Nem nálunk történt

Eredmények megjelenítése 1281-től 1300-ig 3092 találatból.

Káosz alakult ki a havazás miatt Párizsban

A rendkívüli és tartós havazás miatt káosz alakult ki szerdán Franciaország északi részén, elsősorban Párizsban és környékén, ahol több száz autós ragadt az utakon kialakult dugókban, sokan kényszerszállásokon töltötték az éjszakát.

A párizsi repülőtereken, ahol reggel 13 centiméteres volt a hóréteg - több járatot töröltek, a vasúti közlekedésben továbbra is jelentősek a késések, a fővárosba vezető egyik déli autóúton 1500-2000 autós szorult a gépkocsijába a hatalmas dugóban, a kimentésük jelenleg is tart.

Cseh kormányalakítás - Az ODS alelnöke szerint a párt mégsem zárja ki a kormánykoalíciót Babissal

A cseh Polgári Demokratikus Párt (ODS), amely eddig határozottan elutasította a kormánykoalíciós együttműködés lehetőségét az októberi képviselőházi választásokon győztes ANO mozgalommal, kedden jelezte: módosíthatja álláspontját, amennyiben komoly és exkluzív tárgyalásokra kapna ajánlatot az Andrej Babis vezette ANO-tól.

Normalizálódik a helyzet Moszkvában "az évszázad hóesése" után

Noha a havazás nem állt el teljesen, hétfőn normalizálódni kezdett a helyzet Moszkva közútjain és repülőterein "az évszázad hóesése" után.

A meteorológiai szolgálat szerint szombattól hétfő reggelig a februárban megszokott havi csapadékmennyiség 122 százaléka hullott le, ami esőben mérve 44 milliméternek felelne meg. A kidőlő fák - Moszkvában több mint kétezer ilyet számoltak meg - és villanyoszlopok egy ember halálát okozták, további négyet pedig megsebesítettek. A koccanásos balesetek száma százakban volt mérhető.

Még a börtönben ismét őrizetbe vették az Amnesty International törökországi elnökét

Nem sokkal azután, hogy bírósági felügyelet mellett szabadlábra helyezte egy isztambuli törvényszék szerdán az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet terrorizmussal vádolt törökországi elnökét, Taner Kilicet újból őrizetbe vették és letartóztatták - írta csütörtökön az Evrensel című török ellenzéki napilap internetes oldalán.

Az utóbbi hat év legerősebb ütemével nőtt a francia gazdaság tavaly

- Az utóbbi hat év legerősebb ütemében és a vártnál is gyorsabban, 1,9 százalékkal bővült a francia gazdaság tavaly, ami főleg annak köszönhető, hogy a negyedik negyedévben gyorsult a növekedés - derült ki a francia statisztikai hivatal (Insee) kedden közölt adataiból.

Az első becslés szerint tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest 0,6 százalékkal gyarapodott Franciaország hazai összterméke (GDP), összhangban az elemzők várakozásaival.

Penélope Cruz Cesar-életműdíjat kap a francia filmakadémiától

Penélope Cruz Oscar-díjas színésznőt Cesar-életműdíjjal tünteti ki a francia filmakadémia - adta hírül a The Hollywood Reporter. A filmsztár az elismerést a Cesar-díjak átadásán veheti át - közölték hétfőn a szervezők.

A lengyel szejm büntethetővé tette a "lengyel haláltáborok" kifejezés alkalmazását

- A lengyel parlament megszavazta pénteken azt a törvényt, amely büntethetővé teszi, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett bűntettekért való felelősséget, többek között azáltal, hogy a "lengyel haláltáborok" kifejezést alkalmazzák.

A törvény mellett a 460 fős szejmben 279 képviselő - mindenekelőtt a kormányzó Jog és Igazságosság, valamint az ellezéki Kukiz'15 tagjai - szavazott. Csak 5 honatya voksolt nemmel, 130 ellenzéki képviselő viszont tartózkodott a szavazástól.

