Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után keddre virradó hajnalban elhunyt Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga.
Halálával pótolhatatlan veszteség érte a színészvilágot és a magyar kultúrát - olvasható Tarlós István, Budapest főpolgármestere közleményében, amely szerint a kiemelkedő színészi teljesítményéért és példamutató erkölcsi helytállásáért 2012-ben Budapest díszpolgára címmel kitüntetett művészt a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.
Bara Margit 1928-ban született Kolozsváron, kétnyelvű család gyermekeként, apja bőrgyári munkás, édesanyja gyergyóremetei tősgyökeres székely volt. Középiskolás korában statisztának jelentkezett a Kolozsvári Magyar Színházba, ahol 1945-től tíz éven át játszott, miközben egy évet elvégzett a Színművészeti Akadémián.
Kolozsvárott ismerte meg első férjét, Halász Gézát is, aki államközi szerződéssel játszott ott. Vele települt át Magyarországra 1955-ben. Az ismeretlen színésznőt már érkezése napján próbafelvételre hívták, Ranódy László neki adta a Szakadék női főszerepét, a filmben kitűnően érvényesült dekoratív szépsége. Az ezt követő bő egy évtized alatt huszonhat filmben játszott, többnyire főszerepet. Az országos népszerűséget második filmje, a Bakaruhában hozta meg számára, amelyben Darvas Iván partnereként játszhatott. Tragikus női sorsokat jelenített meg további számos nagysikerű filmben is (Ház a sziklák alatt, Szegény gazdagok, Hideg napok).
1955-től a Petőfi Színház társulatában lépett fel. Kiváló szerepeket kapott, miközben házassága Halász Géza öngyilkosságával tragikus véget ért. 1957-ben átkerült a Nemzeti Színházba, ahol rövidesen eljátszhatta talán legnagyobb színpadi sikerét, Lisát az Élő holttest című Tolsztoj-Piscator darabban.
A csúcson volt, amikor 1964-ben nevét belekeverték a zavaros Onódy-ügybe: az egész városban elterjedt a vadászházakban lezajlott vad orgiákról szóló pletyka, s a botrányban "rá osztották" a női főszerepet. Az utcán utána kiabáltak, obszcén telefonokat, gyalázkodó névtelen leveleket kapott. Hiába próbált védekezni a rágalmak ellen, a Nemzeti Színházból az utcára tették, a kollégák, barátok elfordultak tőle, pályafutása harminchat évesen derékba tört. 1966-ban ugyan szerződtette a József Attila Színház, de alkatához nem illő szerepeket osztottak rá, a kritikája is lesújtó volt. Utolsó hazai filmszerepét 1969-ben játszotta az Imposztorokban.
Ebben a légkörben megváltással ért fel számára, amikor második férjével, az olimpiai bajnok vízilabdázó, ekkor már edzőként dolgozó Gyarmati Dezsővel és kislányukkal, Eszterrel 1970-ben Kolumbiába utazhatott, ahol Gyarmati a válogatottat irányította.
Hazatérésük után Bara Margit a Német Demokratikus Köztársaságban kapott még egy filmszerepet (a filmet itthon be sem mutatták), a színpadtól 1978-ban vonult végleg vissza. Bár később több szerepajánlattal is megkeresték, egyiket sem érezte visszautasíthatatlannak, inkább a családjának élt. Unokája, Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó.
Művészetét 1967-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2002-ben megkapta a Kossuth-díjat is, amelyet kimagaslóan tehetséges színészi és filmművészi tevékenységéért, felejthetetlen, mélyen átélt és érzékenységtől sugárzó szerepformálásaiért, művészi életútjáért ítéltek oda neki. 2011-ben, a 42. Magyar Filmszemlén életműdíjjal tüntették ki a 2005 óta nagybeteg művésznőt.