Hajdú-bihari projektek – uniós támogatással 7.

Kultúra - 2006-07-13

Az európai uniós társfinanszírozású fejlesztések Hajdú-Biharban is éreztetik a hatásukat. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaira a megyéből több mint kétezren pályáztak, közülük 1 047-en kaptak támogatást, összesen csaknem 48 milliárd forintot. Sorozatunkban ezek közül mutatunk be néhány példaértékű projektet.

Kapu a jövőbe, kapu a múltba - Polgár

 

Nem minden alap nélkül való volt annak emlegetése, hogy ez az út a jövőbe vezeti Hajdú-Bihart, amikor az M3-as autópálya elérte a megye északkeleti csücskét, Polgár városát. Ugyanez az út azonban visszavezethet minket a múltunkba is, ugyanis az itteni csomópontja által bezárt hat hektáros területen valósul meg az M3-as Ökoturisztikai és Tájtörténeti Park.

 

Itt láthatják majd az érdeklődők – várhatóan 2006 májusától – a Ratzky Pál professzor által az autópálya nyomvonalán végzett régészeti feltáró munka során előkerült leleteket, olyan környezetben, amely építményeivel, épületeivel a honfoglalásig, sőt még korábbi időkig visszanyúlóan idézi az Alföld e szegletének történelmét. Magának a parknak az ötlete is a professzortól származott, aki partnerre talált a Nemzeti Autópálya Rt.-ben, sőt a cég még a terveket is elkészítette.

 

– A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat ily módon ezt a kezdeményezést végül is „örökbe fogadta” – emlékezett vissza a kezdetekre Juhászné Lévai Katalin, a megyei önkormányzat elnöke. 2003 decemberében a „régiókarácsonyon” kaptak hozzá egymilliárd forintot. Ez az összeg végül is a Nemzeti Autópálya Rt.nyereségéből került ki, s az építési munkákat is az autópályát építő konzorcium szakemberei végezték. 2004 szeptemberére elkészült egy kurgán – belsejében régészeti és néprajzi emlékek bemutatására alkalmas kiállítótérrel –, néhány, a paraszti élet hagyományainak felelevenítésére alkalmas épület és építmény – így például működő kemence és használható kukoricagóré –, valamint egy mesterséges tó. Ezek köré épült egy kaputornyos, a hajdani megerősített gyepűt idéző sánc is.

 

– A második ütem megvalósítására már pályázatot adott be a megyei önkormányzat – a turisztikai vonzerő fejlesztése címén – a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében – folytatta az események menetének ismertetését az elnök asszony. – A sikeres pályázat csaknem 1 milliárdjához 10 százaléknyi önrészt kellett hozzátennie az önkormányzatnak. E támogatás felhasználásával épült két – télen is használható – fogadóépület, amelyek kézműves rendezvényeknek, kiállításoknak is helyet adhatnak. Az egyik épület egy 150 személy befogadására alkalmas konferenciatermet is magában foglal. Elkészült 8, kör alakú kisebb kiállító helyiség – afféle „jurta” –, amelyekben a tervek szerint az Észak-alföldi Régió jellegzetességeit kívánják megjeleníteni panorámafotók, hang- és fényhatások, mozgóképek segítségével. A magyarság jellemző lakóépület-formáit mutatja be 6 ház. A tó mellett pedig elkészült a 200 személyes nézőterű víziszínpad.

 

A harmadik ütem – egy a tájba és a már meglévő épített környezetbe illeszkedő étterem – magánberuházásban valósul meg. – Receptpályázatot is hirdettünk a vendéglátóhely ételkínálatának szélesítésére, hogy az minél jobban tükrözze a megye gasztronómiai értékeit, különlegességeit – mesélte Juhászné Lévai Katalin.

 

A gépkocsival könnyen megközelíthető M3-as Ökoturisztikai és Tájtörténeti Park nem csupán a megye északi „kapuja” lesz, de kaput nyit a Hortobágyra is. A park területéről a 35-ös főúton átívelő, 42 méteres fesztávolságú, különleges fahídon át – immár természetesen gyalogszerrel vagy kerékpárral – lehet majd eljutni a puszta szélére, amely ökotúrák kiindulópontja. Az M3-as Ökoturisztikai és Tájtörténeti Park kialakítása összesen mintegy 2,5 milliárd forintba kerül. Ez azonban csak az alap, hiszen a létesítményt működtetni is kell, tartalommal is meg kell tölteni. A folyamatos programokon kívül itt szeretnék megteremteni a Kárpát-medencei népek találkozóhelyét azzal a céllal, hogy bemutathassák hagyományaikat.

 

Kapcsolódó anyagok:

Ügyintézés otthonról, interneten - Hajdúszoboszló

A molekulaépítéstől a gyógyszergyártásig - Debrecen

A zsineges mellett a hálós is sikeres - Berettyóújfalu

Az egészségesebb élet jegyében – Debrecen

Sok kicsi sokra megy: a távfűtésben is - Debrecen

Ránézésre parasztház, valójában tároló - Hajdúszoboszló