Kiegyezhetnek a romániai magyar szervezetek

Külföld - 2006-11-12

Helyreállt a kapcsolat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) között - jelentette ki szombaton Tőkés László református püspök, az EMNT elnöke, aki azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy a két szervezet Állandó Bizottsága együttes ülésen vett részt Marosvásárhelyen.

Az EMNT küldöttségét Tőkés László, az SZNT-ét pedig a szervezet élére frissen megválasztott Fodor Imre vezette. Tőkés emlékeztetett: a rossz viszonyt az idézte elő, hogy nem létezett kommunikáció az EMNT és az SZNT között.

A református püspök szerint az SZNT nemrég lemondott elnöke, Csapó József volt az együttműködés legfőbb akadálya, mivel "érthetetlen okokból bizalmatlanságot táplált az EMNT iránt". A Marosvásárhelyen zajlott tanácskozás kapcsán Tőkés elmondta: határozatot fogadtak el az eddiginél szorosabb együttműködésről.

 

A Székelyföld területi autonómiájáért küzdő SZNT-sek jelezték, hogy ők is részt kívánnak venni azon az erdélyi magyar kerekasztalfórumon, amelynek létrehozásáról Tőkés László a múlt héten egyezett meg Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével. Ez utóbbi tanácskozáson arról is határozat született, hogy létrejön egy olyan munkacsoport, amelynek feladata a romániai magyarság alapvető politikai célkitűzéseit tartalmazó nemzeti minimálprogram kidolgozása.

 

Az SZNT-sek a szombati találkozón jelezték, szorgalmazni fogják majd, hogy ebbe a dokumentumba foglalják bele Székelyföld területi autonómiáját is. Az EMNT és az SZNT vezetői megállapodtak, hogy kidolgoznak egy szándéknyilatkozatot, amely a háromszintű autonómiaformákról szól.

 

Ezt a dokumentumot január elején tervezik Románia és az Európai Unió vezető intézményei elé terjeszteni. A tanácskozáson szóba került a Székelyföld területi autonómiája ügyében tervezett népszavazás is. A felek között teljes az elvi egyetértés e témában - mondta Tőkés.

 

Úgy vélte, hogy elsősorban a székelyföldi önkormányzatoknak kellene kezdeményezniük a népszavazás kiírását, de ha erre nincs törvényes lehetőség - eddig több erre vonatkozó határozatot megsemmisített a román közigazgatási bíróság -, akkor kezdeményezzenek belső, nem hivatalos referendumot.

 

Az EMNT és az SZNT ehhez kéri az RMDSZ erkölcsi és anyagi támogatását, hiszen ezt a népszavazást csak akkor lehet sikeresen megszervezni, ha az összes jelentősebb erdélyi magyar szervezet összefog - mondta Tőkés.

 

 

(MTI)