Ismét a vállakozókkal fizetteti meg a kormány a béremelést. Miközben egyes politikusok sokat beszélnek a béremelés pozitív hatásairól, pusztán arról van szó, hogy valamelyest csökkent az állami elvonás. A minimálbér esetében már nem a 2017 ben beszedett havi 3941 forintot veszi el az állam a nettó béremelésen felül, hanem „csak" 3139 forintot.
A garantált bérminimum alkalmazásánál tavaly a 21 446 forintos nettó fizetésemelésen kívül még 11933 forintot kellett havonta és dolgozónként a jó helyzetben lévő költségvetésbe elutalni, idén az újabb, ezúttal 12 802 forintos kötelezően előírt nettó béremelésen túl még 6459 forintért tartja a markát minden hó 12-én az állam.
A következmények főleg a mikro- és kisvállakozások esetében borítékolhatóak. Vagy sikerül kitermelni a többletköltségeket az árak emelésével, (inflációs hatás) vagy ismét növekszik a feketegazdaság, rosszabb esetben pedig a jön majd a csőd, a végelszámolás, vagy a felszámolás.
Minimálbér esetén (forintban)
Évek | Bruttó | Nettó | Vállalati ö.költség | Nettó béremelés | Vállalati költségemelés |
2017 | 127 650 | 84 887 | 157 648 | ||
2018 | 138 000 | 91 770 | 167 670 | 6 883 | 10 022 |
Garantált bérminimumnál (forintban):
Évek | Bruttó | Nettó | Vállalati ö.költség | Nettó béremelés | Vállalati költségemelés |
2017 | 161 250 | 107 231 | 199 144 | ||
2018 | 180 500 | 120 033 | 218 405 | 12 802 | 19 261 |
Hajdu István