Közérdekű

Eredmények megjelenítése 201-től 220-ig 676 találatból.

Koronavírus - Újabb három fertőzött van Magyarországon

Közérdekű - 2020-03-10

Újabb három koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, mindhárman iráni állampolgárok - közölte a kormányzati koronavirus.gov.hu kedd délelőtt.

Ezzel 12-re emelkedett az igazoltan koronavírussal fertőzött emberek száma az országban. Karanténban továbbra is 67 ember van, a szakemberek 362 mintavételt végeztek.

A kormányzati honlapra feltett közleményben az áll, a Szent László Kórházban már napok óta járványügyi zárlat alatt álló újabb három iráninál, a Semmelweis Egyetem hallgatóinál diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést (COVID-19).

"Mindhárman az elsőként diagnosztizált iráni fiatal új koronavírus-pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktuskutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe" - írták.

Meteorológiai szolgálat: az elmúlt tél volt a harmadik legmelegebb 1901 óta

Közérdekű - 2020-03-03

- Az elmúlt tél volt a harmadik legmelegebb az 1901 óta vezetett rangsorban; s voltak helyek ahol egész télen egy napon sem alakult ki egybefüggő hóréteg - többek között ezeket állapította meg legfrissebb, honlapján kedden közzétett elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Változékony idővel ér véget a tél

Közérdekű - 2020-02-27

Pénteken viharos szél, zivatar és havazás is lehet. Vasárnap, a tavasz első napján ismét csapadékos lesz az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Jellemzően száraz, hideg idő lesz a hétvégén

Közérdekű - 2020-02-06

A hétvégén jellemzően száraz, többfelé napsütéses idő várható. Ezzel együtt viszont hidegre kell készülni, akár mínusz 10 fokig is hűlhet a levegő, és néhol csak maximum 2 fok lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Ismét lehűl az idő a jövő héten

Közérdekű - 2020-02-02

A jövő héten ismét lehűl az idő, helyenként napközben is csak plusz 1 fokig melegszik a levegő. Emellett változékony lesz az idő, esőre, hózáporra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.A jövő héten ismét lehűl az idő, helyenként napközben is csak plusz 1 fokig melegszik a levegő. Emellett változékony lesz az idő, esőre, hózáporra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Melegszik az idő a jövő héten

Közérdekű - 2020-01-26

Melegszik az idő a jövő héten, a hétvégén helyenként 10 foknál is melegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

A hétvégén borús, párás idő lesz, néhol hószállingózás is lehet

Közérdekű - 2020-01-16

Folytatódik a borús, párás idő. Emellett többfelé előfordulhat ónos szitálás, és néhol hószállingózás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Szombaton és vasárnap is többnyire erősen felhős vagy borult, párás időre lehet számítani. Szombaton kis területen lehet napsütés. Szombat délutántól a Dunántúl nyugati felén elszórtan előfordulhat kisebb havazás, havas eső, másutt szitálás, ónos szitálás, hószállingózás lehet.

Borús, sokszor ködös idő várható a héten

Közérdekű - 2020-01-12

- Jellemzően borult, ködös idő várható a héten, néhol havazás is lehet. Emellett hidegre kell számítani, többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

.Kedden és szerdán is borult, párás, foltokban ködös lesz az idő, legfeljebb a Dunántúlon helyenként süthet ki hosszabb-rövidebb időre a nap. Elszórtan szitálás, ónos szitálás várható. A minimumhőmérséklet mínusz 5 és 0, a maximumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 4 fok között valószínű, de a napos helyeken 7 fok is lehet.

Érdemi havazás a jövő héten sem várható

Közérdekű - 2020-01-05

A jövő héten sem várható érdemi havazás, jellemzően száraz lesz az idő. A hideg hétkezdet után melegedésre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn alapvetően gyengén felhős, napos idő lesz, csapadékra nem kell készülni. Többnyire mérsékelt marad a légáramlás, de a Tiszántúlon helyenként megélénkülhet a szél. A leghidegebb órákban mínusz 10 és mínusz 3 fok, napközben 0 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet.

Az ország nagy részén sűrű ködre figyelmeztetnek

Közérdekű - 2020-01-02

Az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Petárdastopot kérnek az állatvédők szilveszterre

Közérdekű - 2019-12-29

Petárdastopot kérnek szilveszterre az állatvédők az óévbúcsúztatáskor használt pirotechnikai eszközök erős hang- és fényhatásai miatt - közölte az Orpheus Állatvédő Egyesület.

