Az elmúlt évek alatt a fotóművészet legjelesebb hazai és külföldi képviselői jutottak már bemutatkozási lehetőséghez a Mű-Terem Galériában. Folytatva a korábbi évek hagyományait „Csoport-kép” címmel Debrecenben élő hivatásos fotóművészek munkáiból nyílt kiállítás augusztus 3-án.
A kiállítás célja a szűkös publikációs lehetőségek miatt a városunkban élő és alkotó fotóművészek, illetve a mai munkák, technikák, törekvések minél szélesebb körű megismertetése. A tárlaton tíz alkotó mutatkozik be főként újonnan készült, Debrecenben eddig nem látott munkákkal. A tematikai sokszínűség mellett a technikai változatosság jellemzi a kiállítás anyagát.
Andics Árpád a 400 éves Bocskai szabadságharc emlékére készített sorozatának néhány darabját állítja ki. A kép-párokon jelen és múlt kapcsolatát mutatja be, Debrecenben eddig még nem látott, főleg montázstechnikával készült alkotásokon.
Dr. Seres Géza „Alternatív Debrecen” sorozatának a kiállításon bemutatott darabjain sörös dobozból kialakított lyukkamerájával egy kisgyermek nézőpontjából látott világot tár a közönség elé. Képei kallitípiák, arany kloridos színezéssel készített munkák.
H. Csongrádi Márta hagyományos technikájú színes tájképein, a természet apróbb részleteire, ritmusára fókuszál.
Horváth István nagyméretű, színezett, farostlemezre készült bikromátos emulzióval készült alkotásai a fotóművészet őskorát idézik.
Katona Bálint az általa kikísérletezett és Párizsban díjat nyert technika a plasztográfia mestere, emellett vegyileg átalakított, roncsolt technikájú, elsősorban a Nőt, a női sorsokat, az elveszett édent kereső képekkel jelentkezik.
Máthé András eddigi stílusától eltérő, szokatlanabb alkotásokkal készül. Debreceni témájú, a város apró részleteit sajátos szemszögből megközelítő, elsősorban digitális, színes és fekete-fehér képekkel.
Oláh Tibor képeivel nem a kitalált, hanem a megtalált igazság mellett szól hagyományos és digitális technikájú képeivel.
Oravecz Attila kamera obscura–val készült akt képei fényfelrakásos technikával készült színes fényjátékok.
Szabó Antónia munkái a képző-és a fotóművészet határát súroló alkotások, az alapfotót kézzel, tussal „átrajzolt” képek.
Vencsellei István fekete-fehér montázstechnikával készült „A Hortobágyi gulág” sorozata az ’56-os évfordulónak állít emléket.