Kevesebb bölcsészt, pedagógust és jogászt képeznek jövőre

Oktatás - 2006-11-09

Jövő tanévtől 56 ezer hallgató vehet részt államilag finanszírozott képzésben - jelentette be Hiller István szakminiszter a kormány szerdai ülését követő tájékoztatón. Elmondta: az érettségizett diákok létszáma és az államilag finanszírozott hallgatók száma között egy 68 százalékos arányszámot határoztak meg.

2007-ben várhatóan 82.300-an érettségiznek majd, s ennek 68 százaléka 56 ezer - magyarázta a miniszter. Kifejtette: a természettudományos képzésben résztvevők aránya 2,63 százalékkal nő majd, míg a műszaki képzésben 1,8 százalékkal tanulhatnak többen. Az orvos- és egészségügyi képzésben szinten maradnak a keretszámok. A bölcsészképzésben 20 százalékos, a pedagógusképzésben 23,8 százalékos, az agrárképzésben 29,58 százalékos, a jogi képzésben 13,26 százalékos lesz a csökkenés.

 

Felsőfokú szakképzésben a következő tanévben is 12 500-an vehetnek majd részt, s ez a szám várhatóan ekörül lesz a következő esztendőkben is. A miniszter elmondta: az egyetemeknél kapacitásvizsgálatot végeztek, s többi között az elmúlt évek jelentkezése alapján meghatároztak egy kapacitásszámot, keretet, amely az államilag finanszírozott hallgatókat és a költségtérítéses képzésben részt vevők számából tevődik ki. A végleges számot ugyanakkor az adott intézménybe jelentkező hallgatók száma és az ő felvételi eredményük határozza meg.

 

Előfordulhat tehát, hogy egy intézmény teljes kapacitásszáma államilag finanszírozott lesz, s akkor már költségtérítéses helyeket nem hirdethet meg. Az is megeshet ugyanakkor, hogy lesz olyan intézmény, ahová már nem jut államilag finanszírozott szám, ez az intézmény vagy képes lesz magát fenntartani költségtérítéses képzésekből, vagy előbb-utóbb bezárja kapuit - fejtette ki Hiller István.

 

Hiller István hangsúlyozta: a felsőfokú képzés szerkezete átalakításra szorul, az ugyanis nem igazodik eléggé a munkaerő-piaci igényekhez, s a divatszakmák ma már nem nyújtanak biztonságot, az egyes intézmények nem megfelelő minőségűek. A tárca vezetője a változásokat minőségcentrikusnak nevezte, s mint mondta ez megfelel azoknak a nyugat-európai modelleknek, ahol a hallgatók megrendelése alapján működik a piac.

 

Változik a jövőre a felsőoktatásba jelentkezők által fizetendő eljárási díj, ezentúl hat jelentkezésért kilencezer forintot kell majd fizetni - közölte Hiller István. Kifejtette: az idén három jelentkezés volt 12 ezer forint, s minden további jelentkezés után kellett háromezer forintot fizetni. 2007-től kilencezer forintba kerül majd hat jelentkezés, amelyből hármat államilag finanszírozott, hármat költségtérítéses képzésre lehet benyújtani. Minden további jelentkezés kétezer forint lesz.

 

2008 szeptemberétől átalakul a pontszámítás rendszere is. Míg eddig a tanulmányi eredményekből és érettségi pontokból összesen 120 pontot lehetett szerezni, s további 24 pluszpontot a nyelvvizsgáért, sportteljesítményért vagy tanulmányi versenyen elért eredményekért, a változások után 200+200+80 pontos rendszer lép életbe. Hiller István közlése szerint tanulmányi eredményekből 200 pont, érettségi pontokból 200 pont szerezhető majd, s további 80 járhat pluszpontként.

 

A korábban érettségizők pontszámításáról azt mondta: ahogy a 120+24 pontos rendszerben át tudták számítani a pontokat, úgy az új rendszerben is meg lehet ezt tenni. Kitért arra hogy előnyben részesülnek majd a hátrányos helyzetűek, akik négy pontot kapnak, s nyolc-nyolc pont jár a halmozottan hátrányos helyzetűeknek, a fogyatékkal élőknek, s a gyesen, gyeden lévőknek.

 

A változásoktól azt várja, hogy pontosabb rangsort lehet állítani a jelentkezők között, s ezáltal igazságosabb döntés születik majd, átláthatóbbá válik a felvételi rendszer, s olcsóbb és hatékonyabb lesz az adminisztráció. A felvételi jelentkezések határideje a szeptemberi képzéseknél február 15., a februárban indulóknál november 15. lesz. A felsőfokú alapszakoknál a ponthatár 78 pont lesz, míg a felsőfokú szakképzésben 72 pont.

 

(MTI)