Felkai András Ösztöndíj elnyerésére ír ki pályázatot az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért, melyre április 30-áig adhatják be jelentkezésüket az érdeklődők. A díj a fiatal magyar gazdasági szakemberek tanulmányainak folytatásához nyújt pénzügyi támogatást: a bíráló bizottság három fiatal egyenként 350 ezer forint értékű támogatásáról dönthet.
Az ösztöndíj az egyetemi szintű diploma megszerzéséhez és az azt követő, egyéb kiegészítő tanulmányokhoz kapcsolódó költségeket támogatja. Ennek keretein belül egyaránt támogathatók a posztgraduális tanulmányok és az egyéb kiegészítő tanulmányok, Magyarországon és külföldön egyaránt. A támogatható kiadások között szerepel például a tandíj, a vizsgadíj, a tankönyvek és oktatási segédletek, valamint a tanulmányhoz kötődő utazási és szállásköltségek. Az ösztöndíj keretében legfeljebb a támogatási döntéstől számított két éven belül felmerült költségek finanszírozhatók.
A pályázat két fordulóban zajlik. Az ösztöndíjbizottság a benyújtott pályázatok és személyes elbeszélgetés alapján választja ki a díjazottakat. Az értékelés legfőbb szempontjai között szerepelnek például a pályázó szakmai és tanulmányi eredményei, valamint a tanulmányok folytatására kiválasztott intézmény szakmai megítélése. A díj odaítéléséről szóló döntés június 30-áig születik meg, a támogatás mértékéről a pályázatok alapján az ösztöndíjbizottság dönt, de az sohasem érheti el a pályázati cél finanszírozásának száz százalékát.
2001 őszén a Citibank Rt. kezdeményezésére és támogatása mellett az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért ösztöndíjat hozott létre, amelyet Felkai András emlékének szentelt. Az ösztöndíjalap támogatói közé később több szervezet és magánszemély is felsorakozott, köztük Felkai András családja is.
Felkai András az elmúlt évek magyar pénzügyi világának kiemelkedő, megbecsült alakja volt, aki többek között az említett banknál töltött be vezető tisztséget.