Meglepőnek nevezte a román Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyarányú választási győzelmét Mircea Kivu román szociológus és politikai elemző, aki szerint főleg az alacsony részvételi aránynak tudható be a magabiztos diadal.
A szociológus elmondta: számított a szociáldemokraták győzelmére, arra viszont nem, hogy ilyen nagyarányú lesz. Emlékeztetett, hogy a PSD a legjobb eredményt érte el történetében a vasárnapi parlamenti választáson a szavazatok mintegy 45 százalékának megszerzésével. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt 15-20 évben szavazóbázisuk változatlan, mindig körülbelül 3 millió szavazatot kaptak, akárcsak most. A nagy arányú győzelemhez viszont az alacsony országos részvétel járult hozzá, hiszen most hozzávetőlegesen ugyanannyi szavazó arányaiban jóval többet jelentett, mint más korábbi választásokon.
Az elemző szerint a második helyen végzett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) hibát követett el, hogy teljes kampányát a jelenlegi szakértői kormány támogatására alapozta, mert ez a kabinet nem örvend akkora népszerűségnek, hogy a PNL eredményét javíthatta volna.