IDF a tandíj ellen – reformok helyett sarcolás

Közérdekű - 2006-07-21

Az Ifjúsági Demokrata Fórum elsőként szólalt fel a fer, avagy tandíj bevezetése ellen. Az EFOTT-on (főiskolások, egyetemisták turisztikai találkozója) már aláírásokat is gyűjtünk, amely kezdeményezésünket kiterjesztjük az ország nagyobb városaira, így Debrecenre is.

A MSZP-SZDSZ kormányzat elképzelése szerint a fejlesztési részhozzájárulást (fer) a tanulmányok közben kellene fizetnie a felsőoktatásban tanulóknak. A képzési hozzájárulás javasolt átlagos mértéke a felsőoktatási intézményekben folyó képzés költségvetési támogatásának háromnegyedét kitevő képzési és fenntartói normatíva átlagos mértékének alapképzésben 20%-a, mesterképzésben 30%-a. Ez alapképzésben 105, a mesterképzésben 150 ezer Ft lenne egy évre. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint teljesítményösztönző lenne a bevezetése, ugyanis a hallgatók 15%-át mentesítenék a fer fizetése alól, de kikötésként szerepel, hogy az ösztöndíjaknak a fent említett átlagos összeghez kell közelítenie. 2007-ben vezetnék be, de 2008-ban lesz az első bevétele a felsőoktatási intézményeknek.

 

Mindez komoly esélyegyenlőségi problémákat vet fel, arról nem beszélve, hogy a már meglévő társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődnek ennek köszönhetően, sőt hatványozódhatnak. A Bolognai folyamattal is ellentétes, hiszen a felsőoktatás az általános közjó része. Sok tehetséges tanuló „elveszhet”, mert nem engedhetik meg maguknak ilyen költségek mellett, hogy tanuljanak. Ám senki nem él álomvilágba, hogy a mai magyar felsőoktatás eddig is ingyenes volt…

 

Egy hallgatónak először is vagy kollégiumi díjat, vagy albérleti díjat kell fizetnie havonta, a jegyzetek, könyvek ára jelentős összegekre rúghat, de ha csak fénymásolják azokat, az sem olcsó mulatság. A minap hozta nyilvánosságra az EduPress azt a kalkulációt, hogy egy diák megélhetése havonta mennyibe kerül. A kiindulási pont az volt, hogy a hallgató nem ruházkodik, nem iszik, nem dohányzik, nem költ kultúrára, sportra, egyéb szabadidős tevékenységre, és soha nem utazik haza a szüleihez. A lakhatás, a közlekedés, étkezés és a fer költségeivel számolt. A kalkulációt egy pécsi, egy debreceni és egy budapesti diákra számolták ki. A pécsi hallgató 35 ezer Ft, a legmagasabb fer esetén 46 ezer forintot fizet. Debrecenben a legkisebb alapképzéses fer esetén 45 ezer, a legmagasabbal számolva 56 ezer forintot költhet megélhetésére és tandíjra. A budapesti diák számolhat a legnagyobb kiadással havonta 63 ezer és 74 ezer Ft között, amely a mesterképzésben 66 és 82 ezer forint között is mozoghat.

 

Az Ifjúsági Demokrata Fórum elsőként szólalt fel a fer, avagy tandíj bevezetése ellen. Az EFOTT-on (főiskolások, egyetemisták turisztikai találkozója) már aláírásokat is gyűjtünk, amely kezdeményezésünket kiterjesztjük az ország nagyobb városaira, így Debrecenre is.

 

A tandíjjal már mindegyik kormány próbálkozott, ám 1995-ben a Horn kormány által bevezetett reformot a diákok elfogadhatatlannak tartottak, jogosan. Tüntetéssorozatok indultak el. A fer bevezetésével készített egy felmérést a Felvételi Információs Iroda. A tanulók 70%-a maximálisan 220 ezer Ft-ot áldozna tanulmányaira évente, ám ennek nagy része csak szülői segítséggel valósulhatna meg.

 

Kötéltáncot jár a kormány, amely a fiatalok jövőjét is komoly veszélybe sodorja. Nem elég, hogy Magyarország konszolidálásának végkimenetele is kétséges. A megszorító csomag kapcsán a Magyar Demokrata Fórum többször kinyilatkoztatta, hogy a középosztályt zsákmányolja ki. Megint azoknak kell mélyen zsebükbe nyúlni, akik eddig is áldoztak gyermekeik jövőjéért és a magyar gazdaság sikerességéért, akik önmagukról kívánnak gondoskodni. Ellentmondást hordoz magában a teljesítményösztönzés is, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján az állami finanszírozású képzésben tanulók átlaga és a költségtérítéses képzésben résztvevők átlaga között nincs olyan jelentős eltérés.

 

Az MDF, ahogy választási programjában is kiemelte, a minőségi oktatást tűzte ki célul, azt hogy mindenkinek legyen esélye a tanulásra. A képzési struktúra átalakításának abból kell kiindulnia, hogy a munkaerő-piaci igényekhez igazodjanak, és egyben valódi szaktudást nyújtsanak a fiataloknak. A létszám szerinti intézményi finanszírozás helyett át kell térni egy olyan finanszírozásra, amely nem a tömegtermelésre rendezkedik be és nem diplomás munkanélkülieket képez. Elfogadhatatlan, hogy a reformokat nem átgondoltan hajtja, hajtaná végre, kizárólag finanszírozási problémaként tekint az oktatásra, melyet a diákokkal és azok családjaival kíván megfizettetni. Az ígéret az MSZP választási programjában sem erről szólt. Bár ezen nem kell csodálkozni a mai politikai kultúránknak köszönhetően. Az állampolgárok szemében a politikusok bizalmi indexe nem véletlenül tart ott, ahol.

           

Az Ifjúsági Demokrata Fórum és a Magyar Demokrata Fórum kész az együttműködésre, és a valódi párbeszédre. Ennek tudatában nem tudjuk elfogadni a fer bevezetését, ám a demonstráció joga a hallgatóké. Az IDF szerepvállalása már ott érhet el sikert, ha a figyelmet az oktatási rendszer problémáira és a hallgatók érdekeinek védelmére tudja irányítani.

 

Debrecen, 2006. július 20.

 

   Gyarmati Renáta s.k.                                                                        Kovács Apor s.k.

az IDF debreceni elnöke                                                              az IDF megyei elnöke