Átadták a MOL által májusban kiírt egyetemi diákpályázat győzteseinek járó díjakat. A hallgatóknak esszéket kellett írniuk, amelynek témája a részvénytársaság következő négyéves stratégiájára épült. A helyezettek a pénzjutalmon kívül gyakornoki szerződést is kaptak a cégtől. A győztes a budapesti Közép-Európai Egyetem hallgatója lett.
"Mit tennél, ha te lennél a MOL vezérigazgatója?" - ez volt a címe a magyar olaj- és gázipari vállalat által kiírt esszépályázatnak, melyet májusban hirdettek meg honlapjukon. Mint a szerda délelőtti ünnepélyes díjátadással egybekötött sajtótájékoztatón elhangzott, "a kiemelkedő pályamunkáknak külön jelentőséget ad a tény, hogy a pályázat az egyetemi vizsgaidőszakkal párhuzamosan zajlott."
A MOL felsőoktatási intézményekkel szorosan együttműködve írta ki angol nyelvű pályázatát. Az egyetemisták feladata az volt, hogy az olajipari társaság 2006-tól 2010-ig szóló stratégiája ismeretében dolgozzanak ki általános koncepciókat, illetve az egyes üzletágak továbbfejlesztésére javaslatokat. A pályamunkák elbírálásnál és a prezentációk értékelésénél nemcsak a hagyományos szakmai szempontok érvényesültek. A vezetőkből álló értékelő bizottság a logikai képességeket, a gondolkodásmódot is figyelembe véve hozta meg döntését, feltérképezve a fiatalok alkalmasságát különböző vállalati pozíciókra.
Az esszéíró pályázat első helyezettje 3.000 Euro, a többi helyezett 500-500 Euro díjazásban részesült. A díjazott csapatok tagjai állásinterjúkon vesznek részt. Az egyetemeken még tanuló diákok - a hátralévő tanulmányi időszakukban - gyakornoki szerződésre számíthatnak.
Tarolt a Corvinus
Az első helyezést Christopher Glover, a budapesti Közép-Európai Egyetem hallgatója kapta. A kanadai származású diák Calgary-ban élt, amely az ország olajipari központja, így természetesnek érezte az indulást. Három csapat holtversenyben lett második, így harmadik helyet nem osztottak ki. A hat második helyezett hallgató mindegyike a Budapesti Corvinus Egyetem diákja: Tóth Tünde, Csontos Annamária, Nagy András, Saláta Nóra, Endrődi András és Papp Tamás vehették át díjaikat Mosonyi Györgytől, a MOL vezérigazgatójától.
A vállalat a hagyományos humán erőforrás eszközök mellett újszerű munkaerő-toborzási technikaként is kezeli a pályázatot, amelyet - szándékai szerint - jövőre az egész régióban meg fog hirdetni az egyetemeken és az Mba képzéseken. (www.edupress.hu)