Szokatlanul enyhe az időjárás

Közérdekű - 2019-12-18

Szerdán változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzetre számíthatunk. Estétől egyre nagyobb területen képződik köd és rétegfelhőzet (kiemelten az Északi-középhegység tágabb környezetében és a főváros környékén), amelynek egy része csütörtökön napközben is tartósan megmaradhat.

Csütörtökre a legtöbb helyen megvastagszik a fátyolfelhőzet, általában szűrt napsütésre számíthatunk. A borult, ködös tájakon jelentéktelen szitálás előfordulhat. Délutántól fokozatosan mérséklődik a légmozgás, csütörtökön mindössze az Észak-Dunántúlon lehetnek élénk széllökések.

Folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő

Közérdekű - 2019-12-15

- Folytatódik az évszakhoz képest meleg idő, a hét első felében 15 fok körüli maximumok is lehetnek, csak néhol lehetnek mínuszok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Csapadékosabb idő várható a héten

Közérdekű - 2019-12-08

Kedden a nap első felében még többfelé várható eső, az északkeleti határvidék környékén hajnaltájt esetleg ónos eső is. A tartós csapadék megszűnését követően már csak néhol fordulhat elő futó zápor (a hegyekben hózápor). Nagy területen megerősödik, elsősorban a Dunántúlon viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 6, napközben plusz 3 és 8 fok között alakul a hőmérséklet.

Havazás - Meteorológiai szolgálat: kedden csak néhol várható hózápor

Közérdekű - 2019-12-02

Kedden már csak néhol várható hózápor, a legtöbb helyen olvadni fog a hó - mondta Simon Gergő meteorológus hétfő délután az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett videofelvételen.

A szakember azt mondta, kedden csak a borongósabb északkeleti tájakon maradhat meg a hó, másutt olvadásra kell számítani. Azokon a havas tájakon, ahol kiderül az ég, mínusz 10 Celsius-fokig is lehűlhet a levegő, másutt mínusz 5 és 0 fok között alakulnak a minimumok.

Kedden napközben északkeleten tartósabban megmaradhat a köd, ott ónos szitálás is lehet. Néhol előfordulhat kisebb futó hózápor, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap

Változékony lesz az idő november utolsó napjaiban

Közérdekű - 2019-11-24

November utolsó napjaiban változékony lesz az idő, napsütésre, esőre és fagyra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn a Nyugat-Dunántúlon tartósan megmaradhat a köd, másutt a délelőtt folyamán mindenütt feloszlik. Ezt követően folytatódik a napos idő, számottevő csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban mínusz 2 és plusz 5 fok között, napközben 8-13 fok között alakul a hőmérséklet.

Változékony, enyhe lesz az időjárás a jövő héten

Közérdekű - 2019-11-10

- A jövő héten is változékony lesz az időjárás, többször várható eső. Ezzel együtt marad az enyhe idő, a maximumok 10 fok körül alakulnak, de helyenként 20 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Ismét sűrű ködre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Közérdekű - 2019-11-08

Több megyére és a fővárosra ismét figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós, sűrű köd veszélye miatt.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében kell készülni arra, hogy csak pár száz méteres lehet a látótávolság.

Azt írták: szombat délelőttig mindenütt fokozatosan megszűnik a köd.

Már mínuszok is lesznek a jövő héten

Közérdekű - 2019-10-27

- A jövő héten jelentős lehűlés várható. Többfelé napközben is 10 fok alatt marad a hőmérséklet, a leghidegebb órákban pedig helyenként már mínuszok is lehetnek. Emellett változékonyra is fordul az időjárás: többször, többfelé várható eső, zápor - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Meteorológus: hétfőn drasztikus hidegfront érkezik

Közérdekű - 2019-10-23

Jövő hétfőn drasztikus hidegfront érkezik, amely keddre lehűlést és várhatóan országos csapadékot is hoz, de a héten még szokatlanul meleg marad az időjárás - közölte az M1 aktuális csatornán szerda délután Fejős Ádám meteorológus, aki azt is elmondta: a következő napokban a szálló por koncentrációja is várhatóan magas lesz.

Kifejtette: most éjszaka kialakulhatnak pára- és ködfoltok, általában 10 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön a ködfoltok feloszlása után mindenhol kisüt a nap, számottevő csapadék nem valószínű. A Dunántúlon 23-26, az Alföldön akár 27-28 fok is lehet.