Idős korúak sértetté válásának megelőzéséről

Közérdekű - 2006-09-08

A Debreceni Rendőrkapitányság az előző évek gyakorlatának megfelelően ismételten kiemelt figyelmet fordít a sajtón keresztül az idős korú személyek sértetté válásának megelőzésére, hiszen ismét olyan időszakhoz  érkeztünk el (pl: fűtési szezon kezdődik), amikor olyan személyek jelenhetnek meg náluk, akik jóhiszeműségüket, szűkös anyagi körülményeiket kihasználva bejuthatnak lakásaikba, s onnan értékeket tulajdoníthatnak el.

A fentiekre tekintettel a rendőrség fontosnak tartja, hogy felhívja az időskorú személyek figyelmét a rájuk leselkedő veszélyhelyzetekre. Kérjük fogadják meg tanácsainkat, s ezzel jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ne utólag tegyék fel maguknak a kérdést, hogy mi lett volna ha…

 

Az idős korú személyeket megcélzó elkövetők tisztában vannak azzal, hogy a kiszemelt áldozataiktól korukra való tekintettel nem várható jelentős fizikai ellenállás az általuk megszerezni kívánt érték megtartása érdekében, mégis sokszor alkalmaznak velük szemben „felesleges erőszakot”. Általában óvatlan idős személyek esnek áldozatul a zsebtolvajoknak, besurranóknak is, hiszen ők is a jóhiszeműségüket,  figyelmetlenségüket használják ki.

 

Az idős emberek áldozattá válásában az alábbi körülmények játszották a legjelentősebb szerepet:

- Figyelmetlenségük, jóhiszeműségük.

- A nyílászárók korszerűtlensége, még ha be is zárják azokat, csak minimális védelmet jelentenek, erősebb fizikai erőbehatásra már be is jutott rajtuk az elkövető.

- Lakásaik, családi házaik nincsenek riasztóval felszerelve, még akkor sem, ha kietlen helyen  laknak, és sokszor még a vezetékes telefonkapcsolat sincs meg a külvilággal.

- Jelzésre (csengetés, kopogtatás) azonnal kinyitják az ajtót anélkül, hogy meggyőződnének, hogy ki és miért áll az ajtó előtt

- Figyelmük könnyű elterelése (két elkövetős bűncselekmény esetén, míg az egyikük a kapun keresztül beszélgetést folytat az idős emberrel, másikuk a kerítésen átmászva - az idős ember háta mögött - besurran a lakásba, s onnan főleg pénzt és ékszereket tulajdonít el, s ha ezt a sértett észleli, az értékek megtartása érdekében vele szemben még erőszakot is alkalmaznak)

 

A rendőrség kéri az idősebb, egyedül élő személyeket, hogy tegyenek ők is azért, hogy ne váljanak „ a rájuk szakosodó” elkövetők potenciális áldozataivá. Kellő odafigyeléssel ezen bűncselekmények jelentős része megelőzhető lett volna, illetve a jövőben megelőzhető lenne. Ennek érdekében a rendőrség felhívja az idős korúak figyelmét, hogy közös megelőző tevékenységünk, védelmük érdekében tartsák be az alábbi alapvető szabályokat:

 

Lakásuk ajtaját, családi házuk kapuját és bejárati ajtaját is zárják kulcsra, ne nyissák ki azt idegeneknek, csak ha meggyőződtek arról, hogy ki és miért keresi őket, de  ajtónyitást követően is legyenek óvatosak, kissé bizalmatlanok.

 

Ne vegyenek tüzifát a fűtési szezonra általuk ismeretlen emberektől, akkor sem, ha azt jóval olcsóbban kínálják, mivel egyrészt beengedve őket „portáikra” lakásukból értékeket tulajdoníthatnak el, vagy a megvett famennyiségnek csak egy részét fogják számukra átadni ( s reklamációnak ekkor már nem lesz helye, hiszen általában azt sem tudják, hogy kik voltak az eladók).