Életfogytig tartó börtönre ítéltek Kaliforniában egy férfit, mert Fülöp-szigeteki gyermekeket vásárolt szexuális célokra

Életfogytig tartó börtönbüntetést szabtak ki egy amerikai férfira Kaliforniában kedden, mert gyermekeket vásárolt a Fülöp-szigeteken szexuális célokra. A sacramentói, 57 éves Michael Carey Clemans rendszeresen járt a Fülöp-szigetekre, s ott egy helyi asszony közreműködésével 7-8 éves gyereklányokat erőszakolt meg

A szenátus után a képviselőház is megszavazta az amerikai kormány finanszírozását

Az amerikai szenátus után a képviselőház is megszavazta hétfőn a kormányzat működtetésének finanszírozását biztosító törvényt, majd aláírta azt Donald Trump elnök. A képviselők 266:150 arányban voksoltak a törvényre, miután a szenátusban hétfőn délután elsöprő többséggel, 81:18 arányban fogadták el.

Nők százezrei tüntettek amerikai nagyvárosokban a jogaikért és Donald Trump ellen

Nők százezrei tüntettek az Egyesült Államok nagyvárosaiban a jogaikért és Donald Trump elnök ellen. Pontosan egy évvel Donald Trump elnöki beiktatásának ceremóniája után, amikor nők százezrei tüntettek az új elnök ellen, szombaton - az egyéves évfordulóra is emlékezve - vonultak ismét utcára a nők.

Sajtójelentések szerint Chicagóban mintegy 300 ezren vettek részt a megmozduláson, New Yorkban Bill de Blasio polgármester hivatala szerint 120 ezren tüntettek, Los Angeles demokrata párti polgármestere, Eric Garcetti Twitter-bejegyzésében 600 ezer protestálóról írt.

Amerikai belbiztonsági miniszter: a terrorizmusért elítéltek 73 százaléka külföldön született

A terrorizmusért elítéltek 73 százaléka külföldön született - erősítette meg interjújában a tárca egy jelentését Kirstjen Nielsen amerikai belbiztonsági miniszter kedden Washingtonban.

Nyolc ország is lekerülhet az EU adóparadicsomokról összeállított feketelistájáról

- Keddi sajtóértesülések szerint nyolc ország, köztük Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek is le fog kerülni jövő héten az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, jelenleg még tizenhét államot tartalmazó feketelistájáról, amelyet mindössze egy hónapja hagytak jóvá.

Újabb afrikai sertéspestis-góc jelent meg Romániában, a magyar határ mellett

- Ismét megjelent az afrikai sertéspestis Romániában: a kór a magyar, illetve az ukrán határtól is alig néhány kilométernyi távolságra található Szatmár megyei Mikola (Micula) egy háztáji gazdaságában fertőzte meg az állatokat - közölte a román sajtó.

A vírus két napja azonosították, ezt követően az állategészségügyi hatóság azonnal leölte az illető gazdaságban nevelt 13 sertést, a tetemeket pedig elégette.

Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában, egy kisgyermek belehalt a fertőzésbe

Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában: az elmúlt tíz napban mintegy kétszázan betegedtek meg, és egy ötéves gyermek bele is halt a fertőzésbe az ország déli részén lévő Odessza megyében - jelentette pénteken az UNIAN egészségügyi forrásokra hivatkozva.

Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzékiről nevezik el a washingtoni orosz nagykövetséggel szembeni teret

Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikusról nevezik el a washingtoni orosz nagykövetség épületével szembeni kis teret az amerikai főváros önkormányzatának döntése alapján.

A washingtoni önkormányzat 13 tagja - tizenegy demokrata párti és két független politikus - egyhangúlag szavazta meg a kis tér átnevezését.

