A belgiumi Gent bírósága határozatában engedélyezte a burkini viseletét a város nyilvános uszodáiban - közölte a La Libre Belgique című belga napilap honlapja.
Élesen elítélte Angela Merkel német kancellár kedden a Szászország tartományi Chemnitzben előző nap tartott tüntetéseken történt erőszakos cselekményeket, Horst Seehofer belügyminiszter pedig felajánlotta a szövetségi hatóságok segítségét a szászországi rendőrségnek.
A kancellár Berlinben egy más ügyben tartott tájékoztatón hangsúlyozta, hogy Németország jogállam, ahol nem fordulhat elő erőszak az utcákon
Harminc centiméter vastagságot is meghaladó hó esett vasárnapra virradóra az osztrák Alpokban és Olaszország északi részében - jelentették az időjárási szolgálatok.
Szombaton késő este kigyulladt, és szinte teljesen leégett a Nagyvárad főterén álló görög-katolikus püspöki palota - közölték a romániai hírtelevíziók, hírügynökségek.
A tűzoltóságot este 22 órakor riasztották a tűzesethez. Ötven tűzoltó kilenc tűzoltókocsival és két létrás kocsival két és fél órát dolgozott a lángok megfékezésén. A tűzoltók a közeli Sebes Körösből szivattyúzták a vizet az oltáshoz. A tűzvésznek nincs halálos áldozata. Az oltás fél órával éjfél után fejeződött be, addig azonban teljesen leégett az épület mintegy 1300 négyzetméteres tetőzete, ledőlt az egyik torony, és beszakadt az első emeleti mennyezet.
Nem sikerült megoldást találni az olasz parti őrség Diciotti nevű járőrhajójának fedélzetén tartózkodó menedékkérők ügyére az egyes uniós tagállamok pénteki brüsszeli migrációs találkozóján - közölték diplomáciai források.
Névtelenséget kérő illetékesek arról számoltak be, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem tizenkettő, hanem csak tíz ország képviselői voltak jelen az ülésen.
- Tovább csökkent Németországban az állami támogatásban részesített menedékkérők száma - jelentette csütörtökön a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
- A német külügyminiszter szerint országának az Európai Unióval együtt ellensúlyt kell képeznie az Egyesült Államokkal szemben a többoldalú, méltányos megállapodásokon alapuló multilaterális rend védelmében.
Nyolc rendbeli csalásban bűnösnek találta az esküdtszék Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzserét, Paul Manafortot. A múlt csütörtök óta tanácskozó esküdtszék kedden közölte döntését, miszerint 18 vádpontból nyolcban döntést hozott, de tízben nem sikerült megegyezésre jutnia. A volt kampánymenedzsert öt rendbeli adócsalásban, két rendbeli banki csalásban, továbbá külföldön tartott bankszámlák eltitkolásában mondták ki bűnösnek.
Kormányközi katonai együttműködési megállapodást írt alá Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közép-afrikai köztársasági és a Burkina Fasó-i hivatali partnerével kedden a Moszkva melletti Kubinkában rendezett Armija-2018 haditechnikai fórum alkalmából.
Rossz gyakorlatnak nevezte az olaszországi autósztrádák privatizációs rendszerét és állami alternatívát szorgalmazott Giuseppe Conte olasz miniszterelnök az egy hete történt genovai hídomlás kapcsán a Corriere della Sera olasz napilapban kedden. Conte szerint a sztrádatársaságnak négyszeres kártérítést kellene fizetnie.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa azonnali intézkedések meghozatalára szólította fel Oroszországot és Ukrajnát a bebörtönzöttek és fogva tartottak helyzetének javítása érdekében.
Dunja Mijatovic Szergej Lavrov orosz, és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszternek küldött levelében aggodalmát fejezte ki az orosz és ukrán börtönökben fogva tartottak körülményei miatt.
- Kilencvennégy éves korában, szélütés nyomán elhunyt Tel-Avivban Uri Avnirei újságíró és békeharcos, volt parlamenti képviselő, az első izraeli, aki személyesen találkozott Jasszer Arafattal, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetőjével - jelentette a helyi média hétfőn.
- Az izraeli hatóságok vasárnap reggel részben lezárták a Gázai övezet személyforgalmi átkelőhelyét Ereznél, válaszul a tűzszüneti tárgyalások elakadására és az erőszak folytatódására a határ mentén - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.
Clevelandben és Chicagóban szentmisével, fesztivállal, műsoros rendezvényekkel ünneplik a magyarok Szent István napját, a magyar államalapítást.
"Utoljára ilyen nagy összejövetel hatvan évvel ezelőtt volt, több mint kétezren jöttek el, hogy együtt ünnepeljünk" - mondta szombaton az ohiói Clevelandben rendezett ünnepségről telefonon az MTI-nek Mezei András atya, az ottani Szent Imre-templom plébánosa.
Az Egyesült Államok még erőteljesebb büntető intézkedéseket szabhat ki Törökországra, ha nem bocsátja szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort - jelentette ki a csütörtöki kabinetülés után újságíróknak Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) az ombudsman (romániai nevén: a nép ügyvédje) révén próbálja megakadályozni a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraindítását - jelentette be egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Cristian Chirtes szenátor, a párt Maros megyei szervezetének elnöke.
- Összegyűlt az elegendő számú aláírás Romániában a "Bűnözők nélküli közéletet" elnevezésű kampányban ahhoz, hogy polgári kezdeményezésként terjesszék a parlament elé a büntetett előéletűek megválaszthatóságát korlátozó alkotmánymódosító tervezetet - jelentette be szerdán Dan Barna, a kampányt elindító ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
Házasság útján juttatott az EU-ba keleti bevándorlókat egy romániai bűnbanda - közölte szerdán a román rendőrség. Három személy előzetes letartóztatását rendelte el a bukaresti törvényszék, miután a rendőrség szervezett bűnözés elleni egysége hétfőn 15 házkutatást tartott bukaresti és dél-romániai címeken egy olyan bűnbanda után kutatva, amely pénz ellenében szegény sorban élő tanulatlan romániai nőket házasított össze keleti bevándorlókkal. A fiktív házasságok révén a bevándorlók jogot szereztek az EU-n belüli tartózkodáshoz.
- Az amerikai Pennsylvania államban az elmúlt 70 évben több mint 300 katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket, áldozataik száma meghaladja az ezret - állapítja meg jelentésében Josh Shapiro pennsylvaniai főállamügyész, aki egy keddi sajtóértekezletén hozta nyilvánosságra a dokumentumot.
Svédország beavatkozik az Európai Bizottság oldalán a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó jogszabály miatt Magyarország ellen indított perben az Európai Bíróságon - jelentette be a stockholmi kormány.
A svéd kormány honlapján megjelent közlemény szerint a kabinet úgy határozott, hogy a felperesnek számító brüsszeli testületet támogatva be fog avatkozni a civil törvény miatti jogi eljárásba.
"A kormány szorosan figyelemmel követi a magyarországi fejleményeket, aggodalommal töltik el azok a magyar és nemzetközi jelentések, amelyek szerint az országban gyorsan romlik a civil szervezetek helyzete" - közölte Ann Linde svéd EU-ügyi miniszter, kiemelve, hogy az ellenőrző szerepet betöltő civil társadalom nélkülözhetetlen előfeltétele a demokratikus fejlődésnek és a jogállamiságnak.
Hozzátette: "a svéd kormány sürgősnek tartja, hogy támogatásáról biztosítsa az Európai Bizottság álláspontját, valamint kiálljon a civil társadalom függetlensége és a jogállamiság mellett".