Külföld

Eredmények megjelenítése 1721-től 1740-ig 6824 találatból.

Oroszország részlegesen feloldotta az ukrán kikötők blokádját az Azovi-tengeren

Külföld - 2018-12-04

Oroszország részlegesen feloldotta az Azovi-tenger partján fekvő ukrajnai, bergyanszki és a mariupoli kikötők blokádját - jelentette be kedden Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter a tárca sajtószolgálatának közleménye szerint.Hétfőn már közlekedtek hajók a Kercsi-szoroson át mindkét irányba. Az orosz fél továbbra is megállítja a hajókat, átvizsgálja azokat, mint korábban, de legalább részlegesen helyreállt a közlekedés - idézte a sajtóosztály a minisztert.

Omeljan szavai szerint jelenleg még 17 hajó vár behajózásra az Azovi-tengerre, 1 pedig kihajózásra onnan, és további 9 hajó áll bent a kikötőkben.

Omeljan szerint a helyzet javulásához az ukrán vezetés koordinált intézkedései mellett nagymértékben hozzájárult a kemény és egyértelmű nemzetközi reakció, valamint a külföldi sajtó figyelme. "Előző nap Anatolij Petrenko védelmi miniszterhelyettessel és az ukrán kikötővárosok helyi adminisztrációinak vezetőivel közösen sajtótájékoztatót tartottunk a külföldi média számára, amelyen beszéltünk a nemzetközi jog Oroszország általi megsértéséről, az azovi kikötők blokádjának gazdasági és geopolitikai veszélyeiről, továbbá felhívtuk a nemzetközi közösséget, hogy egyhangúlag lépjen fel a demokrácia, a béke és a szabadság védelmében Ukrajnában" - fejtette ki.

Román média: a szociálliberális koalíció elvesztette többségét a képviselőházban

Külföld - 2018-12-03

A román parlament négy szociáldemokrata (PSD) képviselője bejelentette hétfőn, hogy átigazol a Victor Ponta volt miniszterelnök vezette Pro Romania párthoz, az ellenzéki média számításai szerint a PSD-ALDE szociálliberális koalíció ezzel elvesztette többségét a képviselőházban.

Kercsi incidens - Porosenko az ukrán-orosz barátsági szerződés megszüntetését javasolja

Külföld - 2018-12-03

Petro Porosenko ukrán elnök törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé hétfőn az ukrán-orosz barátsági szerződés megszüntetéséről - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Brexit - Kormánypárti és ellenzéki képviselők kezdeményeznek újabb népszavazást

Külföld - 2018-12-02

Kormánypárti és ellenzéki brit politikusok közösen kezdeményeztek vasárnap újabb népszavazást a brit EU-tagságról.

A kormányzó Konzervatív Párt, valamint a két legnagyobb országos ellenzéki erő, a Munkáspárt és a Liberális Demokraták összesen 17 alsóházi képviselője a The Observer című vasárnapi baloldali brit lapban megjelent közös felhívásban hangsúlyozta, hogy a 2016-ban tartott referendum óta - amelyen a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe - Nagy-Britannia a hét legnagyobb fejlett ipari hatalom csoportjának (G7) leglassabban növekvő gazdaságai közé került, jóllehet korábban az országcsoport éllovasa volt növekedési szempontból.

A képviselők szerint választóik - akár a bennmaradásra, akár a kilépésre voksoltak - nem arra szavaztak, hogy rosszabbul éljenek, sem arra, hogy munkahelyük veszélybe kerüljön, arra pedig végképp nem, hogy Nagy-Britanniának 40 milliárd fontot kelljen fizetnie "válási díjként" az uniós tagságából eredő pénzügyi kötelezettségei gyanánt, úgy, hogy közben nem lehet tudni, milyen formát öltenek majdani kereskedelmi kapcsolatai az Európai Unióval.

Nagyszabású katonai parádéval ünnepelték Bukarestben Erdély és a Román Királyság "nagy egyesülését"

Külföld - 2018-12-01

Az ország utóbbi időben beszerzett és a szövetséges NATO-országok Romániában állomásoztatott haditechnikáját is felvonultató nagyszabású katonai parádéval ünnepelték szombaton Bukarestben a "nagy egyesülés" centenáriumát, Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 100. évfordulóját.

