Külföld

Eredmények megjelenítése 6541-től 6560-ig 6971 találatból.

A The Times Demcsák Zsuzsa kormányszóvivői kinevezéséről

Külföld - 2007-03-26

Politikai tudorok szerint valószínűtlen, hogy Demcsák Zsuzsa sokáig megmaradna kormányszóvivői tisztségében, mégpedig nem elsősorban "pikáns" múltja miatt, amelyen a magyarok könnyedén túlteszik magukat, hanem azért, ami blogjában olvasható - írta terjedelmes hétfői elemzésében a londoni The Times.

 2,5 milliárd dollárért épít gyárat Kínában az Intel

Külföld - 2007-03-26
A világ legnagyobb lapkagyártója, az amerikai Intel hétfőn megerősítette, hogy 2,5 milliárd dollárért gyárat épít a kínai Dalian kikötővárosban. Az elhatározást azzal indokolták, hogy Kína az Intel leggyorsabban növekvő nagy piaca.

 Az iráni és a brit külügyminiszter tárgyalt a foglyul ejtett haditengerészek ügyében

Külföld - 2007-03-26

Irán elutasította a brit diplomácia arra vonatkozó kérését, hogy találkozhassanak a Satt-el-Arab folyón két nappal ezelőtt elfogott 15 brit haditengerésszel, akiknek fogva tartási helyét Teherán továbbra sem hajlandó felfedni - közölte a brit külügyminisztérium.

Irán óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy támadást indítson ellene

Külföld - 2007-03-26

Óva intette az Egyesült Államokat hétfőn Irán attól, hogy bármilyen támadást indítson az iszlám köztársaság ellen. Az ISNA hírügynökség két nappal azt követően közölte a figyelmeztetést, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb büntetőintézkedéseket rendelt el Teherán ellen.

Putyin szerint stratégiai szerződés kell az EU-val

Külföld - 2007-03-26

Stratégiai léptékű együttműködési szerződésre van szükség Oroszország és az Európai Unió között - írta a The Sunday Timesban közölt, az EU alapításának 50. évfordulójához kapcsolódó cikkében az orosz elnök.

Amerikai külügyi tanácsadó a vízumkorlátozásokról

Külföld - 2007-03-26

Az amerikai külügyminiszter tudományos tanácsadója szerint úgy kell átalakítani az amerikai vízumszabályozást, hogy minél több tehetséges fiatal érkezhessen az Egyesült Államokba, de a terroristák előtt ne nyíljanak meg a kapuk.

Berlini kitüntetés Magyarországnak Európa ünnepén

Külföld - 2007-03-26

Jelképes kitüntetésben részesült egy német civil szervezet részéről vasárnap Berlinben Magyarország. A tekintélyes Freudenkreis Berlin elnevezésű szervezet az Európai Unió elődjét megalapító Római Szerződés 50. évfordulójának napján az európai egyesülés és ezen belül a német újraegyesítés előmozdításában szerzett érdemeiért részesítette elismerésben az országot.

 Földrengés rázta meg a Jón-tenger térségét

Külföld - 2007-03-26

A Richter-skála szerint 5,9-es fokozatú földrengés rázta meg vasárnap délután Görögország nyugati partvidékét, de áldozatokról vagy károkról nem érkezett jelentés. Az athéni geodinamikai intézet adatai szerint a földmozgás epicentruma a Jón-tenger legnagyobb szigetétől, Kefaliníától nyugatra eső térségben volt.

Mádl Ferenc Szent István Emlékérmet adott Jimmy Carternek

Külföld - 2007-03-26

Mádl Ferenc Szent István Emlékérem elismerést adott át Jimmy Carter volt amerikai elnöknek annak emlékére, hogy ő juttatta vissza a magyar koronát Magyarországnak; a volt köztársasági elnök vasárnap egy 56-os megemlékezésen is részt vett az egyesült államokbeli Atlantában.

 A pápa 80. születésnapjára 500 euró jutalmat ad minden vatikáni alkalmazottnak

Külföld - 2007-03-26

Ötszáz eurós jutalmat utaltat ki XVI. Benedek pápa a Vatikán minden alkalmazottjának abból az alkalomból, hogy a katolikus egyház feje április 16-án betölti 80. életévét - közölte vasárnap Tarcisio Bertone bíboros-államtitkár.

