Nem nálunk történt

Eredmények megjelenítése 2801-től 2820-ig 2996 találatból.

A török alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját

A török alkotmánybíróság kedden érvénytelenítette az elnökválasztás első, még pénteken tartott, s különben eredménytelenül zárult első fordulóját. A parlamenti voksoláson egyetlen államfőjelölt, Abdullah Gül külügyminiszter indult, de első fordulóban nem kapta meg a kétharmados parlamenti támogatást.

Le Pen "tömeges távolmaradásra" kérte választóit

Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke kedden "tömeges távolmaradásra" kérte választóit a francia elnökválasztás második fordulójában, amelynek során Nicolas Sarkozy konzervatív és Ségolene Royal szocialista jelölt mérkőzhet meg az államfői posztért.

Egyiptomban őrizetbe vették a Muzulmán Testvériség 14 tagját

Az egyiptomi Muzulmán Testvériség tizennégy tagját, közöttük két parlamenti képviselőt vettek őrizetbe vasárnap este - közölte a biztonsági erők egyik illetékese. A betiltott szervezet tizennégy tagja egyiküknek a Kairótól északra fekvő Menufíja kormányzóságban lévő lakásán tartózkodott, amikor őrizetbe vették őket betiltott szervezetet propagáló iratok birtoklásának vádjával.

Olmert nem mond le a libanoni háborúról szóló jelentés ellenére sem

Ehud Olmert izraeli kormányfő nem szándékozik lemondani annak ellenére, hogy a libanoni háborúról rövidesen napvilágra kerülő jelentés bírálja az abban játszott szerepét - jelentették izraeli televíziók.

Szabadon engedték egyik francia túszukat az afganisztáni tálibok

Szabadon engedték egyik francia túszukat az afganisztáni tálibok - közölte szombaton a fanatikus szunnita muzulmán mozgalom szóvivője. Közlése szerint "humanitárius megfontolásból" engedték el a két francia túsz egyikét, egy fiatal nőt. Francia részről még nem erősítették meg ezt a bejelentést.

A kongresszus határidőt szabott az iraki csapatkivonás megkezdésére

A képviselőház után a demokrata többségű szenátus is határidőt szabott az iraki csapatkivonás megkezdésére. A szenátus is belefoglalta az iraki és afganisztáni hadműveletekhez pótlólagos forrást biztosító törvény tervezetébe, hogy október 1-jéig meg kell kezdeni az amerikai csapatok kivonását Irakból.

Rice: Nevetséges, hogy tíz rakéta fenyegetné Oroszországot

Nevetségesnek minősítette az amerikai külügyminiszter csütörtökön azt a feltevést, hogy tíz, Lengyelországba telepített elfogó rakéta stratégiai fenyegetést jelentene Oroszország számára. Condoleezza Rice Oslóban mondta ezt, a NATO nem hivatalos külügyminiszteri értekezlete előtt, amelyhez csatlakozik Oroszország is.

A japán kormányfő szerint a szigetország alkotmánya idejétmúlt

Abe Sindzo japán kormányfő szerint a szigetország második világháború utáni pacifista alkotmánya idejétmúlt és sürgős reformra szorul. A kormányfő szerdán Tokióban az 1947-es, a megszálló amerikaiak által megfogalmazott békealkotmány 60. évfordulóján tartott ünnepségen beszélt az ország alaptörvényével kapcsolatos új kihívásokról, amelyek között az oktatási, a munkaügyi, a gazdasági kérdések épp úgy megtalálhatók, mint a biztonsági feladatok.

Ismét közvetlen tárgyalást ajánlott Bush amerikai elnöknek az iráni államfő

Tavalyi hasonló kezdeményezése után ismét személyes találkozót ajánlott hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő George Bush amerikai elnöknek.

Egy felmérés szerint Sarkozy 54, Royal 46%-ot érne el a második fordulóban

Nicolas Sarkozy konzervatív jelöltet 54 százalékkal választanák a franciák államfőnek, ha ma lenne az elnökválasztás második fordulója, Ségolene Royal szocialista jelölt a szavaztok 46 százalékát kapná meg - derül ki az IPSOS közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet a France 2 francia közszolgálati televízióban ismertettek vasárnap este az elnökválasztás első fordulója becsült eredményeit követően.