A díszszemlén a román hadsereg, a belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és az állami testőrszolgálat (SPP) mintegy négyezer fegyverese, valamint Albánia, Bulgária, Kanada, Csehország, Horvátország, Észtország, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Portugália, az Egyesült Királyság, Moldova, Szlovákia, az Egyesült Államok, Törökország és Ukrajna hadseregének mintegy 500 katonája vett részt.

Elhunyt George H.W. Bush volt amerikai elnök

Külföld - 2018-12-01

- Elhunyt pénteken késő este George H.W. Bush volt amerikai elnök - jelentette be közleményben a Bush-család szóvivője. Az egykori elnök kilencvennégy éves volt.

Az Európai Unió 500 millió euró pénzügyi támogatás kifizetését hagyta jóvá Ukrajna számára

Külföld - 2018-11-30

Jóváhagyták az Ukrajnának nyújtandó új makroszintű pénzügyi támogatási program legelső, 500 millió eurós kifizetését - jelentette be pénteken az Európai Bizottság.

Brexit - Hatévi mélyponton az EU-bevándorlás Nagy-Britanniában

Külföld - 2018-11-29

Hatévi mélypontra csökkent a júniussal zárult egy évben az Európai Unió társállamaiból érkezők nagy-britanniai bevándorlása, nem kis részben a közép-európai EU-országok állampolgárainak most már tömeges elvándorlása miatt. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint a vizsgált tizenkét hónapban nettó 74 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkező külföldi EU-állampolgárok száma.

Román centenárium - Megtakarítási számlát nyit minden romániai gyermeknek a kormány

Külföld - 2018-11-29

A román kormány minden romániai gyermek számára a magyarországi babakötvényhez hasonló megtakarítási számlát nyit, amely a szülők és az állam befizetéseit gyűjti össze a felnövő gyermek számára.

A 2019-ben induló "Junior Centenar" megtakarítási programról a gyulafehérvári ünnepi kihelyezett ülésén döntött csütörtökön a Dancila-kabinet.

Seehofer: a muszlimok hozzátartoznak Németországhoz

Külföld - 2018-11-28

A Németországban élő iszlám vallású emberek hozzátartoznak az országhoz, ugyanolyan jogaik és kötelességeik vannak, mint bármelyik állampolgárnak - jelentette ki Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter szerdán Berlinben a kormány és a mintegy 4,5 milliós vallási közösség egyeztető fórumán, a Német Iszlám Konferencián (DIK).

Macron: az üzemanyagok adója igazodni fog az áringadozáshoz

Külföld - 2018-11-27

Az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi adó január 1-jétől tervezett emelését a kormány háromhavonta felülvizsgálja, és az üzemanyagárak változásának függvényében módosítja - jelentette be Emmanuel Macron francia államfő kedden.

Brexit - Theresa May nyílt levélben kéri a brit lakosság támogatását

Külföld - 2018-11-25

Nyílt levélben kérte a nemzet támogatását a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről kidolgozott megállapodástervezethez Theresa May.

A brit miniszterelnök hivatala által vasárnap hajnalban - a megállapodástervezet aláírására összehívott soron kívüli EU-csúcstalálkozó előtt néhány órával - közzétett terjedelmes levél leszögezi, hogy az Európai Unióval elért egyezség az Egyesült Királyság nemzeti érdekeit szolgálja, és mindenki számára megfelelő, azoknak is, akik az EU-tagságról tartott népszavazáson a kilépésre voksoltak, és azoknak is, akik a bennmaradásra szavaztak.

Tizenhat európai állam- és kormányfő adott ki közös nyilatkozatot a klímaváltozás elleni küzdelem erősítésére

Külföld - 2018-11-25

- Tizenöt európai állam- és kormányfő támogatta Alexander Van der Bellen osztrák államfő kezdeményezését, amelynek célja a klímaváltozás elleni küzdelem erősítése. A nemzetközi közösséghez intézett felhívás támogatói között van Áder János magyar államfő is.

