Olajháború: messze a megoldás

Nem hogy a vita megoldása, de még a tárgyalások megkezdésének lehetősége sem körvonalazódik Moszkvában. Az olajszállítás pedig továbbra is szünetel. Az orosz-belarusz gazdasági-kereskedelmi háborúban napról napra újabb frontokat nyitnak a résztvevők - derül ki a Magyar Rádió tudósításából.

A belarusz kormányküldöttség addig marad Moszkvában, amíg nem sikerül megállapodni az olajszállítások felújításáról és a két ország közötti konfliktus megoldásáról – közölte a moszkvai belarusz nagykövetség, de hivatalos tárgyalások egyelőre nem folynak, mert az orosz fél erre csak akkor hajlandó, ha Minszk előbb eltörli a Barátság olajvezetéken átfolyó olajra jogtalanul kivetett vámot vagy adót.

 

Közben a Vedomosztyi gazdasági napilap információja szerint Moszkva importvámot akar kivetni az Oroszországból szállított legfontosabb belarusz exportcikkekre. Az intézkedés-csomag évi 6 milliárd dolláros veszteséget jelentene a belarusz gazdaság számára. Egy ilyen lépéssel Moszkva gyakorlatilag fölmondaná a Belarusszal létrehozott vámuniót. Saronov gazdasági miniszter-helyettes egy interjúban szintén megerősítette, hogy Oroszország már megvonta Belarusztól azokat a kedvezményeket, amelyeket a gyors integráció, sőt egyesülés reményében adott. A két ország ugyanis formálisan államszövetséget képez és már évekkel ezelőtt kinyilvánította egyesülési szándékát.

 

 Az Európai Bizottság eközben délután hozza nyilvánosságra új energiapolitikai koncepcióját. A dokumentum egy része eljutott a közrádió brüsszeli tudósítójához, s ebből kiderül, az uniónak csökkentenie kell a tagállamok függőségét az orosz gáztól és olajtól, egyidejűleg növelnie kell a beszerzést Algériából és Közép-Ázsiából. Addig pedig egységes politikai fellépéssel kell rászorítania Moszkvát arra, hogy teljesítse szerződéses kötelezettségeit.

(Forrás: Magyar Rádió, VG Online)