- Emelkedett a Florence trópusi vihar halálos áldozatainak száma; Donald Trump amerikai elnök szerdán Észak-Karolinába, a katasztrófa sújtotta vidékekre látogat.
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal több olyan dokumentum titkosítását oldotta fel, amelyek a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba való állítólagos orosz beavatkozás ügyében folytatott vizsgálatokkal kapcsolatosak - jelentette be közleményében Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője hétfő este.
Marc és Lynne Benioffnak, a Salesforce felhőalapú számítástechnikával foglalkozó vállalat társalapítóinak tulajdonába kerül az amerikai Time magazin - közölte a The Wall Street Journal című lap vasárnap.
Trópusi viharrá szelídült péntek éjszakára a Florence hurrikán, de változatlanul veszélyes, több halálos áldozatot követelt. Észak-és Dél-Karolina part menti településein térdig ér a víz, óránként 100-110 kilométeres szél süvít, fákat csavar ki tövestől, áradnak a folyók. A vihar eddig öt halálos áldozatot követelt.
Romániában a korábbi adatokhoz képest kettővel több, 12 megyét érint az afrikai sertéspestis, amely már 207 településen van jelen és csaknem 900 fertőző gócpontról tudnak a hatóságok - közölte csütörtökön a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság.
- Európában kiemelkedő mértékben növelte eladásait augusztusban, az új emissziós tesztelési eljárás bevezetése előtti utolsó hónapban a Volkswagen konszern fő márkája, a VW - jelentette be Volkswagen konszern leányvállalata Wolfsburgban.
- A franciák ötödének nem telik napi három étkezésre és nem tud egészségesen táplálkozni - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatóintézet kedden közzétett felméréséből,
Szexuális zaklatások vádja miatt menesztették a CBS televízió elnök-vezérigazgatóját, Leslie Moonves-t - jelentette be vasárnap este a CBS.
Regionális és helyi választások kezdődtek vasárnap Oroszországban.Az Oroszországi Föderáció 22 alanyának - köztük a fővárosnak, Moszkvának - az élére választanak vezetőt, 16 régióban a helyi törvényhozás összetételéről szavaznak az Állami Duma (parlamenti alsóház) négy képviselői körzetében pedig pótválasztást tartanak.
New York állam főállamügyésze csütörtökön elrendelte az állam összes katolikus egyházközségének átvizsgálását esetleges szexuális visszaélések miatt. New Jerseyben hasonló vizsgálat végett az államügyész vizsgálóbizottságot hoz létre.
A Burberry brit luxusmárka bejelentette, hogy nem égeti el többé eladatlan termékeit és a jövőben nem használ állati szőrmét.
Júliusban derült ki egy bevételi jelentésből, hogy a Burberry 2017-ben 28,6 millió fontnyi (10,3 milliárd forintnyi) értékű ruhát, kiegészítőt és parfümöt semmisített meg a márka védelme érdekében. A divatház akkor azt közölte, hogy a 2017-es év szokatlannal számított, mivel 10 millió font (3,6 milliárd forint) értékű régi parfümöt kellett megsemmisítenie a Coty nevű amerikai céggel kötött szerződés aláírása után.
Augusztusban tizennégy hónapja a legkisebb növekedési ütemet érte el Kínában a feldolgozóipar a Caixin gazdaságkutató intézet BMI-felmérése szerint. A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,6 pontra, 14 hónapja a legkisebb értékre csökkent augusztusban az előző havi 50,8 pontról a várt 50,7 pont helyett.
- Az Egyesült Államok teljesen megszünteti az ENSZ palesztin menekülteket támogató hivatalának (UNRWA) finanszírozását - közölte az amerikai külügyminisztérium. Heather Nauert külügyi szóvivő a döntést azzal indokolta, hogy az UNRWA üzleti modellje és költségvetési gyakorlata "menthetetlenül hiányos".
A cseh háztartások 77 százaléka jól kijön havi jövedelméből, míg 23 százaléknak ez gondot okoz - derül ki abból az összeállításból, amelyet az iHned gazdasági hírportál közölt csütörtökön.
- Francia és brit halászhajók csaptak össze kedd éjjel a La Manche-csatornában, a BBC brit műsorszóró kedd éjszakai beszámolója szerint a franciák kövekkel, jelzőpisztolyokkal és füstgránátokkal üldözték el a kagylóban gazdag térségben halászó briteket.
A normandiai partoktól 22 kilométerre vívott, tengeri csatára emlékeztető összecsapásban a hajók egymásnak ütköztek, a nagyobb bárkák olykor maguk előtt tolták a kisebb hajókat.
- Az ír után az olasz szakszervezetekkel is megállapodott a Ryanair az új kollektív szerződésről, a pilóták szakszervezete elfogadta a javaslatot.
Közel kétmillió eurós magyar adományból újították fel Irakban azt a keresztény települést, amelyet az Iszlám Állam tarolt le, a helybeliek pedig köszönetük jeléül átkeresztelték városukat: úgy nevezik, hogy Tell-Aszkuf - Magyarország leánya - írta a Magyar Idők hétfőn.
Tudorel Toader román igazságügyi miniszter szombaton bejelentette, hogy vizsgálatot indít Augustin Lazar legfőbb ügyész tevékenységének kiértékelésére, miután nyilvánosságra került egy újabb titkos együttműködési megállapodás, amely a hírszerzés és a legfőbb ügyészség között jött létre, és amelyet Lazar írt alá.
Toader ilyen vizsgálat eredményeként kezdeményezte korábban Laura Codruta Kövesi volt korrupcióellenes főügyész leváltását is, akit végül Klaus Iohannis államelnök július elején volt kénytelen meneszteni egy alkotmánybírósági döntés értelmében.
- Egy tonna heroin előállítására alkalmas ecetsav-anhidridet és mintegy 20 kilogramm kokaint találtak egy szállítmányban két nappal ezelőtt a határrendőrök a román-magyar határon, Nagylaknál - jelentette be pénteken a román szervezett bűnözés elleni ügyészség.Felix Banila, a szervezett bűnözés elleni ügyészség nemrég kinevezett főügyésze elmondta egy sajtótájékoztatón: a nem román rendszámú teherautót egy külföldi állampolgár vezette, akit az őrizetbe vétele után harminc napos előzetes letartóztatásba helyezett a román bíróság
Szerda éjjel fellőtték az űrbe az Aeolus műholdat, mely a szelek lézeres mérést teszteli - írta a BBC News. A meteorológusok azt remélik, hogy a műhold adatai segítségével javul a középtávú időjárás-előrejelzések minősége.