Távozik posztjáról Kevin McAleenan amerikai ügyvivő belbiztonsági miniszter - közölte szombat hajnalban a Twitteren Donald Trump amerikai elnök.
- Semmilyen szintű kétoldalú egyezmény nem létezik Magyarország és Románia között a Pro Economica Alapítvány révén (Erdélyben, magyar állami támogatással) működtetett gazdaságfejlesztési programról, a román fél más módon sem fejezte ki beleegyezését - közölte a bukaresti külügyminisztérium pénteken a G4Media.ro hírportál megkeresésére válaszolva.
A kommüniké szerint a bukaresti külügyminisztérium - diplomáciai csatornákon és a kétoldalú találkozók alkalmával - több ízben is azt kérte a magyar féltől, hogy ezt a programot átlátható módon, a román törvényeket, az európai uniós belső piaci szabályait és a romániai regionális fejlesztési stratégiákat tiszteletben tartva, diszkrimináció nélkül bonyolítsa le.
- Oroszország felfüggeszti parlamenti képviselőinek amerikai látogatásait, miután az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a hétvégén kihallgatta Inga Jumaseva képviselőt - közölte Anasztaszija Kasevarova, az Állami Duma (parlamenti alsóház) elnökének tanácsadója szerdai Telegram-bejegyzésében.
- Kilencvenhárom ember meggyilkolását ismerte be a 79 éves Samuel Little elítélt az Egyesült Államokban, és amennyiben igazat mond, amerikai hírportálok szerint ő az ország történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddig 50 gyilkosságra derített fényt a férfi vallomása alapján.
Az egykori ökölvívót először 2012-ben vették őrizetbe Kentuckyban, és átadták a kaliforniai hatóságoknak. Két évvel később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert bebizonyosodott, hogy Los Angelesben 1987 és 1989 között meggyilkolt három nőt. Mindhárom áldozatot összeverte és megfojtotta.
A pusztító nyereségvágy és anyagi érdek áldozatainak nevezte a világ eltűnésre ítélt népeit, kultúráit és térségeit Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában vasárnap bemutatott misén, amellyel megnyitotta az Amazonas térségének szentelt vatikáni püspöki tanácskozást.
Tizenhárom új bíborost kreált Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szombat délután bemutatott misén, ezáltal tovább módosult a következő egyházfőt megválasztó bíborosi testület földrajzi összetétele.
A bíborosokat egyházi szokás szerint a katolikus egyházfő az úgynevezett konzisztórium - a bíborosi testület Vatikánban összehívott tanácskozása - keretében emeli a bíborosi kollégium tagjai közé. Ennek ünnepélyes pillanata a bazilikában pontifikált mise.
A 13 új bíboros közül tízen nyolcvan év alattiak, ami azt jelenti, hogy részt vehetnek egy esetleges pápaválasztáson (konklávén), további hárman nyolcvan év fölötti koruk miatt erre már nem jogosultak.
- Németország egységének megteremtése nem egyenlő az államiság egységének helyreállításával, és a németek egysége nem egy elért állapot, hanem egy továbbra is zajló folyamat - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Kielben az újraegyesítés 29. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
Klaus Iohannis román államfő felszólította Viorica Dancila miniszterelnököt: ne javasoljon Románia nevében újabb európai biztosjelöltet, anélkül, hogy konzultálna vele, és megszerezné jelöltje számára a parlament jóváhagyását.
- Közlekedési fennakadásokat és halálos áldozattal is járó baleseteket okozott hétfőn Németországban a Mortimer nevű viharfront, amely heves széllel és esővel érkezett meg. A helyenként orkánerejű, az óránkénti 110 kilométert is meghaladó sebességgel lecsapó vihar a reggeli csúcsforgalomban érte el tetőpontját Németország északi részén, súlyos közlekedési fennakadásokat okozva.
- Hosszú ideig tartó koalíciós egyeztetésekre számít Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője.
"Ezúttal ez nagyobb kihívás lesz majd" - fogalmazott Kurz hétfőn az Ö1 osztrák közrádióban, hozzátéve, hogy minden párttal tárgyalást kezdeményez, és igyekszik feltérképezni, mely politikai erőkkel áll fenn "megfelelő közös halmaz".Ebből kiderül majd, mely pártokkal lehetséges az ÖVP-nek koalícióra lépni - mondta.
Sebastian Kurz konkrétan nem utalt arra, mely párt lehetne a jövőbeni koalíciós partner.