Magas részvételi arány várható a francia elnökválasztás első fordulójában

Vasárnap reggel 8 órakor megkezdődött a francia elnökválasztás első fordulója, amelyen valamivel több, mint 44,5 millió szavazásra jogosult állampolgár választhatja ki a 12 jelölt közül azt a kettőt, akik május 6-án megmérkőzhetnek a 12 év után búcsúzó Jacques Chirac jelenlegi államfő helyéért.

Megölte túszát, majd öngyilkos lett egy férfi a NASA houstoni központjában

Megölte túszát, majd öngyilkos lett egy fegyveres férfi pénteken a houstoni Johnson Űrközpontban, újfent megdöbbentve az Egyesült Államok lakosságát a virginiai műszaki egyetemen történt hét eleji vérengzés után.

Alkoholinvázió Iránban

Négymillió liter alkoholt foglalt le 2006-ben az iráni rendőrség, és ez becslése szerint alig 25-30 százaléka az országban törvényellenesen forgalmazott mennyiségnek. Iránban szigorú alkoholtilalom van érvényben, így még Eszmail Ahmadi-Mokhadam rendőrfőnök is "igen sokkolónak" nevezte az illegális kereskedelem kiterjedtségét.

Felfüggesztette a román államfőt a bukaresti parlament

Felfüggesztette csütörtökön tisztségéből Traian Basescu államfőt a román parlament. A döntés kényelmes többséggel született meg, hiszen a román parlament képviselői és szenátorai 235 vokssal is felfüggeszthették volna Basescut.

A román parlament az államfő felfüggesztéséről szavaz

Csütörtökön szavaz a román parlament Traian Basescu elnök posztjáról történő felfüggesztéséről. Az államfőt a menesztés veszélye fenyegeti, és szerdán az ellenzék azzal vádolta meg, hogy megzsarolta az alkotmánybíróságot a számára kedvező állásfoglalás kicsikarása érdekében.

Nem enyhül az ítéletidő az Egyesült Államok keleti partvidékén

Nem enyhül a heves havazás és a viharos esőzés az Egyesült Államok keleti partvidékén, az ítéletidőnek már tizenhét halálos áldozata van. Eliot Spitzer, New York állam kormányzója hétfőn ellátogatott azokra a New York várostól északra fekvő területekre, ahol a viharok a legsúlyosabb pusztítást végezték.

Egy nappal eltolták Simonyi visszatérését

Egy nappal elhalasztották Charles Simonyi amerikai-magyar űrturista és két profi űrhajós, az orosz Mihail Tyurin és az amerikai Michael Lopez-Alegria visszatérését, mert áradások miatt módosítani kellett Szojuz-kapszulájuk kazahsztáni leszállásának helyszínét - jelentették orosz tömegtájékoztató eszközök kedden.

Háborús bűnök miatt vádat emeltek egy horvát parlamenti képviselő ellen

Háborús bűnök miatt vádat emelt egy befolyásos horvát ellenzéki parlamenti képviselő, Branimir Glavas ellen hétfőn az eszéki (Osijek) megyei ügyészség. A vádirat szerint a 61 éves politikus hat másik vádlott-társával együtt szerb polgári személyek ellen követette el a szóban forgó bűncselekményeket az 1991 és 1995 közötti délszláv háború idején.

Elfogta a rendőrség a marokkói robbantásokért felelős csoport vezetőjét

Elfogta a marokkói rendőrség a keddi, illetve a múlt havi casablancai robbantásos merényleteket végrehajtó csoport vezetőjét. A szombat esti tájékoztatás szerint az illetőt - akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra - csütörtök este fogták el Casablanca egyik lakónegyedében.

A horvát olívaolaj a legjobbak között

Az Isztriai félszigetet, ezzel Horvátországot a világ legjobb extraszűz olíva olajat előállító országai közé sorolta a L′Extravergine nevű olasz szervezet, amely az olíva olaj fajtái és a származási ország szerint útikalauzt is megjelentet.