Az európai országoknak nagyobb erőfeszítéseket kellene tenniük az iráni atomprogramról kötött megállapodás megmentéséért - mondta az iszlám köztársaság külügyminisztere vasárnap az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
Nagyjából harmadával csökkent januárban az illegálisan Európába érkező bevándorlók száma a decemberi adatokhoz képest - írta szerdán közzétett jelentésében az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex).
Tovább csökkent a benyújtott menedékkérelmek száma tavaly az Európai Unióban, és immár nagyjából megfelel a menekült- és migrációs válság kezdete előtti, 2014-es szintnek - írta szerdán közzétett éves jelentésében az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO).
Bezárja romániai üzemét a német Rieker cipőgyártó, az intézkedés miatt több mint 660-an kerülnek utcára.
Romániától tavaly 2138 külföldi kért menedékjogot, ami 125 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábban regisztrált, 4800 menedékkérelmet meghaladó statisztikai adathoz képest - derült ki a bevándorlási hivatal (IGI) kedden közzétett éves jelentéséből.
Évente legalább 260 ezer bevándorlóra van szüksége Németországnak a demográfiai változások munkaerőpiaci hatásának ellensúlyozásához egy kedden bemutatott kutatás szerint.
A szövetségi munkaügyi hivatal munkaerőpiaci és foglalkoztatási kutatóintézete (Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung - IAB) és a coburgi egyetem szakértőinek vizsgálatát bemutató kutatási jelentésben kiemelték, hogy "a bevándorlás a megoldás része" a demográfiai változások kezeléséhez.
A munkaképes korú lakosság bevándorlás nélkül várhatóan 16 millióval csökken 2060-ig, a jelenlegi 47 millióról 31 millióra. Ezt a visszaesést még akkor is csak részben lehetne ellensúlyozni, ha a nyugdíjkorhatárt felemelnék 70 évre, a német és az országban élő külföldi nők foglalkoztatottsági rátáját pedig a német férfiak foglalkoztatottságának szintjére emelnék. Ezekkel a "szélsőséges" lépésekkel négymillió fővel lehetne növelni a munkaerőpiac tartalékait, vagyis mindössze a kiesés egynegyedét lehetne pótolni.
Hét romániai politikai tömörülés, köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) lépheti át a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon az ötszázalékos bejutási küszöböt egy kedden közzétett felmérés szerint.
A második világháború vége óta nem volt ilyen törékeny helyzetben a sajtószabadság Európában, ezért mielőbbi határozott politikai intézkedésekre van szükség - figyelmeztetett kedden közzétett jelentésében az Európa Tanács (ET).
Tizenharmadik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton országszerte a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek, Párizson kívül Marseille-ben, Bordeaux-ban, Toulouse-ban, Montpellier-ben és Nizzában is felvonulásokat rendeztek különböző jelszavakkal.
Az amerikai gáz megvételére próbálja rákényszeríteni az uniós országokat a Egyesült Államok az EU gázirányelvének megváltoztatása révén - hangoztatta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.
- Az álhírterjesztés az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) új központjának felavató ünnepségén.
Kiemelte: az internet nagyon alkalmas az információk terjesztésére, és "valamennyien tudjuk, hogy ezek az információk gyakran manipulatívak", féligazságot tartalmaznak vagy "célzott állami propaganda" révén jelennek meg.
- Közös programot készítenek elő a migráció megfékezésére a visegrádi országok - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - Németországgal együttműködve Marokkóban - jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök azon a sajtótájékoztatón, amelyet a V4-ek és Németország miniszterelnökeinek csúcstalálkozója után tartottak Pozsonyban csütörtökön.
A migráció külső okainak felszámolásán alapuló program több évre szól, részletei, valamint az arra előirányzott források mértékét néhány héten belül hozzák nyilvánosságra - mondta a tervről a szlovák kormányfő.
Peter Pellegrini elmondta: a találkozó fő témái az Európai Unió 2021-2027 közötti keretköltségvetése, az idei európai parlamenti választások, az EU jövője, valamint a 30 évvel ezelőtti európai társadalmi változások voltak. Utóbbival kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az évforduló kapcsán közös nyilatkozatot fogadtak el, ebben egyebek mellett megállapítják: az aláírók erős, egységes és versenyképes Európát akarnak.
- London olyan megoldást keres, amely garantálja, hogy az Egyesült Királyság "nem ragad bele" végleg az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülésére kidolgozott készenléti mechanizmusba - közölte Theresa May csütörtöki brüsszeli látogatása előtt a Downing Street.
A brit kormányfő hivatalának csütörtök hajnali tájékoztatása szerint May azt közli majd uniós tárgyalópartnereivel, hogy hajlandó megfontolni különféle módozatokat ennek garantálására, de egyértelműen azt vallja, hogy kötelező jogi erővel bíró megoldást kell találni, és ez módosításokat tesz szükségessé a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó kilépési megállapodásban.
Theresa May hivatala a kormányfő tárgyalási célkitűzéseit ismertető tájékoztatásában elismerte, hogy e változtatásokat nem lesz könnyű elérni.
A londoni alsóház - mindenekelőtt az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetésének kivédését szolgáló tartalékmechanizmus (backstop) miatt - a múlt hónapban példátlan, 230 fős többséggel elutasította az Európai Unióval (EU) novemberben elért 585 oldalas kilépési megállapodást.
A Mol Nyrt. által indított nemzetközi választottbírósági eljárás folyamatban van és döntésre vár, Horvátország ugyanakkor kifogással élt a washingtoni döntőbíróság hatáskörével szemben - közölte a horvát kormány szerdán a Hina horvát hírügynökség megkeresésére.
Nikola Gruevszki volt miniszterelnöknek nem segítettek a macedón állami szervek megszökni az országból - ismertette nyomozásának eredményét a szervezett bűnözésért felelős macedón különleges ügyészség szerdán.
- Bukaresti magánkórházban tevékenykedő, magát sebészorvosnak kiadó olasz állampolgárt állítottak elő szerda reggel a román-magyar határon a román hatóságok. A férfit leszállították a vonatról.
- Ausztria holokausztban viselt felelősségéről beszélt Alexander Van der Bellen osztrák államfő Jeruzsálemben hétfői, Reuven Rivlin izraeli elnökkel folytatott megbeszélésén - jelentette a helyi média.
Tizenkettedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek: a párizsi felvonuláson ezúttal a tüntetéseken megsérült tiltakozókra emlékeztek, valamint a "rendőri erőszak", elsősorban a gumilövedékek használata ellen tiltakoztak.
Tízmillió euró kártérítés megfizetésére kötelezte Oroszországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön a 2006 és 2007 között tömegesen őrizetbe vett és kiutasított georgiai állampolgárok számára.
- Elismerte Venezuela ideiglenes államfőjeként Juan Guaidót, az ellenzéki többségű törvényhozás elnökét csütörtökön az Európai Parlament (EP).