Brexit - Theresa May: "egyszer és mindenkorra" véget ér az EU-polgárok szabad bevándorlása

Külföld - 2018-11-22

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerét körvonalazó politikai deklaráció sok egyéb célkitűzés mellett "egyszer és mindenkorra véget vet" az EU-állampolgárok megkötések nélküli betelepülésének, ugyanakkor garantálja a már az Egyesült Királyságban élő uniós polgárok jelenlegi jogosultságainak további érvényesülését - mondta csütörtökön a brit miniszterelnök.

Manchesteri robbantás - Parlamenti bizottság: az elhárítás elismerte, hogy nem mérte fel az elkövető veszélyességét

Külföld - 2018-11-22

A brit elhárítás (MI5) elismerte, hogy nem mérte fel időben a tavalyi manchesteri öngyilkos merénylet elkövetőjének veszélyességét - áll a londoni alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának csütörtökön ismertetett vizsgálati jelentésében.

Egy amerikai szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump illegális migrációt fékező rendeletét

Külföld - 2018-11-20

- Egy amerikai szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump elnök rendeletét, amellyel megtiltotta, hogy illegális határátlépők menedékkérelmet adhassanak be.

Macedón igazságügyi miniszter: Szkopje hamarosan elküldi Budapestnek a Gruevszki kiadatására vonatkozó kérelmet

Külföld - 2018-11-20

A macedón kormány kedden vagy szerdán elküldi Budapestnek a Nikola Gruevszki volt kormányfő kiadatására vonatkozó hivatalos kérelmet - közölte kedden újságírókkal Renata Deszkoszka macedón igazságügyi miniszter.

Mint mondta: a kérelem már készen áll, és hamarosan továbbítják a magyar hatóságoknak.

Német lap: elkészült az EU-n kívülről származó képzett munkavállalók németországi bevándorlását szabályozó törvény tervezete

Külföld - 2018-11-20

Elkészült az Európai Unión kívülről származó, szakképzett munkavállalók németországi bevándorlását szabályozó törvény tervezete - írta kedden a Süddeutsche Zeitung című német lap.

Németországban első alkalommal vezetnek be törvényt az úgynevezett harmadik országokból - az EU-n kívülről - származó munkavállalók bevándorlásáról. A főszabály szerint bárki bevándorolhat, ha van munkaszerződése és elismert képzettsége.

Brexit - Brüsszelbe utazik a brit miniszterelnök

Külföld - 2018-11-20

- Brüsszelbe utazik szerdán a brit miniszterelnök. A Downing Street szűkszavú keddi tájékoztatása szerint Theresa May szerda este Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyal a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni kapcsolatok keretrendszeréről.

EP-választás - Manfred Weber: a "nacionalizmus szelleme" a fő ellenfél az EP-választás kampányában

Külföld - 2018-11-19

A "nacionalizmus Európában ismét kísértő szelleme" a fő ellenfél a májusi európai parlamenti (EP-) választás kampányában - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje hétfőn Berlinben.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa csúcsjelölti törekvéseit ismertető tájékoztatóján kiemelte, hogy a második világháború óta most fenyegeti a legnagyobb veszély Európát, külső és belső erők egyaránt az Európai Unió szétzilálására törekednek.

Németországban az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párt politikája mutatja meg, mit is jelent a nacionalizmus - tette hozzá, kiemelve, hogy az AfD "Németország Brexit-pártja", vagyis az a politikai erő, amely szembeszáll az európai integrációval. Az AfD folyton "a nemzetek Európájáról beszél", de szavai mögött a "pőre egoizmus és nacionalizmus" húzódik meg, ezért "az Európa-párti erők központi feladata az elhatárolódás ezektől a jobboldali erőktől szerte Európában" - mondta Manfred Weber.

Hangsúlyozta, hogy az EPP "erős nemzetállamokat" akar, de az a meggyőződése, hogy a nemzetállamok "a globalizált világban csak egy erős, egyesült Európában lehetnek erősek".