Keserü-albumot jelentetett meg a Modem

Kultúra - 2009-03-21
Nemrég ért végett Ilona Keserü Ilona összegző  kiállítása Debrecenben. A Képerdő című tárlathoz számos kísérőprogram kapcsolódott: többek között a művész tiszteletére rendezett Vidovszky-koncert, rendhagyó színházi előadás Keserü művészetéről és változatos múzeumpedagógiai foglalkozások.

Hosszas előkészületek után megjelent a gazdag életút legutóbbi negyedszázadát bemutató reprezentatív album is, amiben természetesen már a debreceni kiállítás anyaga is szerepel. A kötetben olvasható Perneczky Géza dialógus-formában megírt bevezető szövege, s helyet kapott benne az Aknai Katalin által összeállított teljes körű bibliográfia is.

 

A több mint háromszáz oldalas könyvet március 23-án, hétfőn 15 órától az MTA Kistermében (Budapest, Roosevelt tér 9. II. emelet) mutatja be a Modem és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Az albumot Radnóti Sándor esztéta méltatja.