Peking ellenlépéseket ígér, miután Washington korlátozta a kínai állami sajtó amerikai működését

...kontra - 2020-03-03

Peking ellenlépéseket helyezett kilátásba kedden, válaszul arra, hogy Washington bejelentette, korlátozza a kínai állami média Egyesült Államokban dolgozó munkatársainak számát.

Csao Li-csian, a kínai külügyminisztérium szóvivője keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Washington "politikai elnyomást" alkalmaz a kínai sajtóval szemben, ezzel pedig súlyos károkat okoz a két ország közötti kapcsolatokban.

Kína fenntartja magának a jogot arra, hogy ellenlépést tegyen - hangsúlyozta.

Az amerikai külügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy korlátozásokat vezet be az Egyesült Államokban tevékenykedő öt kínai sajtóképviselet alkalmazottainak számát illetően. A várakozások szerint az intézkedés következtében az érintett öt médiumnál dolgozó kínai munkatársak száma a jelenlegi 160-ról 100-ra csökkenhet.

A kínai külügyminisztérium álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy egyes kínai újságírókat kiutasítanak az Egyesült Államokból. Az új szabályozás értelmében a kínai sajtóképviseleteknek péntekig tájékoztatniuk kell az amerikai külügyminisztériumot arról, hogy mely kínai munkatársakat kívánják továbbra is foglalkoztatni az Egyesült Államokban. A korlátozás március 13-án lép életbe.

Közleményében Mike Pompeo külügyminiszter kijelentette: a korlátozás az amerikai fél válasza arra, hogy Kína nemrégiben bevonta a Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap három kínai tudósítójának sajtóengedélyét.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő azonban aránytalannak tartja a válaszlépést.

"Kínában 29 amerikai sajtóképviselet működik, az Egyesült Államokban tevékenykedő kilenc kínai sajtóorgánummal szemben. Az amerikai sajtó munkatársai többszöri belépésre feljogosító vízumot kapnak Kínába, miközben az Egyesült Államok csak egyszeri belépést engedélyez a kínai újságíróknak. Tavaly óta 21 kínai újságíró vízumkérelmét utasították vissza" - mondta Hua.

"Ezt a játszmát az amerikai fél kezdte, hát játsszunk!" - tette hozzá.

Peking a múlt hónapban azért utasította ki a WSJ három újságíróját, mert a lap február 3-án közölt egy cikket, amelyet Peking a kínaiakkal szemben rasszistának és kirekesztőnek minősített. A kérdéses írás egy véleménycikk volt, amelyet nem a lap munkatársai írtak, a három kiutasított újságíró közül pedig egyiknek sem volt köze a cikkhez.

Kína a lépést azzal indokolta, hogy a WSJ nem vonta felelősségre az érintetteket, és nem kért hivatalosan bocsánatot az ügyben. Sajtóbeszámolók szerint a WSJ több mint ötven munkatársa arra kérte a lapot, hogy módosítsa a sértőnek talált címet, és kérjen bocsánatot. A külföldi tudósítók Kínában működő klubja szerint Peking 1998 óta nem utasított ki külföldi újságírót.

A WSJ munkatársaival kapcsolatos döntést csupán órákkal azt követően jelentették be, hogy Washington diplomáciai képviseletté nyilvánított öt, az Egyesült Államokban működő kínai médiumot.

A diplomáciai képviseletté nyilvánítás a Hszinhua kínai állami hírügynökségre, a China Radio Internationalre, a CGTN kínai nemzetközi hírcsatornára, a China Daily, valamint a Zsemninzsipao című napilapok amerikai terjesztőire vonatkozik, csakúgy, mint az alkalmazotti létszámra hétfőn bevezetett korlátozás.

Külképviseleti minőségükben az öt médiumnak be kell majd jegyeztetnie az Egyesült Államokban foglalkoztatott munkatársaik nevét az amerikai igazságügyi minisztériumnál, nyilatkozatot kell tenniük ottani anyagi javaikról, újabb ingatlanok megvásárlásához pedig engedélyt kell kérniük a minisztériumtól.