Sztrájkkal Sarkozy ellen

Három olajfinomítóban véget ért ugyan a sztrájk, a többi kilencben azonban folytatódik a nyugdíjreform elleni demonstráció. A francia benzinkutak harmadából kifogyott az üzemanyag. A fővárosi köztisztaságiak is sztrájkolnak, így immár Párizs utcáit is ellepheti a szemét.

A francia szakszervezetek a jelek szerint már nem a nyugdíjügy miatt folytatják a megmozdulásokat, hanem saját presztízsharcuk érdekében, és ezzel hazardíroznak. Nicolas Sarkozy elnök már korábban egyértelművé tette, hogy a megmozdulások hatására nem hátrál meg, és végigviszi a nyugdíjreformot. Ezzel megmutathatja, hogy elődeivel ellentétben nem hagyja, hogy az utcai politizálás felülbírálja a parlamenti döntéshozatalt. A szakszervezetek pedig kénytelenek lesznek beismerni vereségüket, ez még inkább megtépázza ma sem éppen makulátlan tekintélyüket.

1995 óta a szakszervezetek országos szinten alig értek el kézzelfogható eredményt – mondta a New York Timesnak Stéphane Sirot történész. Valójában húsz éve válságban van a szakszervezeti mozgalom. A mostani esetben is az történt, mint általában: a radikálisabb CGT óriásszak-szervezet, amely egykor a kommunistákkal szimpatizált, és olyan kulcspontokon a legszervezettebb, mint a szállítás, a finomítók vagy a benzinkutak, a többi szövetséget a sztrájk folytatására ösztökélte, azok vezetői pedig, tartva a presztízsveszteségtől, belementek a játékba. A CFDT, a második legnagyobb szakszervezeti tömörülés is a munkabeszüntetés folytatása mellett döntött, holott a Libérationnak név nélkül nyilatkozó vezetőik tudták, hogy nem érhetnek el eredményt. A hosszabb sztrájkok pedig általában frusztrációhoz, sőt erőszakhoz is vezetnek, ez viszont a közvélemény szimpátiájának elveszítésével fenyeget. Talán a mai parlamenti döntés az utolsó pillanat, amikor a szakszervezeti vezetők arcvesztés nélkül kihátrálhatnak az egyre radikalizálódó és már a közellátást fenyegető munkabeszüntetési akcióból.

Michele Alliot-Marie igazságügyi miniszter egy interjúban úgy fogalmazott: a szakszervezeti vezetők is pontosan tudják, hogy nincs más út a nyugdíjak biztosítására, mint a mostani kormánycsomag, de saját vezető szerepük megtartása érdekében a radikális megoldást választják.

Az egyre csökkenő szakszervezeti taglétszámért sok iparágban több szervezet is harcot folytat. A vasútnál például a CGT mellett felnőtt egy főként a fiatalokat megszervező szakszervezeti erő, a SUD-Rail. A CGT pedig maga sem egységes, a központ alig gyakorol ellenőrzést például a marseille-i szárny felett. Az érdekképviseletek mindössze a munkavállalók tíz százalékát tömörítik, így mozgalmuk soha nem a szervezettségre, hanem a radikális és látványos akciókra épült. Ellentétben az északi államok szakszervezeteivel, ahol a tárgyalási kultúra és a megegyezés előnyt élvez, ahol a vállalati döntésekben a szakszervezetek legtöbbször egyetértőleg részt vesznek. Délen a konfliktusok a jellemzők – mondja a szakszervezet-történész. Bár kevés a tag, a munkavállalók vagy jelen esetben a nyugdíjasok is a szakszervezetektől várják el az eredményeket. És a kormányok meghátrálására a francia közelmúlt történetében bőven akad példa. Legutóbb 2006-ban történt ilyen, amikor a kormány a fiatal munkavállalók könnyebb felvétele érdekében lehetővé tette, hogy a cégek a 26 év alattiakat csak két évre vegyék fel és végkielégítés nélkül elbocsáthassák. Az egyetemista tiltakozóhullám, amelyet az ellenzék és a szakszervezetek is támogattak, végül meghátrálásra késztette Jacques Chirac elnököt. Az idei sztrájkban azonban egyetemisták nem vesznek részt nagy számban, legtöbbjük őszi szüneten van.

A legtöbb elemző szerint a mostani tiltakozóhullám egyébként nem a nyugdíjrendszer megváltoztatása ellen szól. Sokkal inkább Sarkozy elnök arrogáns vezetési stílusa ellen. Ezt jelzi, hogy a megmozdulásokat olyan nyugdíjasok is támogatják, akik a jelek szerint nem értik, hogy a rendszer megváltoztatása éppen az ő nyugdíjuk biztosításáért történik. A lényeg immár nem más, mint Sarkozy elnök 2012-es újraválasztása. Ha veszít, akkor a szakszervezetiek nagy győzelmet ünnepelhetnek. Ha azonban nyer, akkor a megcsontosodott szakszervezeti rendszer darabjaira hullhat – írja New York Times. VG

A sztrájk következményei

-Napi 200–400 millió eurós kár

-A marseille-i kikötő harminc napja tartó blokádja egymilliárd eurós kárt okozott

-Az Air France napi 5 millió eurós kieséssel számol a késések, lemondások és a nehézkes üzemanyag-ellátás miatt

-A vasútnál általános sztrájk esetében napi 20 millió euróra becsülik a kárt

-A Protourisme szakmai szervezet szerint a szobafoglalások 3 százalékkal csökkentek