Letartóztatta a bíróság a Fővárosi Főügyészség indítványa alapján a "lúgos orvos" áldozatának zaklatóját, aki megsértette a távoltartás szabályait.
A vádhatóság vasárnap az MTI-vel közölte: az ügyészségi indítványnak abban is helyt adott a nyomozási bíró, hogy a végrehajtás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.
A döntés - védelmi fellebbezés miatt - egyelőre nem végleges, a fellebbezésnek azonban nincs halasztó hatálya - áll a közleményben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombati tájékoztatása szerint a budapesti rendőrök a férfit a távoltartás szabályainak megszegése miatt vették őrizetbe.
A rendőrök R. Lászlót péntek reggel a távoltartás szabályainak megszegése miatt előállították, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Sajtóinformációk szerint R. László a távoltartási végzés ellenére megjelent egy tárgyaláson és agresszíven fenyegette a "lúgos orvos" áldozatát. A férfi az orvos védelmében lép fel, aki 2013-ban megkötözte volt barátnőjét, elkábította, majd maró lúgot öntött rá, ezért 2018-ban 11 év szabadságvesztésre ítélték.