Letartóztatásba került 18 autópálya-rendőr Győrben

Kékhírek - 2019-02-28

Letartóztatta a Győri Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája csütörtökön azt a 18 autópálya-rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértő autósokat az M1-es autópályán Győr-Moson-Sopron megyében.

A bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított rendőrök esetében a bíróság megalapozottnak látta a szökés és a tanúk befolyásolásának lehetőségét. Emellett az úgynevezett katonai fegyelmi ok is megalapozza a letartóztatás elrendelését, ami azt jelenti, hogy a fegyelmi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a gyanúsított katonai közegben maradjon.

A döntés kilenc gyanúsított esetében végleges, a további kilenc gyanúsított jogorvoslatot jelentett be.

A Központi Nyomozó Főügyészség kedden közölte, hogy összehangolt akciókat hajtott végre, amelyek során 18 autópálya-rendőrt vettek őrizetbe és további bizonyítékokat szereztek be. Az ügyészség házkutatásokat is végzett.