debreceni repülőtéren: a Bombardier CRJ 900-as típusú, 98 személyes repülőgép két vízsugár alatt gördült be a légikikötőbe.

A költészet napja - Debrecenben ezúttal is fesztivállal ünnepelnek

Helyi - 2016-04-07

Minden korosztálynak szóló összművészeti programsorozattal várják az érdeklődőket a költészet napja alkalmából a XIV. Debreceni Költészeti Fesztiválon április 11. és 13. között.

  Komolay Szabolcs, a város alpolgármestere a programokról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei rendezvénysorozat kulcsszavai a meghívás, a vendéglátás és az elfogadás.