 

Sose váltsanak fel hozzájuk becsengető személynek nagyobb címletű pénzt apróra, mivel előfordulhat, hogy a felváltani szánt pénz hamis.

 

Ne legyenek túlságosan jóhiszeműek a bizalmukba férkőzni kívánó idegenekkel szemben, főleg buszra való várakozás, utazás, vásárlást követő sorban állás során.

 

Közüzemi dolgozókat lehetőleg - ha egyedül vannak otthon -  ne engedjenek be lakásaikba ( csak ha az feltétlenül szükséges ( pl: csőtörés, vízszivárgás elhárítása végett), hanem kérjék meg, hogy később, ha már valamely családtag, vagy szomszéd hazament jöjjön vissza.

 

Lehetőség szerint ekkor is csak önmaga igazolvánnyal történő igazolását követően lépjen be otthonaikba. Ugyanez vonatkozik az adományt, segélyt hozó személyek esetére is. Higgyék el, aki jó úton jár, vagy hibát akar elhárítani, vagyis hasznukra akar tenni, az megérti óvatosságukat, s vissza fog jönni.

 

Ne fogadjanak bizalmukba ismeretleneket, ne engedjenek be idegeneket a lakásukba.

 

Még számlafizetés esetén az ismerős „pénzbeszedő” se tudja azt, hogy hol tartják pénzüket, annak helyét ne mutassák meg senkinek, lehetőleg tartsák spórolt pénzüket bankban és vásárlás esetén is inkább kártyával fizessenek

 

A bankkártyájuk mellett ne tárolják a PIN-kódjukat (igyekezzenek azt megjegyezni vagy a kártyától jól elkülönített helyre feljegyezni)

 

Ne engedjék, hogy napi programjuk, mindennapos magatartásuk kiismerhető legyen ( pl: mikor mennek vásárolni, mikor vesznek fel pénzt vagy épp mikor kapnak nyugdíjat)

 

Kérjék meg családtagjaikat, rokonaikat, szomszédaikat, hogy napi rendszerességgel tartsák önökkel a kapcsolatot

 

Lehetőség szerint szerezzenek be mobiltelefont ( amit tartsanak mindig maguknál) illetve szerezzenek be vezeték nélküli csengőt, melynek megnyomásával baj esetén jelezhetnek a szomszédjuknak

 

Ne adjanak munkát idegennek, még ha  a fizikai teherbírásuk romlása miatt jó lenne egy kis segítség ( igyekezzenek családon belüli segítséget kérni vagy ha nincs rá lehetőségük egy jó ismerős ajánlásával szerezzenek be egy megbízható állandó segítőt)

 

Ne vásároljanak házaló ( főleg külföldi állampolgárságú ) személyektől használati tárgyakat, ne engedjék be őket lakásaikba, mert könnyen áldozattá válhatnak ( meglophatják őket)

 

Ha mégis megtörténne a baj, azonnal értesítsék a rendőrséget. Jelentősen megkönnyítik a munkánkat azzal, ha az elkövetőkről pontos személyleírást tudnak adni, vagy fel tudják jegyezni az általuk használt gépkocsi rendszámát, elhaladásuk irányát… Egyet jegyezzenek meg, ha felismerték a bajt, sose hozzák az ekövető tudomására, nehogy még nagyobb baj történjen. A bejelentésüket követően a rendőrség mindent megtesz az elkövetők elfogása érdekében, ezért az elkövetők távozása, vagy a sérelmükre elkövetett cselekmény felismerését követően haladéktalanul tegyenek bejelentést a rendőrség 107-es vagy 112-es segélyhívószámán vagy a legközelebbi rendőri szervnél illetve körzeti megbízottnál.

 

Debrecen, 2006. szeptember 08.

           

                                                                                    Dr. Sóvágó Sándor r. alezredes

                                                                                    kapitányságvezető