Tüntető diákok lepték el Németország több városát, így Berlinben, Bonnban, Braunschweigben, Nürnbergben és Münchenben tiltakoztak az utcákon vagy szállták meg iskoláikat. A köz- és felsőoktatásban tanulók célja, hogy a kormány növelje a képzésekre fordítandó pénzügyi támogatások mértékét, törölje el a tandíjat és csökkentse az óra- illetve vizsgaszámokat.
A hallgatók úgy vélik, hogy a kormány nem költ eleget az oktatásra, annak ellenére, hogy ezt megígérte. Szerintük a képzés támogatásához évente 40 milliárd euró többlettámogatásra lenne szükség. Követeléseikben kitérnek arra is, hogy valamennyi tartományban meg kell szüntetni a tandíjat, amelyet a szociáldemokraták egyes tartományokban már eltöröltek, míg a konzervatívok által irányított tartományokban szemeszterenként 500 eurós tandíjat kell fizetniük a hallgatóknak.
Megfogalmazásuk szerint az oktatási rendszer egyszerűsítésére is szükség van, a november 30-tól meghirdetett országos tiltakozó akcióhét célja az egymásra épülő bachelor és master képzések egyszerűsítésének elérése is - adta hírül a stop.hu.
A követelésekről mind a szövetségi, mind a tartományi hatóságok hajlandóak tárgyalni.
Keddi interjújában Anette Schevan oktatási miniszter a tüntetők képviselőit párbeszédre hívta a Bundestag illetékes bizottságába, előzetes ígérete pedig, hogy növelik a diákok megélhetési támogatásait.