Erkölcsi kötelességnek nevezte az egzisztencia peremére sodortak közös felkarolását Ferenc pápa a migránsok és menekültek egyházi világnapján vasárnap a Szent Péter téren bemutatott misén, amelyen migránsok, menekültek és az őket segítő szervezetek képviselői is részt vettek.
Ferenc pápa homíliájában hangsúlyozta, a migránsok és menekültek nem idegenek, hanem ugyanolyan rászorulók, mint sokan mások, szegények, betegek, magányosak, akik társadalmainkban - mint fogalmazott - a "selejt kultúrájának" válnak áldozataivá, az emberi lét perifériájára szorítva.
Az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI) összeférhetetlenséget állapított meg csütörtökön Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között - közölte újságírókkal Sergey Lagodinsky, a JURI egyik alelnöke Brüsszelben.
A zöldpárti német EP-képviselő tájékoztatása szerint a szakbizottság 11 tagja az ellen szavazott, hogy az Európai Parlament külügyi bizottsága meghallgassa az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosi pozíciójára jelölt magyar politikust. Kilenc képviselő támogatta Trócsányi László meghallgatását.
A magyar biztosjelöltet az Európai Parlament jogi bizottsága hallgatta meg annak érdekében, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy az EP külügyi bizottsága megvizsgálja Trócsányi alkalmasságát a biztosi pozíciójára. A szakbizottság döntése értelmében Trócsányi László uniós parlamenti meghallgatásának folyamata szünetel.
- Újabb lengyelországi amerikai bázisról ír alá nyilatkozatot Andrzej Duda lengyel és Donald Trump amerikai elnök hétfőn New Yorkban- közölte a lengyel elnök kabinetfőnöke.
A két elnök találkozójának napirendjén részben azok a témák szerepelnek, amelyekről szeptember elején tárgyaltak volna Varsóban. Trump akkor a Floridát fenyegető hurrikán miatt elhalasztotta látogatását.
- A visegrádi országok migrációs politikáját bírálta Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szombaton Rómában,a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, amelyen délután Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólalt.
Giuseppe Conte egy órás felszólalásának elején rögtön a migráció kérdéséről beszélt.
Kijelentette Olaszország "ritkán kapott támogatást a visegrádi országoktól". Úgy vélte, ez azzal magyarázható, hogy a visegrádi országok "nacionalista iránya nagyon zárt", már-már az "elszigetelődést" súrolja.
"Ez az út pedig a gyakorlatban nem járható, mivel ha akarjuk, ha nem, ma már integrált politikai, gazdasági, kulturális rendszerben élünk Európában" - hangoztatta az olasz miniszterelnök.
A brit Munkáspárt kormányra kerülése esetén teljesen új megállapodást dolgozna ki az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, és ezt népszavazásra bocsátaná - írta szerdai cikkében a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője. Jeremy Corbyn szerint a referendumon a választók arra is voksolhatnának, hogy az Egyesült Királyság maradjon az EU tagja.
- Donald Trump amerikai elnök hétfőn megtiltotta két volt munkatársának, hogy megjelenjenek a képviselőház igazságügyi bizottságának keddi meghallgatásán.
A demokrata többségű képviselőház igazságügyi bizottsága dönt majd arról, hogy megindítják-e a Trump felmentésére irányuló alkotmányos eljárást (impeachment).
Pat Cipollone, a Fehér Ház tanácsadója a képviselőházi bizottság elnökéhez, Jerrold Nadlerhez küldött levelében közölte: az elnök Rick Dearborn volt kabinetvezető-helyettesnek és Rob Porter volt személyzeti titkárnak rendelte el, hogy ne jelenjen meg a meghallgatáson. A levél részleteit az amerikai sajtó nyilvánosságra hozta
A korrupció kiirtásáról beszélt hétfő esti New York-i kampányrendezvényén Elizabeth Warren, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó massachusettsi szenátor, akinek a szavait nagy taps fogadta.
Viorica Dancila miniszterelnök összesen kilenc államtitkárt menesztett, akik a kormánykoalícióból kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) tagjai - derült ki a pénteki a román közlönyből.
- Megerősítette rendkívüli nagyköveti tisztségében Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselőt az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) - írta csütörtöki közleményében a politikus irodája.
Mint közölték, az UNWTO szentpétervári közgyűlésén az Európai Parlamentet Ujhelyi képviselte mint a közlekedési és turisztikai EP-szakbizottság alelnöke, és a találkozón az ENSZ szakosított szervezetének főtitkára megerősítette őt rendkívüli nagyköveti tisztségében, jelezve, továbbra is számít a munkájára a kapcsolattartásban az EU-intézményekkel.