London képviselői nem találkozhatnak az Iránban fogva tartott brit katonákkal

Külföld - 2007-03-26

Irán elutasította a brit diplomácia arra vonatkozó kérését, hogy találkozhassanak a Satt-el-Arab folyón két nappal ezelőtt elfogott 15 brit haditengerésszel, akiknek fogva tartási helyét Teherán továbbra sem hajlandó felfedni - közölte vasárnap a brit külügyminisztérium.

Erős földrengés volt Japán nyugati partvidékén, egy halott

Külföld - 2007-03-25
Egy halottja és 162 sebesültje volt a vasárnap reggeli, a Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengésnek Japán nyugati részén - közölte a japán katasztrófavédelmi hivatal. A halott egy 52 éves asszony, akire kertjében rázuhant egy hagyományos japán kőlámpa.

 Irán nem változtat nukleáris ügyekben folytatott politikáján

Külföld - 2007-03-25

Iránt "nyomásgyakorlás és fenyegetés" útján sem lehet békés atomprogramjának feladására kényszeríteni - közölte az iráni külügyminiszter szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsával, miután a testület büntetőintézkedéseket vetett ki az iszlám köztársaságra.

 Tűz volt egy moszkvai szórakozóhelyen: 10 halott

Külföld - 2007-03-25

Tízen meghaltak, négyen megsebesültek vasárnapra virradóra egy Moszkva központjában lévő éjszakai szórakozóhelyen.Mint arról az Interfax orosz hírügynökség a moszkvai tűzoltó-parancsnokságra hivatkozva beszámolt, a tűz a három emeletes épület első emeletén ütött ki.

 Erős földrengés volt Japán nyugati partvidékén, egy halott

Külföld - 2007-03-25

Erős, a Richter-skála szerinti 7,1-es fokozatú földrengés rázta meg vasárnap Japán főszigetének, Honsunak a nyugati partvidékét, a természeti csapásban legkevesebb egy ember életét vesztette, száztizen megsérültek - jelentette az NHK japán televízió.

 Bugár és Csáky helytelenítik az MVSZ népszavazási kezdeményezését

Külföld - 2007-03-24

Helytelenítik a Magyarok Világszövetségének kettős állampolgársággal kapcsolatos újabb kezdeményezését a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetői. Bugár Béla elnök szerint a kezdeményezés ismét megosztja majd a magyar nemzetet.

 Sólyom László megnyitotta a magyar-lengyel testvérvárosi konferenciát

Külföld - 2007-03-24

A hagyományos magyar-lengyel összetartás és barátság fenntartásában nagyon fontos szerepet játszanak az egyre szélesedő testvérvárosi kapcsolatok. Erről a magyar köztársasági elnök beszélt, amikor szombaton Przemyslben megnyitotta a két ország együttműködő önkormányzatainak konferenciáját.

 Amerikai képviselő a magyarországi antiszemitizmusra panaszkodik

Külföld - 2007-03-24

"Azért írok Önnek, hogy kifejezzem mély aggodalmamat azokkal a közelmúltbeli sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek a magyarországi antiszemita kitörésekről szólnak" - írta a washingtoni nagykövetnek Edolphus Towns, New York állam képviselője.

 Az iráni elnök felszólalna a BT-ülésen, de egyelőre nincs vízuma

Külföld - 2007-03-23

 

Teherán szerint a washingtoni fogadkozások ellenére Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök még mindig nem kapott amerikai vízumot, így kérdésessé vált, hogy felszólal-e az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén, amelyen szavazni fognak az Irán ellen bevezetendő újabb korlátozó intézkedésekről.

Elhagyta Boszniát a brit kontingens első egysége

Külföld - 2007-03-22

Az európai uniós csapatok (EUFOR) létszámcsökkentésének keretében elhagyta Boszniát az ott állomásozó 600 fős brit kontingens első, 100 fős egysége szerdán - közölte egy brit katonai illetékes. A Walesi Gárda száz gyalogosa szerda este repülőn hagyta el az észak-boszniai Banja Luka repülőterét, ahol az EUFOR brit katonáinak többsége állomásozik.