Jelentős szakmai díjjal tüntették ki a Kossuth Kiadó vezetőjét Pekingben

Kultúra - 2019-08-22

Kocsis András Sándort, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatóját díjazták Pekingben 14 másik külföldi szerző, fordító és könyvkiadó között a kínai könyvszakma legrangosabbnak számító, külföldieknek szánt elismerésével - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Az immár 13. alkalommal megrendezett díjátadón 12 szakembert jutalmaztak a Kínai Könyvszakma Különdíjával, hárman vehették át az Ifjú Tudósok Díját. Kocsis András Sándor mellett elismerést kapott például Jurij Tavrovszkij orosz szerző, Daniel A. Bell kanadai, valamint Leopold Moravcik szlovák író.

A 2005-ben alapított díjban azokat a külföldi szerzőket, fordítókat és könyvkiadókat jutalmazzák, akik különösen sokat tettek azért, hogy a külföldi közönség jobban megismerje Kínát és a kínai kultúrát. Az idei díjazottakkal együtt eddig összesen 123 ország 53 képviselőjét részesítették az elismerésben.

A díjakat idén Huang Kun-ming, a kínai központi tájékoztatási osztály vezetője adta át. Huang beszédében kiemelte: a díjazottak mind hosszú ideje figyelemmel kísérik Kína fejlődését, elmélyültek a kínai kultúra tanulmányozásában. Hozzátette: munkájukkal nagy mértékben hozzájárultak Kína nemzetközi ismertségéhez és megértéséhez, valamint a kulturális cserekapcsolatok előmozdításához.

Tavaly Kalmár Éva műfordító - a többi közt a Nobel-díjas Mo Jen Szeszföld című regényének fordítója - is a díjazottak között szerepelt, 2015-ben pedig Zombory Klára sinológus-műfordítót jutalmazták az Ifjú Tudósok Díjával, egyebek mellett Mo Jen Békák, valamint Szu Tung Rizs című műveinek magyarra fordításáért. Ezek a kötetek mind a Kossuth Kiadói Csoport gondozásában jelentek meg Magyarországon. Kocsis András Sándor a számos kínai mű kiadása mellett azért vehette át idén a különdíjat, mert 2018-ban bejelentette, hogy a Foreign Language Teaching and Research Press kínai egyetemi kiadóval együttműködésben a Kossuth Kiadó kínai-magyar könyvszakmai irodát nyit Budapesten. Az iroda célja, hogy a kínai közönséget megismertesse a magyar művekkel, Magyarországon pedig a kínai kultúrát népszerűsítse.