Hétfőtől a vasúti és helyközi autóbuszjegyek 15, a bérletek árai pedig átlagosan 10 százalékkal nőnek.
Az áremelés mellett a tervek szerint márciustól bevezetik az úgynevezett regisztrációs jegyet is. A Közlekedési Minisztérium döntése alapján ezt azoknak kell megváltaniuk, akik ingyen utaznak: a 6 évnél fiatalabb gyerekek, a 65 évnél idősebbek, illetve a vasutasok és a Volán dolgozói.
A jegy az utazás időpontját, az indulási és célállomás nevét tartalmazza majd, s meglétét ugyanúgy ellenőrzik majd, ahogyan a többiét szokták. A szelvény nélkül utazókat azonban csak június 30. után büntetik, akinek nincs regisztrációs jegye, annak júliustól 500 forint pótdíjat kell fizetnie.