A víz érintése kapta a legtöbb jelölést a brit filmakadémia díjára

Guillermo del Toro A víz érintése című filmje kapta a legtöbb, 12 jelölést a brit filmakadémia (Bafta) díjaira - közölte kedden a BBC News.

A víz érintése című fantáziarománc női főszereplője, Sally Hawkins a legjobb színésznő díjára esélyes. A brit színésznő néma nőt játszik, aki beleszeret egy fogságban tartott vízi lénybe. Hawkins egyik versenytársa a színésznők mezőnyében az ír származású Saoirse Ronan, a Lady Bird sztárja, aki már megkapta a Golden Globe-ot a hétvégén.

A Winston Churchillről szóló A legsötétebb óra és a Három óriásplakát Ebbing határában című filmek 9-9 jelölést kaptak. A legsötétebb óra főszerepét alakító Gary Oldman, aki vasárnap ugyancsak Gloden Globe-ot kapott játékáért, a Baftát is elnyerheti.

Felújítás miatt leállt Prága híres csillagászati órája, az Orloj

Leállt és fél évre eltűnik az emberek szeme elől a prágai Óvárosi városháza híres csillagászati órája, az Orloj.Az apostolokat, majd az aranykakas utolsó kukorékolását reggel kilenckor hosszú percekig tartó tapssal köszöntötte az a szokatlanul nagyszámú turista, aki még látni szerette volna az Orlojt a féléves kényszerszünet előtt.

Kína 10 éves vízumokat ajánl külföldi vállalkozóknak és a magasan képzetteknek

Kína hosszú lejáratú, öttől tíz évig terjedő vízumok kiadását kezdte meg azzal a céllal, hogy külföldi vállalkozókat és a magasan képzett szakembereket csalogasson az országba.

Az Interfax orosz hírügynökség a kínai médiában megjelent hírek alapján azt írta, hogy az ilyen különleges vízummal rendelkezők közeli családtagjaikat (párjukat és gyerekeiket) is magukkal hozhatják az országba.

Kína különösen az új technológiák szakértőit, vállalkozókat, tudósokat várja, de megkaphatják az új vízumot kiemelkedő eredményeket elérő sportolók és a kultúra jeles képviselői is.

A Trump-kormányzat nem folytatja Obama marihuánával kapcsolatos politikáját

A Trump-kormányzat hatályon kívül helyezi az Obama-éra marihuánafogyasztással kapcsolatos politikáját - jelentette be csütörtökön az amerikai igazságügyi miniszter.Jeff Sessions jelezte: ezentúl a szövetségi rendfenntartó erők nem lesznek tekintettel az egyes szövetségi államokban elfogadott, a marihuána forgalmazását és fogyasztását engedélyező törvényekre, vagyis a szövetségi szinten érvényben lévő tiltást tartja irányadónak.

A minisztériumi bejelentésre négy nappal azután került sor, hogy Kaliforniában életbe lépett a 2016-ban megszavazott törvény, amely szerint bizonyos szabályok betartásával az állam területén szabadon lehet vásárolni és fogyasztani marihuánát. A szövetségi törvények erre nem adnak lehetőséget, de az előző elnök, Barack Obama kormányzata idején a szövetségi rendfenntartó erők tiszteletben tartották az ilyen tagállamok törvényeit.

Az igazságügyi minisztérium által bejelentett változások értelmében ezentúl a szövetségi ügyészek szélesebb hatáskört kapnak, pert indíthatnak a szövetségi szintű tiltó törvény megsértéséért.

Donald Trump elnök feloszlatta az esetleges választási csalásokat vizsgáló bizottságot

Donald Trump amerikai elnök rendeletileg feloszlatta szerdán a 2016-os elnökválasztáson történt esetleges csalásokat vizsgáló bizottságot.A rendelet aláírását a Fehér Ház közleményben jelentette be, azt a több mint tucatnyi tagállamot okolva a bizottság eredménytelenségéért, amelyek nem akartak információkat szolgáltatni a választók személyes adatairól.